PERIPHERY: A Pale White Dot

2026. 06. 02. 06:22   »   kritika   »   U2606

kiadó: 3DOT Recordings   
»   szöveg: Bali Dávid

Azzal, hogy a djent már lassan két évtizedes történetre tekint vissza, egyszerre kell elfogadnunk azt, hogy a progresszív metal újabb, vérfrissítő nemzedéke az online térben talált otthonra, és azt is, hogy a mélyre hangolt, összetett ritmikára építő dalok nem múló szeszélyt jelentettek. Ebben oroszlánszerepe volt a Periphery életművének is, akik legújabb nagylemezükkel az eddigi legszemélyesebb, mégis leginkább hozzáférhető lemezüket írták meg. Nem fog mindenkinek tetszeni, de azt szerintem a most esetleg csalódó ősrajongók sem vitatják el, hogy a dalszövegek ismeretében nem lehet elvárni egy produkció nyolcadik nagylemezén, hogy átütő erővel, határfeszegető módon akarjon újra tét nélkül szórakoztatni és ámulatba ejteni. Sőt, épp ellenkezőleg: a Juggernaut albumok óta nem történt olyan, hogy a Periphery-lemezek ne számozott albumok legyenek, márpedig az ettől való eltérésnek mindig tétje van. És ahogy a sormintát megtörő A Pale White Dot a borítón is egymás mellé rendelt, eltérő kitöltöttségű pontokat tartalmaz, úgy maga a lemez is egyfajta belső jegyzetfüzet, tizenkettő olyan dallal, amelyek saját terükben léteznek. Ez a lazán szerkesztett koncepció pedig az albumot is egyszerre teszi változatossá, dalközpontúvá, de közben letisztultabbá is. A szimbólumrendszer a Carl Sagan-féle Halványkék pötty gondolatiságát sajátítja ki azzal, hogy maga az ember egy kiszolgáltatott, jelentéktelen tényező a kozmosz törvényszerűségeinek margóján, akinek saját belső küzdelmeit egyszerre nehezítik kételyek, a gyász vagy a csalódás folyamatai, és közben ezek emberi mivoltát napjaink digitális zajában és vibráló képernyőire meredve egyre nehezebb igazán megélni. Hangulatát tekintve a Periphery továbbra is a frontember, Spencer Sotelo elsőre felismerhető énekdallamaival biztosítja a zenei feloldásokat, és azt senki sem veheti el a zenekartól, hogy refrénekben továbbra is a műfaj élmezőnyéhez tartozik. Mindemellett a zenei textúrák a dalok szintjén is változatosak akár hangszerelésben, akár az elektronikus vagy letisztultabb közjátékok terén. A ritmikai váltások és a dalokon belüli kohézió továbbra is nagyban épít arra, hogy a Periphery soraiban mindenki mestere a hangszerének, és azok megszólalásának is – a zenekarban hagyomány, hogy mindenki a saját hangmérnöke is a rögzítésben, míg a keverést a korábbi basszusgitáros Adam „Nolly” Getgood végzi –, miközben a lerövidült dalhosszok is megőrizték a komplex váltásokat és a zenekarra jellemző tördeléseket. A Subhuman középtémája és az Everyone Dies Alone kötelező koncertkedvencek lesznek, míg a visszafogottabb, elektronikusabb hangszerelésű dalok között is kimagaslik a french touch-os lüktetésre építő Blackwall, ami valószínűleg ugyanennyi rajongónál fogja kiverni a biztosítékot is. Azonban az A Pale White Dot szerintem nem mérhető reálisan azokkal a Periphery-kiadványokkal, amik mára intézménnyé tették a produkciót. A lemez tudatosan szerkesztett megoldásai mára megszokottá váltak a progresszív metalban és a kortárs metalcore-ban is. Azzal pedig, hogy a technikai újdonságélmény is megszűnik egy determináltan hangszerközpontú hangzásban, még látványosabb az, hogy a zenekar annyit öregedett az elmúlt három évben – mióta nem volt új lemez –, hogy már hallhatóan nem a korai időszak intenzitását akarja újra megélni vagy megidézni, hanem a jelenlegi életszakaszukban egy melankolikusabb, a maga nemében megfáradt-kifakult, de tudatosan komponált keretben alkotnak. Márpedig a lemez végén hallható a feloldozás, és minél több esélyt adsz az albumnak, annál jobban hozzád fog nőni, főleg, ha te is együtt nőttél fel a zenekarral. Nem gondolom, hogy az A Pale White Dot a Periphery csúcsmunkái közé tartozna, de azt nem tudom elvenni tőle, hogy megélhető, hatásos, és ami még fontosabb, úgy nyit új fejezetet a zenekar történetében, hogy az nem jár arcvesztéssel. ××× „A megszokott technikás progmetal‑­djent alap, de a Periphery érettebb, komorabb arcát mutatja. Komplex, agresszív, érzelmileg intenzív, nyugtalanító – mégis van jó néhány fogós, jól megjegyezhető pillanata. Nem vagyok a műfaj/irányzat kedvelője, viszont az vitán felüli, hogy ez egy jól össze­rakott album.” – Kánya Ferenc / 9 pont „A lehető legmagasabb minőségű djentcore, aki szereti a stílust annak remek új anyag! Nekem személyesen ebből a műfajból soha nem maradt emlékezetes egy dal sem, és ezen ez a lemez sem változtatott.” – Valachi Samu / 8 pont LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/06. számából.

megtekintés     »     periphery