TARJA: Frisson Noir

2026. 07. 06. 06:57   »   kritika   »   U2607

kiadó: earMusic   
»   szöveg: Gyuricza Ferenc

Kétségbevonhatatlan tény, hogy Tarja Turunen kiváló kvalitásokkal bíró énekesnő, s amit a Nightwish zenekar tagjaként karrierje első részében alkotott, annak nemcsak rocktörténeti jelentősége van, de etalon, igazodási pont is a (szimfonikus) metal világában. Ehhez képest szólóban – legalábbis eddig – közel sem tudott maradandót alakítani, legyünk őszinték, alig akad olyan dala, amire azt mondanánk: jó, vagy legalábbis emlékezetes. Márpedig ez egy olyan előadó esetében, aki – a klasszikus és karácsonyi ihletésű lemezeivel együtt – már a tizedik albumát adja ki, nem túl hízelgő, s egyértelműen valamiféle változásért kiált. Ezt bizonyára az énekesnő is érezhette, hiszen a Frisson Noir úgy került felvezetésre, mint Tarja eddigi legsúlyosabb és legsötétebb munkája. Nos, hogy ez valóban így is lenne, azt a rövid, semmitmondó intro után jelentkező címadó dallal rögtön próbálták jelezni, hiszen annak lágy, hangulatos, hatásvadász zongorás felvezetője egy súlyos riffbe csap át, amit rögtön old a folytatás – bár a dal második része Tarja eddigi munkásságát tekintve kifejezetten súlyos, illetve a sötétebb hangulat is marad. Ráadásul nemcsak erre az egy dalra, néhány továbbit – pl. a Beyond The Black hangulatot hozó Blaze Forevert – szintén efféle sötétebb tónus ural. A koncepció erősítése érdekében Tarja (és a mögötte dolgozó csapat) még arra is merészkedett, hogy a villanásnyi ideig a Cradle Of Filth Nymphetamine korszakát megidéző I Don’t Care című dalban duettpartnernek a brit szimfonikus black zenekar énekesét kérjék fel. Sajnos, a kooperáció nem sikerült túl jól, Dani Filth inkább szánalmas teljesítményt nyújt benne, mintsem érdemben tenne hozzá a dalhoz. Ha már duett, a Marko Hietalával közös Leap of Faith jóval izgalmasabb, s az ugyancsak ex-Nightwish-zenész markáns hangja is jobban illik Tarja világához, mint Dani „nyöszörgése”. S ha már vendégek, akkor itt és most említsük meg, hogy albumon a Budapest Art Orchestra és a Budapest Art Choir is közreműködött, persze bérmunkában, az alkotói szabadság teljes kizárásával, no, de akkor is nagy szó ez, nem túl gyakran büszkélkedhetünk ilyesmivel. Szerencsére az albumnak vannak jobban sikerült tételei is. A nyers és intenzív – s persze sötét –, ám így is simogatóan dallamos The Trace Outlives a Kineya Goshikoma által pengetett tradicionális japán háromhúros hangszernek, a shamisennek is köszönhetően például kifejezetten érdekessé válik a dal végére, a Chad Smith dobossal (Red Hot Chili Peppers, ha nem lennél vele tisztában) felvett Against the Odds cinematikus világa szintén hangulatos, ahogy az Apocalyptica közreműködésével készült, s így a csellómetalosok zenei világát is idéző Tango is az, de a grandiózus, több mint 10 percesre elnyújtott, már-már szvitszerűen összetett, szimfonikus metal At Sea második része ugyancsak jól hallgatható. A Frisson Noir összességében azonban még így sem emelkedik ki a középszerűségből. A legnagyobb hibája talán az, hogy túl merev, túl mesterkélt, túl művi, ahogy Tarja korábbi albumai is azok voltak. Az új nagylemez hallgatása során olyan érzése támad az embernek, mintha a zene is egyfajta botoxkezelésen esett volna át. Tarja ettől függetlenül persze nagyon jó énekesnő, technikailag szinte bármire képes, de újra és újra ugyanazzal a problémával kell szembenéznie: nem írnak neki jó dalokat. Lehet hivatkozni a művészi szabadságra, a minőségre vagy eleganciára való törekvésre, lehet próbálkozni hangulatok váltásával, újabb vendégek csatasorba állításával, amíg nem talál magának egy jó szerzőgárdát, addig többnyire mint ex-Nightwish-énekesnőként fognak/fogunk hivatkozni rá. × × × „Tarja eddigi legérettebb szólóanyaga: sötét, elegáns, gótos pop‑metal, ahol a hangsúly nem elsősorban az operás éneklésen, hanem a hangulaton és a drámai atmoszférán van. A dalok feszesek, modernek, sok az elektronikus textúra és a filmzenés díszítés, Tarja hangja pedig meglepően visszafogott, érzelmes és emberközeli. Finoman, lassan építkező, sötét tónusú utazás. Hallgatós.” – Kánya Ferenc / 9 pont „Ha szemléltetnem kéne a giccs definícióját, csak csukott szemmel rá kell böknöm bármelyik dalra.” – Bali Dávid / 4 pont „Igazából Tarjával kapcsolatban mindig azt kérdezgetem magamtól, hogy ő vajon mennyire élvezi ezt a metalszerepet. Mert valahogy azt érzem, simán énekelne ő operát eltartott kisujjal, de ha már zúzós környezetben lett ismert, kábé kényszerpálya neki ez az egész. A zene néha egész jó egyébként, de ahhoz nincs sok köze...” – BZ / 7 pont (Underworld Klub)

Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!

megtekintés     »     tarja