THE HU: Hun

2026. 07. 24. 06:17   »   kritika   »   U2609

kiadó: Better Noise Music   
»   szöveg: György Zoltán

Emlékszem, amikor pár éve a fél világ rakattant, ahogy a motorosok „vágtatnak” a mongol sztyeppénken a Wolf Totem klipjében, és bevallom akkor engem is csúnyán elkapott a zene hangulata és persze a körítés. Mongoliáról pont annyit tudtam, hogy még meglegyen a misztikus ismeretlen érzése, hozzá a torokének és az autentikus hangszerek keveredése napjaink metalsoundjával megtette a hatását. Az első lemez, a Gereg hónapokra befészkelte magát a lejátszómba, nem is tudom van-e még lemez, amit annyit hallgattam az utóbbi években elsőlemezes bandától, mint azt akkor, hét éve. A második lemez súlya már kvázi sztárokként nehezedett rájuk, de az is szinte azonnal betalált, köszönhető ez a Star Wars Jedi: Fallen Order című játéknak és a két budapesti koncertélménynek (Akvárium, Budapest Park) amivel megtámogatták a lemezt. Közben jöttek a kollabok (Lzzy Hale, Serj Tankian), amik engem kevésbe hoztak lázba, meg a feldolgozások (Metallica, Iron Maiden), amik viszont határozottan jól sikerültek. És most itt van végre a harmadik album, és erről most nem tudom eldönteni, hogy ez a lemez most nehezebben adja meg magát vagy kezd kidurranni a lufi és már közel nincsenek rám olyan hatással, mint anno, és kicsit félek, hogy az utóbbi lesz a megfejtés. Az biztos, hogy az újdonság varázsa már nem áll mögöttük, így most színtisztán a zenéjükkel kell meggyőzni minket, hogy továbbra is megtartsák a pozíciójukat a kedvencek között. A Warrior Chant a szokásos HU-hogással indít, erős felütés, megadja a hangulatot, de semmi új, hallottunk már ilyet tőlük. Aztán a második Lost Soulnál felugrok meglepődésemben, mintha valaki kicserélte volna a titokban a lemezt. A lemez egyetlen kollaborációja ez a Nothing More-ral, pontosabban az énekessel Jonny Hawkinsszal, én meg csak nézek mi ez. Bevallom nem ismertem a bandát – belehallgatva dalaikba nem véletlenül –, de ez a pop-metalos nyitány nagyon nem illett ide. Aztán szép lassan formálódik a dal is, végül is meg lehet szokni, közben látom, hogy kislemeznek szánták, és biztos siker is lesz, de azért a lemez végén megnyugtat a tény, hogy nincs ilyenből több, és csak egy dalt kell mindig átléptetnem. A következő The Men egy igazi középtempós, málházós metaldarab, arra pont jó, hogy visszabillentsen a mederbe, meg igazából ezt már ismerjük is, márciusban ez volt az első felvezető klip a lemezhez. Jó a dal, de van jobb is, én nem biztos, hogy ezt emeltem volna ki. Most (még) elmegy mellettem az Echoes of My Father lírája és a Shadow 2/4-es ökölrázós témája is, de kezd egyre biztatóbb lenni az a dolog és a Horsemen intrójával végre visszalovagol a csapat arra mezőre, ami igazán az övék. Gallopozós ütem, torokének minden mennyiségben, az autentikus hangszerek válaszolgatnak a gitártémára…, na ez már az, amit várok tőlük, a lemez első csúcspontja! A Greed metallicás hangulatú nyitánya így a koncertek után különösen feldob, nem zavar az enyhe áthallás, aztán a The Real You szinte már-már thrashbe hajló dupla lábdobos power zúzdája ismét betalál, talán ez az a dal, amelyik a kritikusabb metalosokat is el tudja majd kapni. Igaz, egy koncertfelvételen már ezt is láttuk pár hónapja, de itt a saját közegében jobban üt. Csakúgy a metalosabb vonalat erősíti a Grey Hun, talán emiatt sanszos, hogy koncerteken jobban fog ülni. Az Universe (Long) pont annyira giccses, mint amennyire erőteljes, ügyesen billeg a borotvaélen, de szinte látjuk magunk előtt ahogy a mongol hős lassított felvételbe vágtat el a naplementébe. Nem lennék meglepődve, ha ez lenne a következő klipesített dal a lemezről! Zárásnak a Second Face egy igazi vidám, zúzós dal, ezekért szeretjük a bandát, és beugrik, hogy valami ilyen hangulat lehet egy mongol motoros kocsmában záróra előtt. Semmi komoly, de a hangulata erős, az a tipikusan koncerten együtt éneklős fajta dal a sok HU, HO meg YE bekiabálással. Összességében nem lett rossz a lemez, különösen a második fele hozza az elvárásokat, de sajnos több meghallgatás után sem üti meg a mércét, az első kettő jobb volt. A Lost Souls miatt majdnem csak 6 pontot adtam, de megelőlegezem nekik a hetest, hátha azt is sikerül valahogy jóra hallgatom egy idő után. Az Underworld magazin 2026. szeptemberi számából.

megtekintés     »     the hu