QUICKSAND: Bring On The Physics

2026. 07. 17. 08:58   »   kritika   »   U2607

kiadó: Equal Vision Records   
»   szöveg: Bali Dávid

Bár közhelynek hat, mégsem lehet elégszer leírni, hogy a Quicksand nélkül nem pusztán elmesélhetetlen lenne a poszthardcore története, hanem eljátszhatatlan is. Azzal, hogy a hardcore/punk legenda Walter Schreifels a Moondog 1990-es demója után sem mondott le arról, hogy tovább feszegesse a műfaj határait, a kilencvenes évek egyik legemblematikusabb debütálásához vezetett – a Slip pedig mindmáig olyan alapmű, ami túlmutat a műfaján is, hangzásában és dalainak minőségében pedig évtizedes távlatban sincs kihívója. A lemez a korszak nagykiadós nyomása alatt ugyanakkor irreális eladási elvárásokkal kellett, hogy szembenézzen, ez pedig rányomta a bélyegét az eleve projektként életre hívott zenekarra. Ugyan a második nagylemez, a Manic Compression, ami hangzásában már bátrabban kísérletezett alternatív rockzenei elemekkel is, kinyitott olyan ajtókat, amik a siker mércéjéül az eladásokat veszik, az album sokkal inkább tekinthető átvezetésnek az életútban. A Manic Compression mélységében és zenei izgalmában nem veszi fel a versenyt a Slippel, ugyanakkor enélkül valószínűleg aligha forrhatott volna ki Schreifels másik, ezredfordulós projektje, a Rival Schools. A Quicksand hosszú, két évtizedes csendje alatt az örökmozgó tagok sem unatkoztak. Sergio Vega basszusgitáros Chi Cheng helyén olyan ívet adott a Deftones karrierjének, amivel a produkció át tudott törni a gyászon, Schreifels pedig hol eredeti zenekaraival (Gorilla Biscuits, Youth of Today) turnézott, kiadott egy szólólemezt, működtette a Rival Schoolst is, de a 2012-es visszatérés főleg abban járt élen, hogy a Quicksand megkapja a neki járó elismerést, és elfoglalhassa a műfaj trónját. Ehhez persze kellett egy nagyon hatásos visszatérő lemez is: az Interiors – elrugaszkodva a nagykiadós kerettől – egy élettel teli, izgalmas kiadvány volt, felelevenítve a kilencvenes évek alternatív zenei kultúráját és nyomokban a Quicksand korai feszességét, de akkor joggal gondolhatta mindenki, hogy ez a letisztulás a zenekar öregedésével jár. Azt azonban a 2021-es Distant Populations, a zenekar első trióként rögzített lemeze erősítette meg igazán. Az albumnak nincs minőségi problémája, de Will Yip produceri jelenléte hallhatóan nem adott elég alapot ahhoz, hogy Schreifelsnek igazi, artisztikus párbeszédpartnere legyen. Ehhez képest a zenekar ötödik lemeze sok mindenben változást hoz: ez Vega első olyan albuma, amikor a Deftones már nem viszi el a figyelmét, a tíznapos stúdiózás során pedig a producer és hangmérnök az a Jon Markson volt, aki a Drug Church Cheer című albumával hasonló helyzetet teremtett, mint amit a Slip teremtett meg, és ami még szebb az egymásra találásban, hogy a szakember is érthető módon Quicksand dalokon nőtt fel. Ezt az egymásra hangolódást mi sem igazolja jobban, mint a nyitó Get To Itben hallható üvöltés, amihez hasonlót Schreifels a Vanishing Life egyetlen lemezén hallatott utoljára, de általánosságban is azt gondolom, hogy a Bring On The Physics a Quicksand valaha kiadott második legjobb lemeze. Az albumon visszaköszön a teljes életút minden állomása: az érzékenyebb, grunge-osabb témák jó arányérzékkel oldódnak bele a kipontozott, feszes lefogású poszthardcore középtempókba, valamint Schreifels lubickoló szerzősége is megkapja a maga rivaldafényét (a Days You Run To akár szólódal is lehetne), és a meglepően lendületes, tömör album olyan felütéssel is ér véget, ami dalszövegében és atmoszférájában is azt igazolja, hogy a Quicksand tényleg nagyon rég volt ennyire eltökélt, kifejező és maradéktalanul szerethető. A Quicksand életművében a kevésbé emlékezetes pillanatok mellett sincsen rossz megjelenés, de a Bring On The Physics valódi másodvirágzás, amiben benne van minden tag figyelme, érzelmei és szándéka is, hogy valami nagyot alkossanak, ez pedig sikerült is. Nemcsak az év egyik legjobb lemeze, hanem az utóbbi évek egyik legjobb veterán megjelenése, ami minden pillanatában itt van velünk a jelenben, sőt, úgy tekint előre, hogy a múltidézést nem olcsósítja el önismétléssé. × × × „Egy dolog, hogy hardcore/poszthardcore vonalon mennyire fontosak a tagok, fontosabb, hogy bő három évtized után is tud frissnek, tartalmasnak, erőteljesnek hatni, amit csinálnak. Nem tesznek úgy, mintha nem telt volna el annyi idő, mégsem öreges.” – Uzseka Norbert / 9 pont „Van újra Isten Háta Mögött, van új Quicksand… boldog év ez a matematikusoknak! :-D Amúgy a lemez se rossz, de már közel nem mozgat meg úgy mint a Ship '93-ban.” – György Zoltán / 7 pont „Csak a Sergio Vega/Deftones-szál miatt voltam képben, de valahogy sosem töltöttem velük sok időt, pedig a NuSkullon anno sok szó volt róluk. Mondjuk most is elkezdhetem visszahallgatni a diszkográfiát. Ja, és a borító nagyon szép.” – dzsi / 7 pont (Underworld Klub)

Hallgasd meg a zenekar Spotify-oldalán!

megtekintés     »     quicksand