MORTIIS: Ghosts Of Europa

2026. 06. 22. 05:47   »   kritika   »   U2607

kiadó: Prophecy Productions   
»   szöveg: György Zoltán

Mortiis, pontosabban Håvard Ellefsen neve ismerősen csenghet az ős-black metalosoknak, karrierje még a ’90-es években indult, az Emperor basszusgitárosaként. Innen kiválva, 1993-ban kezdte meg szólókarrierjét Mortiis néven, és iszonyat termékeny a pasi. Volt, hogy évente három-négy lemezt is kiadott, és az évek során az atmoszférikus black metaltól a dungeon synthen át (érdekesség, hogy magát a stílus létrejöttét is hozzá kötik!) a Ministry vagy Gary Numan fémjelezte industrial metalig mindenféle lemeze volt már. Tényleg megszámolhatatlan mennyiségben ontja a felvételeket, remixeket, soundscape-albumokat, mikor mi jut eszébe – bár állítólag a zenei korszakai, fejezetei egy tudatos vonalat követnek. Mindenesetre nyakunkon az új lemez és ismét húzott valami meghökkentőt. Talán a lehető legtávolabb lépett most a heavy metal világától, és azt a fajta ambientes, popos, new age-vonalat vette elő, amit a ’90-es években az Enigma iszonyat csúcsra járatot. Biztos vagyok benne, hogy még a legelvakultabb rocker is találkozott anno az olyan dalaikkal, mint a Sadeness vagy a Mea Culpa, de ha közelebbi támpontot szeretnél, Tarja és a német DJ York 2023-as Outlanders nevű projektje nagyon hasonló zeneileg. Bár ott Tarját olyan gitárosok is támogatták a dalokban Joe Satriani vagy Marty Friedman, míg itt gitárt csak elvétve hallunk. Nyakig ugrott Mortiis a new age-vonalba, a lemez első négy dala abszolút ebben a stílusban fogant, olyannyira popos, hogy még az autotune-t is beveti elég markánsan. De mégsem kapcsolja ki az ember a lejátszót, mert jók a dalok! A legutóbbi Laibach-lemez felett siránkoztam, hogy nincs nekem azzal bajom, ha valami újat csinálnak, és belekóstolnak az eurodiscóba, ha jó dalok születnek. Sajnos ott ez olyannyira nem sikerült, hogy még recenzió se készült, itt viszont ezek tényleg jó dalok, ha nyitott vagy az újra, érdemes bepróbálni. Leginkább a lemez második fele tartalmaz érdekességeket a new age-vonalon túl is. A Transcending Morpheus és a Tribes of Dystopia visszatér valamelyest a dungeon synth világához, különösen a Tribes lett nagyon jó a torokénekkel és hozzáadott folkos elemekkel. A lemezt záró Farewell Romero egy sötét synthwave-ballada, itt Ellefsen is megereszti a hangját, bizonyítva, hogy él még benne a rockzene is. És hát tudatosan hagytam a végére az előzetes kislemez dalt, a Tundra, Heart Of Hellt. Akkora dark wave-sláger lett a dal, amilyet kb. ’90-ben hallottunk utoljára a Sisters of Mercytől, de nem is ez a nagy durranás a dalban, hanem hogy konkrétan olyan hangszínek köszönnek vissza, amivel a Bonanza Banzai-dalok voltak tele anno. Elsőre meghökkentő, aztán azt veszem észre, hogy ötödször indítom újra! Őszintén nem tudom milyen kritikákat fog kapni ez a lemez a rockkörökben. Különösen az autotune-os részek biztos, hogy sokaknál ki fogják verni a biztosítékot, de érdemes esélyt adni a lemeznek, mert tényleg tele van finom megoldásokkal és nagyon jó dalokkal. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. júliusi számából.

megtekintés     »     mortiis