EINAR SOLBERG – Egy titkos hang

Új szólóalbummal jelentkezett Einar Solberg, a Leprous énekes-billentyűse. A Vox Occulta a nagyzenekari hangszerelésével és az Einartól megszokott, mély szövegekkel egy egészen különleges élményt nyújt a hallgatóknak. A lemez elkészültével kapcsolatos dolgokról Valachi Samu beszélgetett a norvég zenésszel. A Vox Occulta április végén jelent meg. Az album egy gondolatébresztő reflexió az emberiség legrosszabb ösztöneire, az élet törékenységére és annak folyamatára, ahogy ezeket tudomásul vesszük és feldolgozzuk. Nagyon inspiráló, és csodálatos élmény egy ültő helyemben elolvasni a dalszövegeket és végighallgatni az albumot. Hogy érzed magad, és eddig milyen a reakció az albumra? „Csodálatosan érzem magam, nagyon boldog vagyok, hogy végre megjelent a lemez. Ez egy igazán ambiciózus album volt számomra, és próbálok nem sokat foglalkozni az emberek reakcióival. Csak azt tehetem, ami számomra valós és igaz, és a végén az emberek úgy fogadják majd, ahogy szeretnék. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülök az eddigi fogadtatásnak, nem is lehetett volna jobb.” Mi az első emléked arról, amikor beleszerettél a zenébe, és ami inspirált arra, hogy te magad is zenész legyél? Van ilyen konkrét pillanat? „A zene a véremben van. Az édesanyám klasszikus zenész, és mindig is érdekelt a zene gyerekkorom óta. Rengeteg különböző zenét hallgattam, dalokat rögzítettem a rádióról kazettára, és saját válogatásokat készítettem. Amibe nagyon korán beleszerettem, az a The Prodigy és a Rage Against The Machine volt. Ők nagyon kereskedelmi, de mégis eléggé kísérletező bandák voltak a ’90-es évekből, akikért nagyon rajongtam. Ami az inspirációt illeti, hogy én magam is zenész legyek, az az első koncertem volt. Ez 2000-ben történt, tizenöt éves voltam, és az első koncertünket adtuk. De nekem ez nem úgy tűnt, egyáltalán nem voltam ideges, csak nagyon izgatott. Azt éreztem, hogy »oké, ez boldogabbá tesz, mint bármi más, amit valaha is tettem az életemben«. Azonnal tudtam, hogy ez lesz az irányom az életben, és itt vagyunk most.” A 16 című debütáló szólólemezedhez képest a Vox Occulta koherensebbnek tűnik. Konkrétabb vízióval közelítetted meg már az elejétől kezdve, vagy ez a felvételek során alakult ki? „Egy kicsit mindkettő. Az évek során megtanultam, hogy lehet bármilyen elképzelésed, általában teljesen máshol fogsz kikötni. De amíg elég homályos az a bizonyos ötlet, megvalósítható. Ha túl konkrét vagy, kudarcot fogsz vallani, mert a művészetet nem lehet erőltetni, annak természetesen kell jönnie. Teljesen egyetértek veled abban, hogy a 16 nem feltétlenül volt koherens, és soha nem is volt igazán szándék, mert még azt sem tudtam, hogy ez a szólóprojekt folytatódni fog-e. Csak szórakozni akartam és zenélni másokkal, új emberekkel, kipróbálni más és különböző dolgokat. Azt hiszem, hogy ezekkel a kísérletekkel rájöttem arra, hogy mivé szeretnék válni. Vannak olyan számok az albumon, amik nagyzenekari hangzásúak, és rájöttem, hogy ebben érzem magam otthon. Szóval a kezdeti pont a filmes hangzás volt, de ezen a kereten belül is végtelen lehetőség rejlik.”

