Koncertajánló:
09.08. Hollywood Vampires
09.12. Wall Of Sleep
09.13. The Rumjacks
facebook
instagram
youtube
bluesky

LÁSZLÓ MÁRK – István és Attila összecsapása

2026. 06. 19. 05:21   »   interjú

szöveg: György Zoltán   
»   fotó: László Márk archívuma

Óriási meglepetés volt a Metallica-koncert napján, mikor a közösségi médiában megláttuk, hogy a hazai plakátot László Márk, az egyik legnevesebb, nemzetközi szinten is elismert kérpegényrajzolónk készítette. Sőt, szombaton duplázott: két koncert – két rajz, és nem kis büszkeség volt ezek alatt állni esténként. Mivel Márkot személyesen is ismerem, azonnal megragadtam a lehetőséget, hogy egy interjút készítsek vele. Bevallom, bele se gondoltam előre, hogy ez előfordulhat, pedig tulajdonkép evidens, hogy egy neves kortárs képregényalkotót kérjenek fel. Hogy sikerült megcsípned ezt a munkát, hogy jött a felkérés. „Egyszer csak jött egy e-mail a postaládámba Metallica tour poster tárggyal. Persze először spamnak gondoltam, de aztán kiderült, hogy nem az volt. A zenekar hivatalos merch-cégétől érkezett a felkérés, az indoklást letudták annyival, hogy a munkáim alapján engem választottak ki, tetszik nekik a rajzi világom, és nyugodtan engedjem szabadjára a fantáziám. Nem emeltek ki konkrét melót, hogy mi tetszett meg nekik, de egészen biztos vagyok benne, hogy a Hellboy képregények, és a Fortnite töltőképernyők miatti ismertség közrejátszott ebben.” Honnan jött a koncepció? Teljes egészében a te ötleted vagy kaptál instrukciókat a zenekar vagy a management felől? „Annyi megkötésük volt, hogy a plakátnak valahogy reflektálnia kell az adott ország, város kultúrájához, mondaköréhez. Ezen belül már a Szent Jobb, meg a Franken-griffmadárháton lovagló táltos zombi már teljesen az én agymenésem, amit meglepetésemre pozitívan fogadott a menedzsment.” Hogy működött a folyamat, kivel dolgoztál együtt? Van egy kreatív team a Metallica csapatában, akik ezekért a rajzokért felelősek? „A Metallica hivatalos merch-cégén belül van egy art director, vele tartottam a kapcsolatot, ő okézta le egyenként a folyamatokat, kezdve a kezdeti firkáktól a kész, kiszínezett grafikákig.”

Láttam jó pár rajzot az eddigi állomásokról, csodálatos alkotások születtek. Meg kellett felelni bármilyen kitételnek, illeszkedni kellett valami folyamatba a rajzaidnak? Ismered esetleg valamelyik művészt az eddigi alkotók közül? „Ahogy láttam a többi város plakátja alapján, ezen a turnén azért nyitottak a nem szokásos metal-illusztrátorok világa felé, valószínűleg én is ennek köszönhetem a felkérést, mert azért bár jó sok koponyát meg szörnyet rajzolok, az én világom sokkal absztraháltabb, rajzfilmesebb, időnként talán humorosabb, mint a megszokott rock/metal illusztrációké. Azért hangulatában igyekeztem hozni azt, amit én is fiatalabb koromban nagyon szerettem a régi metal meg rock lemezborítókon: őrült gityózás, villámok, koponyák, posztapokaliptikus tájak, ilyenek. A többi ország alkotói közül nem ismertem egyet sem, de így utólag néhány arccal felvettük online a kapcsolatot.” Kaptál valami visszajelzést a zenekartól? Belefolynak ők is ezekbe a rajzokba, vagy csak a management. Kirk óriási horrorrajongó, csodálkoznék, ha minimum neki nem akadt volna meg a szeme a rajzaidon. „Konkrétan a zenekartagokkal nem érintkeztem, csak a menedzsmentből meg a merch-cégből az erre kinevezett emberekkel. Nekem kicsit nehezemre esik elképzelni, hogy Hetfieldék személyesen is leokézzák a grafikákat, de persze már az is tök abszurd eleve, hogy engem felkértek, szóval ez alapján végül is simán lehet, hogy tényleg látták, vagy foglalkoztak vele valamennyit – ezt nem tudom.” Kint voltál egyébként a koncerteken? Hogy tetszett? „Szombatra sikerült végül jegyet szereznem, szürreális élmény volt látni a grafikáimat az óriás kivetítőkön, a koncert pedig meglepően energikus volt, nem tűnt nagyon nagy haknizásnak, és játszották majdnem az összes kedvenc trekkemet, szóval én elégedett voltam. Az meg, hogy még a Thin Lizzy-feldolgozást is eltolták, nekem iszonyat nagy meglepetés volt, nagyon örültem neki.” Sajnos olvastam jó pár negatív kommentet is a rajzok kapcsán, bevallom nagyon meglepődtem ezeken. Fel voltál erre készülve, hogy egy bizonyos tábor mást lát ebbe, mint te vagy a rajongók? „Azzal nagyjából előre tisztában voltam, hogy lesz egy egész jól behatárolható csoport, akik közül a szenzitívebbeknél kiveri majd a biztosítékot, szóval nem sértődtem meg senki negatív kommentjén. Egy-két alaknál, aki cifrábbakat írtak, megnéztem a profiljukat, és elégedetten biccentve vettem tudomásul, hogy na igen, ez pont olyan ember, akiről előre tudtam, hogy majd hepciáskodni fog. Igazából szeretem, ha a rajzaimnak van egy kis provokatív éle, meg én a punk szubkultúrában nevelkedtem, szóval nem zavar, ha pukkadozik néhány kispolgár. Amit még fontosnak tartok ezzel kapcsolatban, hogy ez egy thrash metal zenekar koncertplakátja, szóval annak a kontextusában is érdemes nézni. Illetve az is szerintem legit szempont, hogy ez tényleg nem feltétlen az a megszokott metal-illusztráció, és ami ekkora nagy tömeghez eljut, és nem szokványos, az a nagy számok törvénye alapján biztosan nem tetszhet majd mindenkinek. Ergo tök rendben van az is, hogy valakinek más a véleménye, ízlése, mint az enyém – csak jelen esetben engem kértek fel a plakát megrajzolására, nem őket.” (nevet)

