TULPA: Éled

2026. 06. 17. 09:32   »   kritika   »   U2607

kiadó: MMM Records   
»   szöveg: Uzseka Norbert

A Tulpa az utóbbi évtized egyik legjobb magyar rockcsapata, ezért érzékenyen érintett, mikor Székely Marci (Superunknowns, ex-Ozone Mama) énekes kilépett. Nem elég, hogy nehéz őt pótolni, de 2023 vége felé Galambos Dorina érkezett a helyére, aki egészen más karakter (hangilag is), és nyilván sokaknak van előítélete vele kapcsolatban a kereskedelmi tévés sztárcsinálós múltja miatt. Engem egy 2024. májusi koncerten végképp meggyőzött, de egész mostanáig kellett várni az első vele készült teljes albumra. Hogy még egyértelműbb legyen a váltás, a szövegek immáron magyar nyelven szólnak – de maradtak erősek. A zene, nem annyira meglepő módon, némileg szelídült, bár remek hard rock riffek ill. alternatív rock/grunge témák most is vannak. De olyasmik is, amik totál nem tartoznak abba a halmazba, amit én hallgatni szoktam. A Tépegető elején pl. művésziesebb, csaknem jazzes az ének, ha ugyan nem népdalos, másutt meg szinte sanzonszerű. És több dal is inkább nevezhető pop-rocknak, mint rocknak. Hogy mégis működik nálam, azt elsősorban annak tudom be, hogy ahogy a három srác (Binges Zsolt basszer, Győri Atilla gitáros, Jáger Zoltán dobos) zenél, az nem változott. Elképesztően ízes, ízléses, hangulatos muzsikálás megy itt, annyira finom, s közben olyan ereje van (ha nem is feltétlenül metalos értelemben), hogy nem tudom nem szeretni. Ami Dorinát illeti, őt amolyan hebrencs, bolondos csajnak ismertük meg annó a tévében, és bár a személyisége aligha változott (és koncerten ez pláne előny és erény), amiket itt énekel, az előtt le a kalappal. Nem azért, mert hogy hány oktávot, meg milyen technikás, meg ilyenek. Nem. Hanem mert annyira sokszínű, s végig emberi. Nőies is, és lehet mondani, hogy ez alap, mégis azt érzem, hogy baromi természetes, valóságos és önmagát adja. Volt sok olyan slágeresebb, magyar pop-rock formáció, ahol nő énekelt, de a zömüket erőltetettnek éreztem. A Tulpát nem. Pedig azonnal ható, popos dallamokat Dornia is hoz. A nyitó Szemfogyatkozás vagy az akkordbontós Óhaj simán bejöhet RHCP-fanoknak. Előbbiben és a Láncban érzek némi Nomad rokonságot is, míg a Vagy rockosabb, és a csaknem progrockba hajló Kareninával együtt akár Audioslave-nek is beillene. A záró Templomkertek pont ellentéte annak, amit a cím sugall, s itt van a legvaskosabb ősrock téma is, míg a Záróra bármely magyar film betétdala lenne, ahol tingli-tangli pop-rock dalokat használnak – csak ez jobb. A fő kedvencem azért az Óhaj, mert abban úgy énekel Dorina, hogy angol nyelven akár Anneke van Giersbergen szólóalbumaira is felférne, és átható, szerethető, belefeledkezős hangulata van. De az egész Éled album remek. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. júliusi számából.

megtekintés     »     tulpa