JEHOVAH ON DEATH: Lágrimas de Oro

2026. 07. 06. 07:10   »   kritika   »   U2607

kiadó: I, Voidhanger Records   
»   szöveg: Kánya Ferenc

„Ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek. Nyilaim vérrel részegítem, és kardom hússal lakik jól: elesettek és foglyok vérével...” – ezekkel a kedves sorokkal nyit Mózes ötödik könyvéből idézve a görög okkult rock banda első albumához mellékelt promóciós levele. Lehet, hogy ez önmagában még kevés lett volna ahhoz, hogy meghallgassam az anyagot, de az ilyesmi azért felkelti az érdeklődést. Az enyémet legalábbis. A kiadó az első sorokban a Ghost, a Blood Ceremony és a Blue Öyster Cult rajongóinak ajánlja az anyagot – ez meg már elég izgalmasnak ígérkező kombináció, akárhogy is vesszük. Alapvetően viszont azért hallgattam meg a Lágrimas de Oro albumot, mert az obskuráló ötös korábbi rövidebb hangzóit már ismertem. A legelső kislemez, a Blood Madonna (2022) három dalában valóban élénken jelen voltak a fent leírt hatások, a későbbi két EP-n viszont kevésbé: a Heart of Guilt (2023) inkább gótrockos-deathrockos irányba mozdult, a Goya’s Witches (2024) pedig tematikája okán egy sötét, spanyol barokk hangulatú anyag volt, halvány andalúz zenei színezettel. A Lágrimas de Oro nagyjából ezen a vonalon halad tovább. Ugyanaz a baljós, borús tónus jellemzi, ám közben slágeres és elegáns. Visszatér a Blue Öyster Cult-féle intellektualitás is, bár kevésbé direkt módon, mint a Blood Madonnán. Száraz sound, ikergitáros témák, mélyebb textúrák közt elrejtett orgonák, pattogó dobok és jellegzetesen kígyózó melódiák idézik ezt az örökséget. Tetszik, hogy a hangszerelés kerüli a tipikus műfaji sablonokat: van ugyan Hammond, de nincs belőle szőnyeg, nincs Mellotron-hullámzás, nincsenek reverbhegyek meg fuzzorgia. A hangzás sem retro, nem a blues-rock/hard rock vonal, inkább modern, tiszta, nagyívű, szinte rádióbarát, de a dalok mélyén ott a súly és a sötét. Tetszik az is, hogy a veszélyesen bájos Blood Madonna kibővített változata felkerült a lemezre. A produkció kiváló, a legnagyobb erénye viszont egyértelműen az ének. A rejtélyes Señora Dolorosa kerüli a stílusra jellemző füstösséget, karcosságot, a lebegést és a melankóliát. Az ő előadásmódja teátrális, rituális hangulatú, határozott hangú, de érzelmileg meleg. Kellemes, bár nem éppen megnyugtató hallgatni. Néha transzszerű, máskor pedig poposan fogós refréneket hoz, de mindenhol ott van a feszültség, valami veszélyérzet. A Lágrimas de Orót valahová arra a polcra tenném, ahol a The Devil’s Blood, a Jess and the Ancient Ones, a Year of the Goat vagy a Sabbath Assembly albumai sorakoznak. Hangulatban talán nem ér fel ezek legjobb pillanataihoz, viszont szórakoztató, izgalmas, jól megkomponált és jól hallgatható anyag – a „jóra hallgatás“ ennek okán a Lágrimas esetében nem játszik, de valószínűleg elérné a mutató a kilencest, ha még egyszer meghallgatnám az értékelés előtt. Utána biztosan meg fogom még. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. júliusi számából.

megtekintés     »     jehovah on death