BUTTHOLE SURFERS: After the Astronaut

2026. 06. 26. 18:18   »   kritika   »   U2607

kiadó: Sunset Boulevard Records   
»   szöveg: György Zoltán

„Van új Butthole Surfers!!!” Ezt a mondatot ismételgetem egész nap, és nem tudnám megmondani, miért hozott ez ennyire lázba, de valójában mindig ezt éreztem a banda kapcsán bármikor kerültek a látóterembe az elmúlt 40 évben. Pedig sosem lettek nagy sztárok, még csak azt sem mondanám, hogy olyan nagy kedvenceim voltak, viszont valahogy mindig olyan jó volt őket hallgatni, egyszerűen jobb kedvem lett tőlük. És most közel 25 év után újra itt vannak, és mintha nem is telt volna el negyed évszázad, ugyanaz a jókedvű, kattant csapat, ugyanolyan jókedvű, kattant zenével tért vissza. Persze volt némi előzmény, kijött róluk tavaly a dokumentumfilm, össze is álltak egy koncert erejéig, és hát rebesgették utána, hogy itt lesz valami… És van is, bár trükkös, ugyanis a lemez alapja a csapat soha meg nem jelent 1998-as albuma, amit anno a Capitol Records visszadobott, mondván valami slágeresebb jobb lenne. Lett is aztán a Weird Revolution lemezük, de most végre előkerültek a fiókból végre a régi dalok is, a régi (rettenetesen ronda, de imádnivaló) lemezborítóval, szóval tulajdonképp mégsem telt el negyed évszázad. Ez érződik a lemezen is, pontosabban pont, hogy nem, hisz a dalok most iszonyat frissek, és méltóak a csapat nevéhez, stílusához. Alt-rock, hiphop, industrial, posztpunk, elektro, kis indie, sok pszichedelia. Csipet Beck, csipet Beastie Boys, csipet Jane’s Addiction, csipet Ministry, csipet Dead Kennedys (szóval ez utóbbi kettő kiadja a LARD-ot) meg még megannyi ízléses és ízléstelen összetevő adja meg a „Segglyuk Szörfösök” esszenciáját, amit nem lehet nem szeretni. Eklektika a köbön, ahány dal annyi stílus, mégis az egész egy szép kerek egységet alkot. A Jet Guy pl. egy igazi indie-sláger, kapott is videóklipet érdemes megnézni, hogy tovább árnyaljuk a banda kattantságát. Az Intelligent Guy vagy a Venus közben felötlik milyen sokat köszönhet nekik a Gorillaz is, az Imbuya drum’n’bass-alapú LARD-os tételénél meg beugrik a sztori, mikor az énekes Gibby Haynes véletlenül részegen felénekelte a Ministry Jesus Built My Hotrodját, aztán ez úgy is maradt. Szintén ez a vonal a They Came In is, az egyik kedvencem a lemezről már két meghallgatás után is. A The Last Astronaut Mike Patton világát hozza el, emberi hangminták és konzumharmóniák őrült kavalkádja a dal, de kiemelkedő a Junkie Jenny in Gaytown (de szép cím, istenem!) a jazzes Beastie Boyst világába illő trip-hopja is. Végül a Turkey and Dressing megvillantja a korai albumok punkos vadságát is. Nem tudom, mennyit tettek hozzá most az akkori dalokhoz, de tényleg hibátlanul szól az anyag, és bármennyire is a ’90-es évek témái köszönnek vissza, az album valóban friss. Mindamellett szomorú belegondolni, hogy ha ez a lemez kijöhetett volna a maga idejében, akkor hová repíthette volna a bandát. Mert hogy ennek a lemeznek akkor lett volna az ideje, az volt a maga közege, mikor számtalan új stílus született az ilyen crossoverekből. Ez a lemez akkor biztos, hogy az A ligába tehette volna őket, most viszont már sajnos csak egy a pénteki megjelenések közül. Más a világ, mások az értékek, mások a zenei trendek. Ez van, kár keseregni, hisz a lényeg most mégis az, hogy ha te is szeretnél egy kis időutazást, és fejet ugranál a ’90-es évek őrült eklektikájába, akkor irány szörfözni! LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. júliusi számából.

megtekintés     »     butthole surfers