Soule–Ross–Sinclair: Sötét droidok

2026. 06. 28. 08:33   »   kritika

kiadó: Maxim   
»   szöveg: György Zoltán

Az elmúlt években jócskán el voltunk kényeztetve Star Wars-tartalommal (bár azért valljuk be sokszor a mennyiség sajnos a minőség kárára ment). Nincs ez most másként sem, moziban hódít a Mandalori és Grogu kalandja, tévében Darth Maul visszatérésének örülhetünk, a Maxim kiadó jóvoltából pedig folyamatos az utánpótlás regények és képregények terén is. Ez utóbbi vonatkozásában egyébként sem lehet panaszunk, az elmúlt években közel 100, eredetileg a Marvel által kiadott képregényt olvashattunk már, ami hol közelebb, hol távolabb repít minket a fősodortól a messzi-messzi galaxisban. A Sötét droidok egy érdekes történet, mert egy olyan szálat mutat be nekünk, amiről ritkán olvashatunk komoly(abb) sztorit, mégpedig azt, hogy élik meg a droidok ezt az óriási csillagközi háborút. Az senkinek nem újdonság, hogy ebben a történetfolyamban sok droidnak önálló személyisége van, számtalan emlékezetes karaktert kaptunk már, de Charles Soule tovább megy, és azzal játszik el, hogy mi van, ha bizonyos droidok valóban öntudatra ébrednek. Hol és hogy találják meg így a helyüket, hogy tudnak vagy épp nem tudnak beépülni a társadalomba. Érdekes felvetés, akár napjaink MI-től hangos technológiájára is kivetíthetnénk, bár nem biztos, hogy én a megfejtését a Star Wars univerzumban keresném. Ettől függetlenül a történet erős, számtalan technológiai, teológiai, evolúciós kérdést felvet, és nem mindenre ad megnyugtató választ. A cselekmény két szálon fut, egyrészt egy öntudatra ébredt MI, a „Veszedelem” kiteljesedését és hatalom törését követhetjük, másrészt a vele szemben álló droid pap, Ajax Sigma által szervezett ellenállást. Érdekesség, hogy úgy a pap, mint a követői szintén öntudatra ébredt droidok, így tulajdonképp az MI csap össze az MI-vel, amiben az embereknek (és egyéb lényeknek) most vajmi kevés beleszólásuk van. Valóban érdekes a történet, az átlagnál mélyebb, inkább a felnőtt rajongókhoz szóló tartalommal, és nem ritkán durva jelenettel. Ráadásul a kötet előnye, hogy akár ezzel is elkezdheted az ismerkedést az újkori Marvel képregényekkel, önállóan is megáll a lábán. Van ugyan egy előzménytrilógiája, amiben megismerhetjük a Veszedelem eredettörténetét, de enélkül is tökéletesen érthető a sztori. Az ismert karakterek (Luke, Leia, Dart Vader) néhány képkockás szereplésének köszönhetően pedig a fő történetszálba is könnyűszerrel belehelyezhetjük a sztorit. Az egészet megfejeli Luke Ross, szintén az átlagnál sötétebb, néhol a horrorba hajló rajzai. Nem ismeretlen a neve nálunk se, több Star Wars könyvön dolgozott már, de láthattuk már a nevét pl. Amerika Kapitány képregényen is. Karakterei élethűek, jól felismerhetőek, a Veszedelem kidolgozása és fejlődése (átalakulása) pedig csillagos ötös. Összességében mindenképp egy figyelemreméltó képregényt hozott el nekünk a Maxim, ott van a jobb SW-sztorik között, és azoknak is kapudrog lehet, akik most vesznek kézbe először egy Csillagok háborúja képregényt.

megtekintés     »     star wars, charles soule