MOONSPELL: Far From God

2026. 07. 02. 19:58   »   kritika   »   U2607

kiadó: Napalm Records   
»   szöveg: Uzseka Norbert

Öt évet kellett várni a portugál banda új albumára. De ha azt nézem, hogy bár a Hermitage a covid-időszak egyik legfontosabb, legerősebb anyaga, nem volt épp tipikus Moonspell-lemez, ahogy az azt megelőző, végig portugál nyelvű 1755 sem, akkor bő 11 évnek is mondhatom. Még úgy is, hogy minden egyes albumuk más és más volt, s közben valahogy végig megőrizték az önazonosságukat. Ez pedig a ’90-es évek gothic metal robbanásának tán egyetlen további zenekaráról sem mondható el. Hogy a Far From God visszatér a letisztultabb, egyenes vonalúbb gothic metalhoz, logikus lépésnek hat, ám, ahogy az énekes Fernando Ribeiro az interjúban is mondta, komoly munka volt az egyszerűség ezen fokát elérni. S kellett hozzá tapasztalat, egyéniség, bölcsesség, alázat is. Bő két hónapja van már nálam az album, és már első hallgatásra is azt éreztem, hogy bámulatos, de az még fontosabb, hogy volt elég ideje, hogy akár rá is unjak, ám nem így történt. Minden pillanata, minden hangja olyan, amilyennek egy bő három évtizedes múlttal bíró, érett, felnőtt zenekar anyagának lennie kell. Hogy hoz-e bármi újat? Nem kimondottan. Ugyanakkor 2026-ban ehhez foghatóan erős, hatásos, szép, szívet tépő, valódi albumot nem sokat találunk. Pedig a nyitó Cross Your Heart simán lehetne Sisters Of Mercy-feldolgozás, némi kis Fields Of The Nephilimet idézőn borzongató résszel. Ezerszer hallottuk már ezeket a dark rock témákat, de ki tud ilyen eleganciával, ilyen ízléssel hozzájuk nyúlni, ha nem a Moonspell?! A címadó az orgonával, a vámpíros-gótikus-erotikus részekkel – merő klisé, és mégis van veleje, súlya, hitele. Olyan méltóság árad az egész lemezből, ami mintha nem is ehhez az évszázadhoz tartozna. A baljós, filmzenei vagy közel-keleties kezdésű Biblical is simán lehet sláger, de a The Great Wolf in the Sky még inkább himnusz. Hátborzongató, ahogy Fernando különféle nyelveken hörgi a farkas szót, és gyönyörű Alicia Nuhro vonós szólója is. A lemez második fele (Your Promise of Light, For the Love of Mortals, Our Freedom to Fall, Reconquista) zenei­leg talán sűrűbb, illetve a death metaltól a doomon és progba hajló témákon át a bánatos dark wave-ig csomó mindent felölel. De az egész album megrázóan erős érzelmeket vált ki az emberből, annyira kidolgozott, mégsem kimódolt a dinamikája, ahogy a különféle hangulatokat, témákat egymás után szövi a zenekar. A Reconquista ráadásul a Full Moon Madness második részének is beillik, igazi klasszikus death/doom, s persze már csak emiatt is van igazság abban, ahogy a kiadó hirdeti a lemezt: a 21. századi Irreligious. Hogy tényleg felér-e hatásában a Moonspell alighanem legfontosabb, épp harminc éve kiadott albumáig a Far From God, az nyilván vitatható, de hogy ennyire átható erejű, mégis magával ragadóan dallamos, imádnivaló anyag nem sok született még ebben az évezredben, az biztos. ××× „Nem lennék meglepve, ha ez a lemez pont akkora klasszikus lenne 30 év múlva, mint most az Irreligious! Gyönyörű sötétség lakozik az albumban, és úgy tud populáris lenni, hogy az egy pillanatig sem tűnik olcsó húzásnak. Öt évet kellett várni a lemezre, de megérte!” – György Zoltán / 9 pont „Érett és egységes Moonspell-lemez, komor és atmoszfe­rikus. A Night Eternal, az Extinct vagy az 1755 jobban megfelelt az én zenei világnézetemnek, de tény, hogy a Far From Goddal a Moonspell végre újra és egyszerre tud erős lenni hangulatban, dalírásban és identitásban, olyasmit hoz, amit az én kedvenc lemezeim mind csak részleteiben tudtak. Nem találja fel újra a zenekart, nagyon a dark-gót műfajt sem, inkább a bevált hangulati és stiláris paneleket használja, mintsem kísérletezne – de működik.” – Kánya Ferenc / 8 pont „Imádom. Valahogy olyan, mintha a szép emlékű Heroes Del Silencio feltekert torzítókon szólalna meg. Voltak gyengébb Moonspell-albumok, de ez esélyesen újra a jobbak közé tartozik.” – BZ / 9 pont (Underworld Klub)

Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!

megtekintés     »     moonspell