SCORPIONS – MVM Dome

Hat évtizedes fennállását – ami idén már a 61. événél tart – ünnepli aktuális turnéjával a Scorpions, akik ezúttal előzenekar nélkül, az este egyetlen szereplőjeként érkeztek az MVM Dome-ba. Egy ilyen jubileum, és a hozzá kapcsolódó koncertkörút jó alkalom lehetett volna arra, hogy az utóbbi egy-másfél évtizedben bizony igencsak becsontosodott és kockázatmentes setlisttel operáló német rockzenei intézmény felfrissítse repertoárját. Sajnos erre – mint az alábbiakból ez mindjárt kiderül – ezúttal sem került sor, mint ahogy a maga amúgy relatíve korrekt, kb. 100 perces hosszával terjedelmi szempontból sem bizonyult kiugrónak ez a szeánsz. Ugyanakkor tény, hogy amilyen minőségben az öregek letolták a koncertet, abba a kisebb horderejű fogyatékosságok ellenére sem igazán tudok – és nem is akarok – komolyabban belekötni. Magyarán ami gondom volt ezzel az estével, az alapvetően nem az „ahogy”, hanem sokkal inkább az „amit” részét illeti a produkciónak. Azzal együtt így van ez, hogy például az első 20-25 percben a szó szerint ingatag lábakon álló Klaus Meinének azért bizony akadtak gondjai az énektémák interpretálását illetően. Nem is annyira a hangok eltalálása, mint inkább a kásás intonáció volt nála a gond – egyszerűen mintha az artikuláciért felelős (arc)izmai bemerevedtek volna, ami miatt valahogy olyan elkent módon jöttek ki belőle az énektémák, a dalszövegek. Érdekes módon épp onnantól kezdett nála helyrebillenni a dolog, amikor végre levette magáról a kissé túlméretes bőrdzsekijét és a napszemüveget – rövid ujjú ingében mintha megkönnyebbült volna, ekkortól valahogy több levegővel és precízebben jöttek ki belőle a dallamok. Ez nagyjából a számára eleve pihenős, instru Coast To Coast utáni „seventies medley”-től kezdve vált kézzelfoghatóvá – innentől az ő teljesítményével, figyelembe véve 78 életévét is, a magam részéről már jobbára elégedett voltam. A mellette-mögötte muzsikáló zenekar pedig nyilván olajozott gépezetként tette a dolgát (Mikkey Dee fenomenális, Mathias Jabs gitározása pedig jóval kevesebb méltatást kap a megérdemeltnél), de hát ezt a jó másfél évtizede szinte teljes egészében fixen beragadt programot nyilván már álmukból felébresztve is hiba nélkül tudnák végigtolni. Ahol én álltam – a keverőállás bal hátsó sarkánál -, ott a hangzást én erős közepesnek mondanám: messze nem volt tragikus a dolog, de azért az ideális koncertsoundhoz képest kásásabb, összefolyósabb volt a megszólalás, és én egy kis plusz hangerőt is elbírtam volna még.

Bezár

Bezár

Bezár

Bezár

Ennél azonban sokkal jobban bántott a setlist totálisan kockázatkerülő összeállítása: a 21. századot eleve csak az egy szem Gas In The Tank képviselte, a korai érát pedig letudták azzal a négy nótából összevágott egyveleggel, amit pár korábbi turnén szintén alaposan kijátszottak már. Egyébként pedig újra megkaptuk a szokásos eresztést: Make It Real, The Zoo, Coast To Coast, a Send Me Angel/Wind Of Change duó, Loving You Sunday Morning, Still Loving You, Blackout... Egyenként ezek egyikével sincs problémám, de annyiszor láthattuk-hallhattuk már tőlük mindegyiket, és ehhez képest annyi, de annyi remek muzsika van még a tarsolyukban, a korai ’70-es évektől a 21. századig, hogy nem tudok nem hangot adni e végletes kiszámíthatóság miatti elégedetlenségemnek. Egyébként ahogy elnéztem, a jelenlévők zömét mindez egy cseppet sem zavarta, és mondom, objektíven, csak a koncert minőségét tekintve én sem lehetek különösebben morcos. Mégis, a zenekart jó négy évtizede, és messze nem csak a felszínt karcolgatva ismerő Scorps-barátként kicsit mellőzve érzem magam azzal, ahogy sokadjára is szinte ugyanazt kaptam – épp egy olyan turnén, ami remek alkalom lehetne arra, hogy végre a bandát mélyebben és alaposabban ismerők is kapjananak extra zenei jutifalatokat pár csemegeszámba menő, ritkán vagy épp korábban sosem játszott tétel erejéig. Jelen beszámoló írása előtt direkt megnéztem a 2009-es, Humanity turnés budapesti buli setlitjét – na, valahogy úgy kellett volna most is összerakni a repertoárt. Ott és akkor tényleg mindenki megkaphatta, amire várt... ezúttal viszont ez sajnos másként alakult, és úgy sejtem, talán nem is vagyok egyedül ezzel a véleményemmel. A New Vision basszus/dob parádéja persze így is élményszámba ment (Mikkey, azonnali Lex Legion-koncertet akarok!!!), az instru Delicate Dance szintén remek volt Mathias Jabs jutalomjátékával, és hát na, a Blackout, a Bad Boys Running Wild meg a záró Rock You Like A Hurricane riffjei végül azért csak bemozdították kicsit a nyakam biccentőizmait. A végére a kezdetben még kimondottan tétova benyomást keltő, cingár Klaus szinte már inalt, Schenker meg ugye eleve baromi jó kondiban volt mindig is, és a többiek ugyancsak egész jól bírták az iramot. Zenekarként és élő produkcióként még ennyi idős fejjel, és egy ekkora karrierrel a háta mögött is nagyon egyben van a Scorpions csapata, ezt nem lehet elvitatni tőlük. De ha lesz még következő turné, akkor a megelőző brainstormingon kéretik majd jóval innovatívabbnak lenni a műsor összeállítását illetően. TARTALOMAz Underworld magazin 2026. júliusi számából.

megtekintés     »     scorpions, mvm dome