PRO-PAIN – A világ, ahol élünk

2026. 06. 04. 11:04   »   interjú   »   U2606

szöveg: Gyuricza Tamás Marcell   
»   fotó: zenekari archívum

Május közepén adta ki új albumát a hardcore-punk/groove metal színtér egyik legkarakteresebb zenekara, az amerikai Pro-Pain. A Stone Cold Anger az első korongjuk, amit az énekes-basszusgitáros Gary Meskilt még 2017-ben ért brutális rablótámadás óta készítettek. Gyuricza Tamás Marcell többek közt arról is megkérdezte az alapító frontembert, hogy az akkori eset mennyiben befolyásolta a zenekar működését. A Stone Cold Anger tizenegy évvel a Voice of Rebellion után jelent meg. Volt köze az ellened elkövetett erőszakos támadásnak ehhez a hosszú kihagyáshoz?  „Volt, de nem mondanám egyedüli oknak, inkább több körülmény együttes hatása idézte azt elő. A rabló­támadás okozta fejsérülésem volt az első olyan dolog, ami miatt a működésünket teljesen újra kellett gondolnunk, hiszen gyakorlatilag szétverték a koponyámat egy jégcsákánnyal. Kórházba kerültem, majd szükségem volt egy hosszabb időre, hogy vissza tudjak térni. Ez nemcsak amiatt kellett, hogy biztonságosan érezzem magam a színpadon, hanem ahhoz is, hogy a stúdiómunkákhoz tökéletes állapotban legyek hangügyileg.” A koponyasérülésed miatt felvetődött annak lehetősége, hogy végleg abba kell hagynod a zenélést?  „Volt ilyen lehetőség is, igen, és nemcsak amiatt. Már a 2017-es fejsérülésemből sem sikerült teljes egészében felépülnöm, szóval azok a fickók, aki rám támadtak, maradandó egészségkárosodást okoztak, de ennek ellenére mindent meg tudtam csinálni segítség nélkül is. Színpadra tudok állni, a kezembe tudom venni a hangszeremet, és a hangom is rendbe jött. Szerintem egész jó vagyok még ebben a műfajban, de közben jött egy másik egészségügyi probléma. Nálam is jelentkezett a Dupuytren-kontraktúra, ami a tenyér bőr alatt húzódó kötőszövetes hártyájának a betegségét jelenti, s a teljes kéz bénulásához vezet. Talán hallottál már róla, ha máshonnan nem, akkor onnan lehet ismerős, hogy Dave Mustaine-nek a Megadethből is ugyanez a baja. Ha jól értem a vele kapcsolatos híreket, akkor őt már a nyugdíj felé szorítja a betegség. Szerencsére én még nem tartok ott, de egy kicsit nyomorék lettem. A probléma először a bal kezemnél jelentkezett, s már a jobbnál is érzékelhető. Sajnos, ez egy olyan szindróma, ami nem gyógyítható, csupán késleltethető a betegség előrehaladása kezelésekkel vagy műtéti beavatkozással. Valójában azonban teljesen mindegy, hogy hány műtéten esel át, a Dupuytren-kontraktúra valahogy mindig visszatér. Nekem is volt már két műtétem, ami egy ideig megoldást jelentett, de már újra mutatkoznak a tünetek, sőt, talán rosszabb is az állapotom, mint a második operáció előtt volt. Nagyon idegesítő, és zenészként elég nehéz ezzel együtt élni.” Ez a betegség szintén oka annak, hogy ilyen lassan született meg a Stone Cold Anger album? „Igen, hiszen ma már ott tartok, hogy gitáron szinte egyáltalán nem tudok játszani. Ez azért jelent problémát, mert a dalokat mindig is hathúros gitáron írtam, mostanra viszont elvesztettem azt a képességemet, hogy akkordokat fogjak le. Basszusgitáron továbbra is tudok két ujjal játszani, de a hathúros gitárt már nem vagyok képes megfelelően használni. A színpadon, a koncerteken nagyon jól éreztem magam azzal a felállással, amivel 2019 és 2024 között működött a Pro-Pain, de az új dalok írása már nagyon nehezen ment. Közben volt egy covidjárvány is, ami szintén nem kedvezett annak, hogy új albummal jelentkezzünk, de a fő ok mégiscsak a Dupuytren-kontraktúra volt, ami miatt nem éreztem motivációt hozzá. Igazság szerint, Eric (Klinger, gitáros) visszatérése hozta meg ezen a téren a változást. Onnantól kezdve már nemcsak azt éreztem, hogy bőven lenne még mit mondanunk az embereknek, de azt is, hogy Eric segítségével ezt meg is tudom tenni. Az újbóli csatlakozása után így nem sokkal már bele is fogtunk az új dalok írásába.” Eric 1999 és 2007 között volt tagja a zenekarnak. Mivel tudtad rávenni, hogy újra csatlakozzon?  „Nem kellett nagyon sokat győzködni. 2024 nyarán kerestünk valakit, aki be tudna ugrani az akkori gitárosunk, Matt (Sheridan) helyére, aki éppen vízum­problémákkal küszködött akkoriban. Semmi épkézláb ötletünk nem volt, már úgy voltunk vele, hogy azt a pár koncertet megcsináljuk hárman, s így is indultunk neki a próbáknak. Ehhez azt kell tudni, hogy a próbákat Belgiumban tartjuk, hiszen a dobosunk, Jonas (Sanders), és a gitárosunk, Greg (Discenza) is ott él. Már az utolsó próbáink egyikét csináltuk, amikor eszembe jutott, hogy Eric is errefelé lakik valahol. Rögtön mondtam is a többieknek, hogy kérdezzük meg őt. Régóta nem beszéltünk már egymással, de nagyon nyitott volt a dologra, és le is nyomtunk talán öt koncertet közösen. Egész végig azt éreztük, hogy nemcsak a régi kémia van meg még mindig köztünk, de valami új ösztönzést is kaptunk attól, hogy megint együtt léptünk színpadra. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, de végül Eric volt az, aki felvetette, hogy szeretne visszajönni, szívesen lenne újra a Pro-Pain teljes értékű tagja. Alaposan meg is lepett ezzel bennünket, de az élet már csak ilyen.” Az új album dalain milyen arányban osztoztatok meg egymással? „Úgy 75/25 százalékos arányban. Eric nagyjából a 75 százalékát írta a riffeknek, a maradékot pedig mi, többiek közösen. A dalokat viszont már kivétel nélkül én raktam össze, egyedül. Felhalmoztunk úgy 200 riffet, s azokból raktam össze azt a tíz dalt, amit az albumon hallhatsz. Továbbá én írtam az összes dalszöveget is.” Szerkesztőségünk munkatársainak szinte egyöntetűen az a véleménye, hogy a Stone Cold Anger gördülékenyebb, energikusabb, mondhatni jobb album, mint az elődei voltak. Te is így látod?  „Nos, lehet, hogy így van, és ez egy jó visszacsatolás is számunkra, de nekem mindig is az volt a legfontosabb, hogy megőrizzük azt a stílust és hangzást, amivel annak idején indultunk. Ez a harmincöt év, vagy ha a Crumbsuckersben eltöltött időt is beleszámítom, akkor már közel negyvenötnél tartok, arra szolgált, hogy tökéletesítsem a megszólalásunkat. Ez nagyon kemény munkát és elkötelezettséget igényel. Sok nagyszerű zenekar van a világon, de csak kevés mondhatja el magáról, hogy abszolút egyéni a hangzása. Szerintem a Pro-Pain ilyen zenekar, és erre nagyon büszke vagyok.” A Stone Cold Anger album dalszövegei a modern társadalom kíméletlen kritikáját jelentik. Eleve ez volt a szándékod, vagy adták magukat ezek a témák, mint sokakat foglalkoztató, időszerű kérdések? „A Pro-Pain nem egy divat által vezérelt zenekar, nem idealizáljuk, és nem azzal foglalkozunk, hogy éppen mi a trendi, hanem a mindenkori érzéseinkre és benyomásainkra hagyatkozunk. Persze, művészként máshogy érzünk bizonyos dolgokat, mint az úgymond hétköznapi emberek, de talán éppen ettől van a dalainknak még ma is mondandója vagy relevanciája. Ha a világ egy idilli állapotban létezne, ha a társadalom csak jobb időket élne meg, akkor nem lenne szükség az olyan zenekarokra, mint a Pro-Pain. Mi ugyanis arra mutatunk rá, hogy mennyire elcsesződött az élet. Ha elolvasod a majdnem 35 éve kiadott első albumunk, a Foul Taste of Freedom bármelyik szövegét, azt fogod látni, hogy azok a dolgok, amikről akkor beszéltünk, még ma is jelen vannak a társadalmunkban. Sőt, nem csupán jelen vannak, de még fokozottabban érvényesülnek. Ahogy a társadalom egy lefelé menő spirálon van, úgy lesznek a mi dalszövegeink is egyre intenzívebbek. Minél rosszabb időket élünk, azok annál inkább benyomást