SAINT AGNES: Your God Fearing Days Are About To Begin

2026. 06. 12. 07:12   »   kritika   »   U2607

kiadó: Spinefarm Music Group   
»   szöveg: György Zoltán

Poppy zenei pálfordulása és hirtelen jött népszerűsége metalos körökben sokakat meglepett, de el kell fogadnunk, hogy felnőtt ismét egy korosztály, akik igénylik a durvább zenéket, de nem valószínű, hogy azt 60-70 éves szőrös vénemberek lemezein fogják először keresni. Igenis szükség van az ilyen előadókra, akik bár nem mindig képviselnek maradandó értéket, de kapudrognak, iránymutatónak mindenképp hasznosak. Ilyen banda a londoni székhelyű Saint Agnes is, akikre ismét csak a Spotify algoritmusainak köszönhetően bukkantam rá. Ez a csapat harmadik lemeze, és végig hallgatva mindet, egy egész szép utat jártak be zeneileg, hatalmas minőség béli lépéseket téve. A kezdeti pop/rap/goth/metal-egyvelegtől szép lassan felfedezték magukat az industrial zenék, ezen belül is a Nine Inch Nails világát. Tették mindezt úgy, hogy a korai rajongók se csalódjanak, a három lemezen teljes mértékben tetten érhető a fejlődésnek ez az íve és iránya, így abszolút nem mondanám, hogy a divat után mennek. Azon se lennék meglepődve, ha ez a lemez a sikerhez vezetné őket. A dalokban még mindig ott vannak a tinipopos megoldások, amik elvihetik a zenéjüket a fiatalokhoz, viszont vannak annyira jók a dalok és finomak a zenei megoldások, hogy azok is találnak benne értéket, akik 30-40 éve hallgatják már az ilyen zenéket. Jó példa erre a felvezető dal a Good Boy, ahol mintha egy Garbage / Nine Inch Nails-mashupot hallgatnánk: a könnyen megjegyezhető énekdallam egy egész zúzós refrénbe csúcsosodik ki, ami végül egy a Heresy-t idéző industrial káoszba torkollik. Ez az ív, illetve kettősség szinte az egész lemezre érvényes, érdekes, hogy a dalokban pont nem a refrének a könnyen megjegyezhető részek, hanem a verzék. A Nine Inch Nails mint inspirációs forrás nagyon erősen ott van az egész lemezen – néha kicsit túl konkrétan is, de soha rosszabb ihletforrást! –, de merítenek a 2000-es éve elejének „evil disco” vonalából is, mint pl. Static-X vagy a Powerman 5000 volt és a női frontnál is inkább ez a korszak (Garbage, Republica, The Breeders) köszön vissza. Kiemelkedő dalt nem is említenék a fentiek miatt a lemezről, bár tény, hogy már 2-3 meghallgatás után vannak kedvenceim, pl. a The Father, The Son and The Holy Beast vagy az Everything You Denied. A csapat nagy erőssége az énekesnő Kitty A. Austen, aki pl. Poppyval ellentétben nem úgy üvöltözik, mint egy dühkezelésre szoruló Avril Lavigne, hanem valóban énekel és nem is rosszul. Karizmatikus előadó, ráadásul nagyrészt elkerüli a kötelező metalcore-os hörgéseket, üvöltéseket is amiért szintén pluszpont jár neki. Jon James Tufnell (gitár) és Andy Head (dob) pedig biztos zenei alapot biztosít, le a kalappal előttük. Úgy tud a lemez modern lenni és a fiatalokhoz szólni, hogy közben tiszteltben tartja az értékeket, és ez nagy kincs a mostani divatözönben. Kétségtelen, hogy ezzel a lemezzel új szintre és korszakba lépett a csapat, érdemes lesz odafigyelni rájuk. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. júliusi számából.

megtekintés     »     saint agnes