2026. 06. 04. 07:39 » kritika » U2606
9 / 10
kiadó: Palmer Turner Overdrive
»
szöveg: Kánya Ferenc
A newcastle‑i Druidess bemutatkozó albuma, a Trip Meadow azt a benyomást kelti, hogy a csapat pontosan tudja, milyen világot akar megteremteni. Nem a stoner/doom sablonjaira építenek, hanem egy sokkal személyesebb, földközelibb atmoszférára, amelyben a súlyos, Iommi‑ízű riffek és a pszichedelikus billentyűtextúrák természetesen simulnak egymásra. A zenekar mindössze néhány éve van jelen a brit undergroundban, de nagyobbnak látszik a rutin: magabiztosan, sallangmentesen játszanak, mintha évtizedek óta ugyanazt a barlangmélyi energiát csapolnák meg. A Trip Meadow valójában nem „új fejlesztésű” zene. Többszörösen sem az: egyfelől leginkább a ’70‑es évek pszichedelikus/prog hagyományainak, valamint a brit heavy‑ pszichedelikus és folk‑pszichedelikus vonal örökségének hiteles továbbgondolása, másfelől pedig az anyaga főként a 2024‑es Hermits & Mandrakes EP dalaira támaszkodik, amelyeket két újabb szerzemény egészít ki teljes műsoridős albummá. A lemez ereje a hangulatépítésben rejlik, ami már a Hermitsen is működött: a dalok lassan, organikusan nyílnak ki, mintha egy ködös varázserdőben haladnánk előre, ahol minden kanyar után újabb látomás bukkan elő. A vokál egyszerre éteri és karcos, a Joplin‑ és Joan Jett‑féle grittől a boszorkányos suttogásig terjed a spektruma, és ez adja a zenekar karakterének egyik legfontosabb pillérét. A dob‑ és basszusjáték is meghatározó, súlyt hordozó, mégis élő lüktetésű. A riffek vastag, mélyre hangolt power chordok lassan hömpölygő tempókkal és füstös, analóg sounddal, egyszerű, de nagyon karakteres motívumokkal, amelyek együtt lélegeznek a lebegő, hipnotikus billentyűtextúrákkal. Hatalmas atmoszféra! A nótákban ott a Jefferson‑ vagy Doors-féle pszichedelikus hangulati örökség: a dalok organikusan nyílnak ki, mintha egy hosszú improvizációból születtek volna. Nincs kapkodás, minden motívum kap időt a kibontakozásra, de ami a Druidess zenéjét igazán egyedivé teszi, az a természetközeli, misztikus tónus. A Trip Meadow-ban az tetszik igazán, hogy nem akar többet mondani annál, mint amit hitelesen meg tud fogalmazni. Nincsenek túlírt csúcspontjai, nagy refrénjei, erőltetett epikus kitörései, inkább egy lassan hömpölygő, pszichedelikus zarándoklat ez a lemez, amelyben a doom súlya és a folkos misztikum természetes és hangulatos egységet alkot. Emlékezetes bemutatkozás. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/06. számából.
megtekintés » druidess
Moorcock–Blondel–Recht–Poli:
ELRIC – 1. A rubin tónus
Emlékszem, milyen nagy hatással volt rám anno, mikor először olvastam Elric kalandjait, legalábbis azt a kettőt, ami nálunk megjelent (Melibonéi Elric – 1993, Az igazgyöngy erődje – 1996). Michael Moorcock nagyon jól ír (nagy kedvencem még tőle a Harcikutya), a már-már ponyva...
kritika
LEX LEGION:
Lex Legion
„Ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa.” Így szól a mondás, ami elsőnek eszembe jutott King Diamond zenekarának az egykori komplett hangszeres szekcióját felvonultató Lex Legion debütáló albumának vég...
kritika
SAINT AGNES:
Your God Fearing Days Are About To Begin
Poppy zenei pálfordulása és hirtelen jött népszerűsége metalos körökben sokakat meglepett, de el kell fogadnunk, hogy felnőtt ismét egy korosztály, akik igénylik a durvább zenéket, de nem valószínű, hogy azt 60-70 éves szőrös vénemberek lemezein fogják először keresni. Igeni...
kritika
ERIK GRÖNWALL:
Bad Bones
Erik szimpatikus srác, a története pedig mesébe illő! A Swedish Idolból szinte egyenes út vezetett a hard rock színtér egyik legjobb, szintén svéd csapatába a H.E.A.T.-be, de az igazi nagy durranása az volt, amikor életet lehelt az akkor már sok-sok éve nyűglődő Skid Row-ba, és e...
kritika