A rajzokkal egyébként nincs további terved? Esetleg egy képregény István és Attila összecsapásáról, vagy valami hasonló? „A Szent Jobb, mint sci-fi/horror/fantasy sztorielem felhasználása már tizenéve tervbe van nálam, eredetileg a Gombás Nácik című projektemben lett volna egy fontos gimmick, de sajna sosincs egyszerre annyi időm és/vagy pénzem, hogy rászánjam a külön éveket ezekre a projektekre. De keresek mecénásokat, ha valaki szívesen hozzám vág néhány millát, hogy legyen időm ilyen projektekkel foglalkozni, én ezer örömmel megírom és rajzolom őket.” Kicsit lépjünk túl a Metallicán, rólad köztudott, hogy egyre több Hellboy képregényt készítesz, nem ismeretlen a neved a nemzetközi porondon. Miken dolgozol mostanában? „A változatosság kedvéért egy negyedik, az eddigi leghosszabb általam készített Hellboy történeten dolgozom, amit már nem csak én rajzoltam, de egy picit az írás részéből is kivettem a részem Mike Mignola mellett. Ez remélhetőleg idén télen jelenik majd meg Amerikában. Tervbe van emellett több másik kisebb képregényes projekt, és ha minden jól megy, még szintén idén megjelenik egy album is a sketchbookjaim firkáiból. A hivatalos melók közt elkezdtem végre dolgozni a Lovedollman (Guminőember) című képregényemen is, ebből már most tudok mutatni egy oldalt, illetve az a megtiszteltetés is ért, hogy már a második töltőképernyő megrajzolására is felkért a Fortnite videojáték egyik art directora, így valamikor a közeljövőben az is megjelenik majd végre.” TARTALOMAz Underworld magazin 2026. júliusi számából.





megtekintés     »     metallica, lászló márk, hellboy

— hirdetés —
Metallica Takeover Budapest
Ha más is kivett két nap szabit, mint én, azoknak egy igazi hosszú hétvége élményük lehetett a Metallica társaságában. A két koncerten túl is jó néhány esemény köthető a zenekarhoz, ezek közül párat az első napi koncert után, pénteken mi is kipipáltunk.... beszámoló

Metallica Takeover Budapest

Ha más is kivett két nap szabit, mint én, azoknak egy igazi hosszú hétvége élményük lehetett a Metallica társaságában. A két koncerten túl is jó néhány esemény köthető a zenekarhoz, ezek közül párat az első napi koncert után, pénteken mi is kipipáltunk....

beszámoló

METALLICA / GOJIRA / KNOCKED LOOSE – Puskás Aréna
„Felvirradt a nagy nap…” – Bocs, képzavar, bár ezt vártuk estére, nem ez volt, de erről majd később. Mindenestre itt a szombat, még mindig tart a totális eufória a csütörtöki buli óta, ráadásul amennyire lehetett pénteken kicsit belefolytunk a Takeover eseményekbe is, de e... beszámoló

METALLICA / GOJIRA / KNOCKED LOOSE – Puskás Aréna

„Felvirradt a nagy nap…” – Bocs, képzavar, bár ezt vártuk estére, nem ez volt, de erről majd később. Mindenestre itt a szombat, még mindig tart a totális eufória a csütörtöki buli óta, ráadásul amennyire lehetett pénteken kicsit belefolytunk a Takeover eseményekbe is, de e...

beszámoló

Ne gondolkodj, csak csináld!
A koncerteken túl is a Metallicától volt hangos a város, négy napig minden róluk szólt, de ezek közül is a legizgalmasabb eseménynek ígérkezett egy beszélgetés és könyvbemutató a zenekar gitárosával, Kirk Hammett-tel. Az est moderátora és Kirk beszélgetőtársa, Dudich Ákos ex... beszámoló

Ne gondolkodj, csak csináld!

A koncerteken túl is a Metallicától volt hangos a város, négy napig minden róluk szólt, de ezek közül is a legizgalmasabb eseménynek ígérkezett egy beszélgetés és könyvbemutató a zenekar gitárosával, Kirk Hammett-tel. Az est moderátora és Kirk beszélgetőtársa, Dudich Ákos ex...

beszámoló

METALLICA / PANTERA / AVATAR – Puskás Aréna
Napok óta gondolkodom, hogy mit tudnék írni a Metallica csütörtöki koncertjéről. Egyrészt mire ezt olvasod addigra túl vagyunk a szombati bulin is, és boldog boldogtalan kiposztolta és megmondta már a magáét. Másrészt egy olyan csapatról beszélünk, akik talán a legmagasabbra jut... beszámoló

METALLICA / PANTERA / AVATAR – Puskás Aréna

Napok óta gondolkodom, hogy mit tudnék írni a Metallica csütörtöki koncertjéről. Egyrészt mire ezt olvasod addigra túl vagyunk a szombati bulin is, és boldog boldogtalan kiposztolta és megmondta már a magáét. Másrészt egy olyan csapatról beszélünk, akik talán a legmagasabbra jut...

beszámoló

»   az oldal tetejére       »   a címlapra


Underworld.hu
© Posta János
v6.95