BREAKING BENJAMIN, RETURN TO DUST – Barba Negra

2026. 06. 28. 05:02   »   beszámoló   »   U2607

szöveg: Valachi Samu

A Breaking Benjamin volt az egyik első zenekar, aminek köszönhetően elkezdtem elmerülni a metalzene óceánjában. Máig élénken él bennem az emlék, amikor hét-nyolcévesen először hallgattam a Dear Agony albumot, és matekházit írva újra meg újra visszatekertem az első számhoz. Ahogy sokaknál, nálam is örökre beégett Ben Burnley egyedien angyali hangja, az egyszerű, mégis elképesztően fülbemászó riffek és az a melankolikus, emós nosztalgia. Így bármikor kedvem támad egy kis időutazásra a gyerekkorba, berakom tőlük a We Are Not Alone, a Phobia vagy a Dear Agony lemezt. Éppen ezért nem volt kérdés, hogy június 25-én ott leszek a Barba Negrában, hogy megnézzem, mit tud nyújtani 2026-ban a kétezres évek korszakalkotó posztgrunge/alternatív metal titánja. A Return To Dust nyitotta az estét. Néhány éve alakult a banda, és súlyos Alice in Chains-es grunge-riffeket vegyítenek Breaking Ben-es modern hard rockkal. Kellemesen hozták meg a hangulatot egy szenvedélyes előadással, és bár a koncepció nagyon bejön, a stíluskombinációjuk sajnos elég sablonosan hat, hígított verzióját adva vissza mindkét műfajnak. Engem végül nem tudtak igazán meggyőzni. Mire befejezték, a sátor már teljesen megtelt, a kinti téren is becsületes mennyiségben várakoztak az emberek, és az intrót olyan üdvrivalgás követte, amit nem sokszor tapasztal az ember. És következett a Breaking Benjamin. Tizennyolc számot játszottak, ráadás nélkül. A közel kétórás show-ban egymást követték a nagyobbnál nagyobb klasszikusok. Az I Will Not Bow-val nyitottak, megszólalt az Until The End, a Red Cold River, a Blow Me Away, a Follow, a So Cold, a Dear Agony, a Breath, a Dance With The Devil, és persze végül a The Diary Of Jane. Az új számok is tökéletesen passzoltak a műsorba: a Something Wicked hozta a modernebb elektronikus hangzást, az Awaken pedig már most friss klasszikusként robbant. Áttérve a zenészekre, sok koncertvideót néztem már, ahol Ben hangja fáradt, fragilis és hamiskás, ezért szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de kellemesen csalódtam, ahogy most élőben erősen, stabilan hozta le az egész estét. Keith Wallen és Aaron Bruch backup vokáljai remekül kitöltötték a harmóniai teret, és Brian Medeiros újonnan érkező dobost is végig szórakoztató volt figyelni, ahogy portnoyosan showmankedett. Nagy meglepetésre Ben fia is végig a színpadon volt, saját kis mikrofonjával és pár számnál gitárral a kezében imitálta édesapját. Szívmelengető volt nézni az apró imposztort, és adott egy hatalmas ünnepi hangulatot az egész estének, hogy mind a színpadon, mind a közönsében generációk rezegtek együtt. Ezt pedig csak tovább duzzasztotta, ahogy a hallgatóság egyként üvöltötte végig az összes dalt. És nem csak a szövegeket, hanem minden egyes riffet is. Viszont ha valamit ki nem állhatok, az a folyamatosan videózó telefonok áradata… A másik negatívum, hogy hangosítás sok sebből vérzett: a magasak fülrepesztően jégcsákányosak voltak, a basszust pedig olyan félénken adagolták, mintha a szomszédban Gizi néni szunyókálása prioritást élvezett volna. Ezeket félretéve, (a hihetetlen hőség ellenére is) egy gyönyörű, nosztalgikus, ünnepi este volt ez. A Linkin Parkhoz vagy az Avenged Sevenfoldhoz képest a Breaking Benjamin soha nem próbált meg kísérletezni, talált egy feelinget és egy formulát, és mindig ahhoz tartották magukat. De amiben erősek, azt töretlenül hozzák továbbra is. Imádtam a 2018-as Ember albumot, és nagyon kíváncsian várom az új anyagot is, ami elvileg már csak a hivatalos bejelentésre vár. LETÖLTÉSAz Underworld magazin 2026. júliusi számából.

megtekintés     »     breaking benjamin, return to dust, barba negra