OH HIROSHIMA – Kalandozások Átokföldén

2026. 07. 06. 07:13   »   interjú   »   U2607

szöveg: György Zoltán

Hatodik albumával a csúcsra ért az Oh Hiroshima, nem véletlen, hogy júniusban nálunk is a hónap albumai lista tetejére került a svéd duó. Minden eddiginél mélyebb dalok születtek, amiket minden alkalommal különleges élmény újra hallgatni. A lemez születéséről György Zoltán beszélgetett Jakob Hemströmmel. Először is szeretnék gratulálni ehhez a fantasztikus új lemezhez. Én írtam a recenziót róla, de ez volt a hónap albuma is nálunk, abszolút megérdemelten. Milyen a visszhangja eddig, máshol is ilyen jól szerepel? „Köszönjük! Az elmúlt időszakban rengeteg nagyon jó lemez jelent meg, úgyhogy ez különösen sokat jelent számunkra. A fogadtatás egyébként valóban nagyszerű volt, mind a sajtó, mind a rajongók részéről. Nagyon örülünk neki, ugyanakkor kicsit meg is vagyunk illetődve, meglepett a dolog. Őszintén szólva nem számítottunk arra, hogy ennyire pozitív visszhangja lesz a lemeznek, ráadásul mindenhonnan ez jön vissza.” Egy ideje már hivatalosan is csak duóban játszotok, de számtalan vendégzenész szerepel az albumon. Hogy folyik a dalszerzés, az alkotói folyamat? Amikor megszületik egy új dal, mi alapján döntitek el, hogy mely részekhez hívtok vendégeket, és hogy egyáltalán milyen hangszeren játssza el az adott részt? „Általában én viszem az alapötletet, aztán jam­mel­ünk egyet a próbateremben, és ez alapján kitaláljuk, milyen legyen a dobalap. Ezt rögzítjük, és ez segít abban, hogy otthon tovább dolgozzak a dalon, és fokozatosan felépítsem a többi hangszer szólamát is. Alapvetően mindig egy négytagú zenekarban gondolkodom, hiszen ebből a közegből jövünk, és koncerten is így lépünk fel. A felvételeknél a testvérem, Oskar játssza fel a dobtémákat, én pedig a gitárokat, a basszust és az éneket rögzítem. Az összes többi hangszerre, ami a dalokban hallható, közreműködőket hívunk, leginkább azért, mert egyikünk sem tud igazán jól játszani rajtuk. Többnyire barátokat és családtagokat kérünk fel ezekre a részekre.” Híresek vagytok róla, hogy sokszor a helyszín is különleges, ahol a hangsávokat felveszitek, mint pl. anno az Oscillation albumon a dobokat egy templomban. Volt most az új lemez kapcsán is ilyen? „Ezen a lemezen most nem igazán. Az album gerincét – a dobokat, gitárokat és a basszust – a stockholmi Studio Gröndahlban vettük fel, ahol először dolgoztunk együtt Karl Daniel Lidénnel. Nagyon jól sikerült a dolog, jó munkakapcsolat alakult ki. A fennmaradó részeket többnyire mi magunk rögzítettük, néhány speciális hangszer esetében a barátainknál, akik a felvételeken játszanak.” Ez már a harmadik alkalom, hogy Magnus Lindberg keveri a lemezeteket. Milyen a közös munka, hozzátesz valamit ő is a dalokhoz, ad ötleteket a dalszerzéshez is? „Mindig is nagyon tiszteltem a munkáit, különösen azt, amit a Cult of Lunával csinált. Az a zenekar mindig fantasztikusan szólt, ezért számunkra hatalmas dolog, hogy immár harmadszor dolgozhattunk vele. És természetesen minden alkalommal maximálisan elégedettek voltunk az eredménnyel. Rendkívüli tapasztalta van a miénkhez hasonló zenék terén, és egyértelműen látszik rajta, hogy minden lemezünknél a lehető legjobb hangzást keresi. Ha van egy ötletünk, de úgy érzi, hogy nem működik, nem szolgálja a célt, azt is kereken megmondja. Ezt kifejezetten értékelem benne, sokkal könnyebb olyan emberekkel együtt dolgozni, akik egyenesek és őszinték. A keverés és a maszterelés önmagában is kreatív része a folyamatnak, de a fentieken túl a dalszerzésben egyelőre még nem vett részt.” Mindig is erős volt a svéd heavy metal színtér, a Bathorytól és a Europe-­tól kezdve egészen az olyan mostani előadókig, mint a Clawfinger vagy a Ghost. Van kapcsolatotok ezzel a színtérrel? Hogy tudott egy posztrockzenekar beilleszkedni ebbe a közegbe? „Nem mondanám, hogy közvetlenül kapcsolódnánk ehhez a színtérhez. Bár a zenénknek vannak kifejezetten súlyos pillanatai, sosem tekintettünk magunkra metal- vagy hard rock-zenekarként. Ugyanakkor a zenénk sötétebb, melankolikusabb karaktere kétségtelenül rokonítható sok svéd metalbanda világával. Azok a kiadók, koncertszervezők és fesztiválok, amelyekkel az évek során együtt dolgoztunk, számos metalzenekarral is kapcsolatban állnak, így a közönségeink között mindenképpen van átfedés. Egy ilyen kis országban ráadásul egy olyan réteg­zene, mint a miénk, nem tudna elegendő embert megmozgatni ahhoz, hogy valóban erős, helyi közösség épüljön köré. Ugyanakkor Európában és a világ más részein létezik már egy egyre nagyobb posztrockbázis, amelyet mi is egyre jobban megismerünk a fellépések révén. Ahogy egyre többet utazunk és játszunk élőben, egyre inkább részesei leszünk ennek a nemzetközi közösségnek.” Többször jártatok már Magyarországon, sőt idén kétszer is jöttök (Fekete Zaj és Dürer Kert). Mik az itteni tapasztalatotok, milyen a magyar közönség? „Az előző albumunk, az All Things Shining turnéja során a Dürer Kertben adott koncertünk volt a leglátogatottabb állomásunk. Telt házas este volt, sőt még várólista is volt a végén. Maga a koncert is a turné egyik csúcspontját jelentette számunkra. A közönség rendkívül befogadó és figyelmes volt, szinte kézzelfogható volt, mennyire belemerültek az emberek a zenénkbe. Ez nagyon különleges élmény volt számunkra, emellett fantasztikus vendégszeretetben is részesültünk. Az is nagyon sokat számított, hogy előttünk jó barátaink, a Törzs lépett fel, és az ő hazai közönsége is láthatott minket. Szóval nem kérdés, hogy hatalmas izgalommal várjuk, hogy idén kétszer is visszatérhessünk hozzátok.” LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSA teljes interjút a magazin 2026. júliusi számában olvashatod.

megtekintés     »     oh hiroshima