Az album a progresszív rockot és metalt keveri filmes, teátrális elemekkel. Volt olyan konkrét zeneszerző vagy filmzene, ami irányította ezt a kreatív irányt? „Inkább klasszikus, mintsem filmes zeneszerzők ők. Bizonyos szempontból őket tartom a modern klasszikus zeneszerzőknek. Mindig is mélyen inspirált Arvo Pärt Észtországból, ő az egyik kedvencem. Nagy rajongója vagyok Bachnak, elképesztően sokoldalú, mély és tiszta, és rengeteg dolog van, amibe bele lehet merülni a kompozícióiban. Max Richter is fantasztikus. Szeretem Ryuichi Sakamoto Revenant filmzenéjét is, és természetesen a ’nagyok’ közül Hans Zimmert is meg kell említenem.” Ha már szóba került, Hans Zimmer. Észrevettem, hogy van egy nagyon Interstellar-szerű orgonaszekció a Grex közepén, 5 perc 20 másodperctől kezdődően… „Igen! Vicces, de utólag jöttem rá, nem gondoltam rá, miközben azt a részt írtam, de az Interstellaré is fantasztikus filmzene, nagyon egyedi és inspiráló. Nekem Hans élőben is kifejezetten ihlető volt, amikor koncerten láttam, inkább rockshow volt, mint klasszikus zene, de lenyűgözött, hogyan tudta ötvözni ezt a két különböző hangzást.” Milyen az album megírásának folyamata egy ilyen szólóprojekt esetén? Először a zenét és a nagyzenekari részeket írtad meg, majd azután a dalszövegeket, vagy fordítva? „Ennél az albumnál különös módon a nagyzenekari részek jöttek először, mivel korán lefoglaltam a zenekart, és kicsit sietnem is kellett a felkészüléssel. nevet Így rögtön erre építhettem, ahelyett, hogy csak egy rétegként hozzáadtam volna a zenéhez, mint ahogy a progresszív műfajban szokás. Ezzel a nagyzenekar vált az alapvázzá, aztán hozzáadtam a többi hangszert, és miközben hallgattam a már meglévő zenét, kitaláltam a dalcímeket, és a dalszövegek írása volt az utolsó fejezet. Szeretem a zenéből fakadó érzéseimhez írni a szavakat. Az érzelmek kiszámíthatatlanok, és számomra erőltetett megpróbálni fordítva csinálni.” „A norvégok szerint leülni egy akusztikus gitárral, és a mindennapi életünkről énekelni a legmélyebb és legőszintébb dolog, amit tehet egy művész.” Miért döntöttél úgy, hogy az album és a dalok latin címeket kapjanak, feltételezem, hogy ez is a teátrális esztétika egy másik aspektusa? „Száz százalékig! Nem tűnt helyesnek angolul írva, és egyesek számára talán kissé fellengzősnek is hathat, de a latin egyszerűen természetesnek érződött ehhez az albumhoz. Az első cím, amit írtam, az Anima Lucis volt, és passzolt az esztétikához, ahhoz az elegáns és bombasztikus hangulathoz, amit szerettem volna elérni – nagyon antinorvég. nevet Minket, norvégokat arra tanítanak, hogy legyünk alázatosak, túlzottan is, és a norvégok szerint leülni egy akusztikus gitárral, és a mindennapi életünkről énekelni a legmélyebb és legőszintébb dolog, amit tehet egy művész.” Jelenleg a kedvenc dalaim az albumról a Serenitas és a Grex, és a Grex különösen a legsötétebb darabnak tűnik olyan sorokkal, mint ’Üdvözöljük a nyájban’, és ’Beolvadok a tömegbe’. Van benne egyfajta szomorú elfogadás a dolgok és az emberek természetével kapcsolatban. Hogyan született ez a dal, és mi inspirálta a dalszövegét? „Sokan említették a Grexet kedvencükként, és nagyon örülök, hogy tőled is hallom! Nagyon érdekes, hogy a Grex a leghosszabb, legváltozatosabb és legösszetettebb szám az albumon, nem volt 'kis­lemez', és jelenleg ez a legtöbbet streamelt dal. És ezt imádom! Hogy 2026-ban az embereknek még mindig van türelmük. Azt hittem, ez egy olyan dal lesz, ami keveseknek fog tetszeni, és ők imádni fogják. Azt hittem, a legtöbb embernek egyszerűen nem lesz hozzá türelme, de tévedtem. Négy különböző időszakban íródott. Nashville-ben kezdtem el rajta dolgozni, amikor turnén voltunk a Leprousszal. Egy bérelt lakásban voltam egy apró billentyűzettel, és ott programoztam az atmoszferikus középrészt. Aztán egy ideig nem gondoltam rá. Hónapokkal később Buenos