gyakorolnak ránk. Azt gondoltuk harmincöt évvel ezelőtt, hogy egy elb*szott világban élünk? (nevet) Ki kell, hogy ábrándítsalak, a világ most van csak igazán szétb*szva!” Mit tartasz ma a leginkább releváns témának, s mi az, ami a legjobban foglalkoztat jelenleg? „Szerintem a legnagyobb problémát mostanában a háborúk jelentik. Mindegy, hogy az orosz–ukrán háborúra gondolsz, vagy arra, ami a Közel-Keleten történik, az amerikai befolyásolási kísérletre, ez a kettő ugyanúgy probléma. A Pro-Pain egy nagyon elkötelezetten háborúellenes zenekar. Mi nem hiszünk ezekben a konfliktusokban. Szerintem nem tesz jót az amerikai beavatkozás a közel-keleti történésekbe, nem érzem azt, hogy nekünk, mármint az Egyesült Államoknak bele kellene szólnunk abba, ami Iránban történik. Azt pedig pláne nem gondolnám, hogy bele kellene keverednünk egy közel-keleti konfliktusba. A világnak manapság sokkal inkább szüksége lenne a békére, és arra kellene törekedni, hogy ezek a konfliktusok mielőbb rendeződjenek.” A Stone Cold Anger az első Pro-Pain-album, amit a Napalm kiadó jelentetett meg. Ők eddig kevésbé voltak aktívan a hardcore-színtéren. Miért éppen hozzájuk szerződtetek? „Mert szerintem nagyon jók abban, amit csinálnak. A Napalm Records talán az elmúlt időszak egyik legdinamikusabban fejlődő független kiadója, amely ahhoz képest, amit a metalpiacon találsz, hatalmasra nőtt. Értelmes munkatársaik vannak, akik tudják a dolgukat, és értenek is ahhoz, amit csinálnak. Az lehet, hogy nincs túl sok hardcore-zenekaruk, de szokásuk olyan előadókat szerződtetni, akik komoly múlttal, jelentős életművel, gazdag hagyatékkal rendelkeznek. Emiatt gondoltam úgy, hogy előnyös lehet számunkra, ha velük állapodunk meg. Szerintem egy ilyen kiadóval még tovább is tudunk fejlődni.” A Pro-Pain New Yorkból indult, de már egy jó ideje Floridában élsz. Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod New Yorkot, ami még ma is az amerikai hardcore-színtér egyik központja?  „Ó, ez már elég régen történt. 1998-ban hagytam ott New Yorkot, s nem zenei vagy üzleti, hanem családi okok miatt. A fiam akkor volt hároméves, és szerettem volna olyan lakóhelyet választani a családom számára, ami optimálisabb feltételeket biztosít egy gyermek fejlődéséhez. A testvérem akkor már pár éve Floridában élt, és úgy gondoltam, nekünk is jobb lesz ott felnevelni a fiunkat. New York jó hely, ha zenével foglalkozol, de ez az ipar azt is megengedi, hogy oda költözz, ahova csak akarsz, miközben ugyanaz a zenész maradhatsz, aki voltál. Szóval, elköltöztünk Floridába, s a zenekar akkori tagjai közül volt, aki követett bennünket, míg más maradt New Yorkban. A költözés tehát az én döntésem volt, és egyáltalán nem bánom, hogy megléptem ezt, tulajdonképpen sose néztünk vissza. Persze, ilyen-olyan okokból, például rokonlátogatóba azért még visszajártunk, de időközben sok más családtagunk is elhagyta már New Yorkot.” Az imént azt mondtad, a zenekarod tagjai, leszámítva téged, mindannyian Belgiumban élnek. A Pro-Pain amúgy is gyakran lép fel Európában. Az nem fordult meg a fejedben, hogy átköltözz Európába?  „Még nem, mivel a fiam 20 percre lakik tőlem. Kicsi családom van, a feleségemmel élek, s egy fiunk van. Szeretjük, hogy közel vagyunk egymáshoz, ezért bár nem tudom, hogy mit hoz majd a jövő, de egyelőre még biztosan Floridában maradunk. A zenekar bázisa azonban valóban Európa. Rajtam kívül már mindenki Belgiumban él. Jonas Brüsszelben, Greg Charleroi-ban, Eric pedig Mons-ban. Én vagyok az egyetlen, aki ragaszkodik az Államokhoz, de nemcsak a zenekarból, hanem a teljes Pro-Pain családból, hiszen a crew tagjai is Belgiumban laknak.” TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. júniusi számából.

megtekintés     »     pro-pain, Gary Meskil