BLOOD INCANTATION: All Gates Open

2026. 06. 17. 09:36   »   kritika   »   U2607

kiadó: Century Media Records   
»   szöveg: Kánya Ferenc

A Blood Incantation mára elég kiszámíthatatlanná vált ̶ már ami a zenét illeti. Náluk nem tudhatod biztosan egy lemezen, de egy dalon belül sem, hogy a következő kanyarban egy idegen technológiával készült death metal riff jön majd szembe vagy egy totál elszállt, kozmikus trip. A denveri banda korábban sem egydimenziós módon művelte a műfajt: a korai munkáik is nehezen kategorizálhatók voltak, valahol a technikás, a progresszív és az avantgárd death metal halmazrendszerében lehetett elhelyezni őket. A tavalyelőtt megjelent Absolute Elsewhere pszichedelikus‑ambient kísérletei után viszont a legújabb, All Gates Open névre keresztelt anyagukkal megint új határvidékek felé indultak el, ráadásul olyan magabiztossággal, ami előtt fejet kell hajtani. Itt már nyomokban sem érdemes hagyományos death metalt keresni: nincsenek tébolyult riffek, gutturális acsargás ̶ sőt: gitár és vokál sem. Mindenekelőtt jegyezzük meg azonban, hogy ez nem „sorlemez”, és valószínűleg nem is egy „kísérleti mellékág”, hanem egy konkrét filmhez készült, teljes értékű filmzene. Vagy annak látszó projekt, mivel erről a filmről jelen pillanatban semmilyen információ nem elérhető. Talán a teljes cím elárul valamit: Themes from All Gates Open – In Search of Absolute Elsewhere. Találgatni viszont nem akarok. Annyi biztos, hogy ez az anyag egy vegytiszta, analóg szintetizátorokra és lebegő textúrákra épített sötét ambient utazás, ami sokkal közelebb áll Klaus Schulze, a Tangerine Dream vagy Steve Roach elektronikus vízióihoz és kozmikus meditációihoz, mint a modern extrém metalhoz. Ennek a zenének az ereje az organikusan lélegző, szinte hipnotikus hangulatépítésben rejlik. Időtlen, nem kapkod, nem siet sehová: a hangszínek lassan, szinte észrevétlenül duzzadnak cinematikus folyammá, ami végül egy saját univerzumot, transzcendenciát teremt. A hűvös, kozmikus atmoszféra és a meditatív harmóniák természetes egységet alkotnak, az analóg szintik hullámzása pedig szakrális hangulatot kölcsönöz az anyagnak, és mindez szinte fizikailag hat a hallgatóra. Nincsenek klasszikus értelemben vett dalstruktúrák: a zene gyakorlatilag egyetlen, összefüggő spirituális megélése egy másik valóság megteremtésének és az abba történő átlépésnek, négy tételben. A ’70-es évek űrzenéje iránti vonzalmam miatt ez az idő felett álló hangzásvilág különösen közel áll hozzám, az pedig kifejezetten tetszik, hogy teljesen hiányzik az anyagból a megfelelési kényszer. Riedlék itt egy új, abszolút letisztult identitást mutatnak meg, ami a monumentális, tágas, fényes terek ellenére is önazonos marad ̶ ez a Blood Incantation Yang oldala. Esti meditációhoz, sötétben hallgatva tökéletes. Próbáld meg! LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. júliusi számából.

megtekintés     »     blood incantation