Airesben elkezdtem dolgozni egy olyan részen, amiről azt hittem, hogy egy másik dalhoz fog tartozni, és ami végül az intró lett. Néhány részletet egy repülőúton írtam, aztán sokkal később leültem egy horvátországi parkolóban, megírtam a záró részt, és összeraktam az egészet. A szöveg nem annyira embergyűlölő, mint amilyennek hangzik. A beilleszkedés küzdelmeiről szól. Mindig is úgy éreztem, hogy bármennyire is élvezek egy csoporthoz tartozni, mindig ott van bennem az a gyötrő kívülállóság érzése, hogy »ó, de én nem igazán illek ide emiatt meg amiatt«. És egy ponton, miután elkezdtem mélyebb és átfogóbb boldogságra alapozni az életem, elkezdtem könnyebben elfogadni, hogy néha részese kell lennem a kollektív emberi élményeknek. Határozottan sok melankólia van ebben a dalban, de van benne szépség is. És ez még mindig egy összetett téma számomra. Mindig úgy érzem, hogy vagy szeretem az embereket, vagy gyűlölöm őket, napról napra váltakozva. És az embereket egységként értem. Egész életemben könnyen frusztrálttá, bosszússá és összezavarttá váltam az emberek tettei miatt. De eljutottam arra a pontra, hogy nem érzem úgy, hogy változnom kellene ahhoz, hogy alkalmazkodjak másokhoz, inkább elfogadom a dolgokat úgy, ahogy vannak.” Ebben a dalban van a lemez, és talán az egyik legszebb gitárszóló, amit valaha hallottam… „Egyetértek veled, Pierre Danel hihetetlen! És teljes szabadságot adtam neki, az egyetlen dolog, amit mondtam neki, mivel ő is egy szuper virtuóz gitáros, az volt, hogy »Tudom, milyen technikai képességeid vannak, és mire vagy képes, de nem ezt keresem. A lelket, az érzelmeket keresem, szóval ezzel kezdj, és ha van hely a végén, akkor egy kicsit shreddelhetsz.« nevet Számomra, ha valami nagyszerűt akarsz alkotni, akkor adnod kell neki időt, és hagynod kell, hogy dinamikusan épüljön. És a szóló, amit az albumon hallasz, a legelső, amit elküldött nekem.” És aztán ott van a másik fantasztikusan lélekkel teli gitárszóló a Serenitason. „Igen! Van ehhez egy vicces történet is, mert először félreértett, és azt hitte, hogy az utolsó refrénben akarom a szólót, az énekem alatt, és panaszkodott, hogy milyen nehéz az ének körül játszani, és hogy egyszerűen nem találja a helyet a gitárjának, én pedig csak annyit gondoltam, hogy »öhm, ott nincs ének«. nevet De ezeket a részeket is megtartottuk, mert imádtam, így egy véletlen okán most van egy nagyszerű kérdés-és-válasz rész abban az utolsó szekcióban! Tulajdonképpen az egész dal a véletlen műve: csak azért létezik, mert influenzás lettem, és egy ideig nem tudtam énekelni a stúdióban, ezért ezt az időt szántam a nyitó zongoraszólam megírására, ami aztán a dallá vált. Nagyon intuitív ember vagyok, és szeretem, amikor az élet ilyen véletlenszerű helyzetekbe sodor, mert ez kikényszerít a komfortzónámból, és amikor kényelmetlenül érzem magam, általában jobb dolgokat írok.” Mi jön a Leprous számára 2026-ban és 2027-ben, van már valami, amit megoszthatnál arról, amin dolgoztok? „Csak néhány koncertünk lesz 2026-ban. Valószínűleg akkor kezdünk el írni, amikor visszanyerjük a szenvedélyünket, mert jelenleg a legtöbben kimerültünk ettől a projekttől. Annyira túlzásba vittük a turnézást, hogy már nem élveztük a koncerteket. Hét turnét csináltunk a Melodies of Atonementtel. Remélem, hogy jövőre vagy az azt követő évben kiadunk valami újat, de most még őszintén nem tudom. Jelenleg a gondolataim teljesen a Vox Occultában vannak, szóval az, hogy most hirtelen a The Price-t játsszam el a kétezredik alkalommal, a világ legkevésbé csábító dolga, amire tudok gondolni. nevet És ez nem jelenti azt, hogy elveszítettem a szenvedélyt a Leprous iránt, csak kicsit ki kell pihennünk magunkat, és lehet, hogy ez kicsit tovább tart, mint amire az emberek számítanak.” TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. júniusi számából.

megtekintés     »     einar solberg