2026. 06. 04. 07:38 » kritika » U2606
7 / 10
kiadó: LES ACTEURS DE L'OMBRE PRODUCTIONS
»
szöveg: Milán Péter
A francia Deliverance 2013-ban alakult, de a névválasztást nem tartom szerencsésnek, mivel ilyen nevű zenekar évtizedek óta sok van a színtéren. Még akkor sem ezt a túlzottan általános kifejezést kellett volna választani, ha a többi zenekar más területen működik. Az internet korában nem nehéz kiszűrni a foglalt kifejezéseket. A fenti megjegyzéstől eltekintve figyelemreméltó, amit a Párizsban működő négyesfogat bemutat. Korábban érintőlegesen már találkoztam a csapattal, az előző albumot (Neon Chaos In A Junk-Sick Dawn – 2022) biztosan hallottam, de a The Voyager Golden Banquet című negyedik albummal módom van behatóbban megismerkedni. A zenekar nagy vonalakban a black metal és a sludge bizonyos aspektusait egyesíti a lemezein, de ez önmagában nagyon elnagyolt, elmosódott képet adna a produkcióról. A Deliverance korántsem ennyire sematikusan fogja fel az alkotást. A hangzás azonnal szemet, pontosabban fület szúr: vaskos, tömény megszólalás, tiszta és átlátható, semmi kosz, semmi necro, vagy efféle „túlkapás”. A ritmusgitározás töménységét „elszállós”, pszichedelikusnak tetsző részek, billentyűs aláfestések dúsítják. Tudom, hogy kissé alibizésnek tűnik mindjárt progresszívat kiáltani néhány effekt és különlegesebbnek tűnő zenei részlet miatt, de egyrészt ebben a „zúzós” közegben valóban érdekesnek hatnak ezek a részek, másrészt amit a franciák játszanak, valóban jó. A fúziós, vagyis számos forrásból táplálkozó bandák egy részénél előállhat az a benyomás, hogy valahonnan valami felé tartanak, vagy éppen kísérleti fázisban vannak, aminek az is oka lehet, hogy az egyes alkotóelemek nem olvadtak össze kellőképpen egy egységes egésszé. A Deliverance új albuma nem ezt a képet nyújtja, de tény, hogy az agresszív sludge/black-énekstílus képezi az egyik szélsőséget, míg az experimentális részek, nyugodtabb hangszeres betétek, az „űrt” idéző momentumok (Turn On, Tune In, Drop Out) a másikat. Tetszetős a digisleeve-borító, s ugyan nem nagyon kedvelem a látványosan manipulált képeket, hatásos és ízléses az illusztrációk színkombinációja. A Deliverance tehetséges zenészek gyűjtőhelye, Az új album pedig, bár nem korszakalkotó, súlyos hangulatú, egyben „utaztató” mű. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/06. számából.
megtekintés » deliverance
Moorcock–Blondel–Recht–Poli:
ELRIC – 1. A rubin tónus
Emlékszem, milyen nagy hatással volt rám anno, mikor először olvastam Elric kalandjait, legalábbis azt a kettőt, ami nálunk megjelent (Melibonéi Elric – 1993, Az igazgyöngy erődje – 1996). Michael Moorcock nagyon jól ír (nagy kedvencem még tőle a Harcikutya), a már-már ponyva...
kritika
LEX LEGION:
Lex Legion
„Ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa.” Így szól a mondás, ami elsőnek eszembe jutott King Diamond zenekarának az egykori komplett hangszeres szekcióját felvonultató Lex Legion debütáló albumának vég...
kritika
SAINT AGNES:
Your God Fearing Days Are About To Begin
Poppy zenei pálfordulása és hirtelen jött népszerűsége metalos körökben sokakat meglepett, de el kell fogadnunk, hogy felnőtt ismét egy korosztály, akik igénylik a durvább zenéket, de nem valószínű, hogy azt 60-70 éves szőrös vénemberek lemezein fogják először keresni. Igeni...
kritika
ERIK GRÖNWALL:
Bad Bones
Erik szimpatikus srác, a története pedig mesébe illő! A Swedish Idolból szinte egyenes út vezetett a hard rock színtér egyik legjobb, szintén svéd csapatába a H.E.A.T.-be, de az igazi nagy durranása az volt, amikor életet lehelt az akkor már sok-sok éve nyűglődő Skid Row-ba, és e...
kritika
