FÄUST: Crypts of Eternity

Az őszi szezon kezd csúcsra járni, elképesztő mennyiségű anyagot kaptam. Franciaországból annyit, hogy selejtező fordulókat kellett tartanom zenehallgatásban. A Crypts of Eternity volt az a pont, ahol ez a hallgatási stratégia új irányt vett. Nem fogom elárulni, hogy milyen csapatok lemezeit tettem félre, annyit mondok csak, hogy volt közöttük két nagy múltra visszatekintő heavy metal banda is. A Fäusttal korábban nem volt semmilyen kapcsolatom, nem tudtam ki vagy kik állnak mögötte, mit tettek le eddig. Talán már korábban is érdekessé tette volna a dolgot, ha tudom, hogy ezt az egyszemélyes formációt Michaël Hellström hozta létre, aki „főállásban“ a power/speed Elvenstorm gitárosa, korábban pedig a Lonewolf és a Sacral Night nevű heavy metal bandákban zenélt, szintén gitárosként, de tartok tőle, hogy a kissé száraz, korai Dissection / Sacramentum / Dawn / stb. hatásokat mutató Death From Beyond akkor sem nyert volna meg igazán. A Crypts of Eternity album viszont már első hallgatáskor karakteres, kiforrott muzsikának tűnt. Atmoszférikus, melodikus – azt is mondhatom, hogy epikus heavy metalos – black metal rituálé. A hangképe tudatosan idézi meg a '90-es évek közepét és a svéd black metalt, ahol az atmoszférikus tér szimbolikus funkciót tölt be, okkult aurát teremt. A gitárok sötét, de igen dallamos témákat hoznak, a dobjáték dinamikus, a szólómunka és a díszítések pedig roppant igényesek. Mivel a Fäust stúdióprojekt, így minden, a felvétel is Hellström munkája. Hatásai között most is ott a Dissection, de például a Bathory és az Immortal hangulati öröksége is megjelenik a muzsikában, ám ami igazán figyelemre méltóvá teszi a Crypts dalait, az Hellström klasszikus heavy metalból hozott dallamérzéke. Ez a fajta megközelítés – amelyben a gitárszólók nemcsak harmónia-alapú technikai betétek, hanem emlékezetes vezetésű, különösen igényes, dallamos, akár dúdolható motívumok – a műfajban nagyon ritkán vállalt esztétikai döntés. Az album nem történetmesélő, de tematikusan egységes: valahol minden dal a halál szimbolikáját járja körül és ennek egy-egy stációját jelölik, a hangulati ívet pedig a jól megkomponált és jól szerkesztett dalok adják. Olyan tételt nem hallottam, ami valamiért nem tetszett volna, de van néhány közöttük, amelyik számomra érzelmileg kiemelkedik az anyagból: például a rohamtempóban, de fegyelmezetten induló, himnikus ívű dallamokat hordó To the Fire, to the Death; a súlyos, sötét, disszonáns, viszont az album melodikájának a szívét jelentő Crypts to Eternity és a rituális lüktetésben lévő, NWOBHM-hatásokat is mutató Sorcery. A Fäust nem teremt múfajt és nem is újít radikálisan, ez tény, de ahogyan építkezik, az őszinte és kifejező. Ha úgy érzed izgalmas lehet, ahogy a svéd típusú black metal atmoszférája és a klasszikus brit metal dallamkultúrája találkozik, akkor ez a zene nem fog csalódást okozni. TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2025. novemberi számából.

megtekintés     »     fäust