2026. 07. 12. 13:04 » kritika » U2607
kiadó: Multiverzum
»
szöveg: György Zoltán
Alig pár hete, hogy dicsértem a kiadót és a munkájukat az Elric kötet kapcsán, és máris itt egy újabb kellemes meglepetés tőlük, a Kraken. A kiadó felvállaltan kiemelten kezeli a weird irodalmat és azon belül is Lovecraft örökségét, és tökéletesen beleillik ebbe a vonalba Shanon Eric Denton és David Hartman közös képregénye is. A történet egy ízig-vérig ponyva, a szó legnemesebbik értelmezésében. Főhősünk Kraken kapitány (beszédes név!) egy kalandor, afféle Indiana Jones- vagy még inkább Alan Quatermain-szerű figura, akit szeretnek a nők, emberei hűségesek és nem fél bemocskolni a kezét, ha egy jó kalandról van szó. In medias res csöppenünk bele most is egy kalandjába, aminek a végén nem várt események és csápok ragadják el hősünket egy párhuzamos dimenzióba. A kapitány később titokzatos körülmények közt visszatér, de valami történt vele, arcát kötés fedi, és hát nem véletlenül kapta a Kraken nevet sem a keresztségben. Csápos lények, párhuzamos dimenzió, igen a Lovecraft-fanok máris elégedetten dörzsölhetik a tenyerüket, bár ez valóban egy könnyedebb kaland. Viszont pont ugyanúgy megtalálják itt a számításukat a Hellboy rajongói is, a történet akár lehetne egy akta a Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatal (P.K.V.H.) ügyei közül is, különösen, hogy a sztori hemzseg eltorzult korcs náciktól, hüllőszerű lényektől, és világhatalomra törő femme fatale-októl. Végtelenül szórakoztató és filmszerű a képregény sztorija, amit Hartman lendületes, néhol kicsit karikaturisztikus rajzai még inkább kidomborítanak. Nem ismeretlen a terep Hartmannak, magyarul is olvashattunk már tőle Lovecraft-képregényt, így különösen a szörnyek és furcsa lények állnak neki jól. Feltétlen ki kell emelnem a színeket is. A néhol szinte alulszaturált zöld és barna iszonyú dögös kontrasztot alkot a másik dimenzió magentájával, maga ez az egy trükk egy nagyon jó dramaturgiai elemet ad hozzá a sztorihoz. Igazi többször olvasós kaland ez, aminek van annyira érdekes a világa, hogy valóban érdemes többször is elmerülni benne, ráadásul nagyszerűségében is egyszerű, így akár egy lendületes, könnyű nyári olvasmányélmény is lehet. Maga a kötet a ponyvának megfelelően puha borítós, bár ez esetünkben semmit nem von le az értékéből, ez így jó ahogy van. Denton és Hartman nagyon jó páros, és mivel azt hiszem, nem túl nagy spoiler, hogy az utolsó oldalon megalakul a Kraken osztag, így talán nem utoljára találkozunk hőseinkkel. Remélhetőleg az alkotókkal sem, nem ez az egyetlen közös munkájuk, a Spectorst is nagyon szívesen feltenném a polcra, ami méltó társa lenne ennek a képregénynek. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. júliusi számából.
megtekintés » könyvjelző, képregény, Eric Denton, David Hartman
Peter S. Beagle:
Sárkányfogó
Peter S. Beagle Hugo-, Nebula- és World Fantasy-díjas amerikai író legismertebb regénye Az utolsó egyszarvú, mely a fantasy irodalom klasszikusának számít. Az idén 87 éves mester legújabb könyve is fantasy, sőt, az ifjúsági irodalom kategóriába is befér, de annyira rétegzett, h...
kritika
Cory Doctorow:
A nagy elszaródás
Cory Doctorow kanadai-angol író, akinek korábban csak A Kis Testvér című regényét olvastam, melynek amúgy elég sok köze van A nagy elszaródás című, tényirodalmi vagy ismeretterjesztő művéhez is, minthogy nagy vonalakban mindkettő arról szól, mit tesz velünk az internet. Azt ...
kritika
Moorcock–Blondel–Recht–Poli:
ELRIC – 1. A rubin tónus
Emlékszem, milyen nagy hatással volt rám anno, mikor először olvastam Elric kalandjait, legalábbis azt a kettőt, ami nálunk megjelent (Melibonéi Elric – 1993, Az igazgyöngy erődje – 1996). Michael Moorcock nagyon jól ír (nagy kedvencem még tőle a Harcikutya), a már-már ponyva...
kritika
Metz Ferenc:
Kopária – I. könyv:
Háromszorosan
Aki ismer tudja, hogy a magyar képregények nagy barátja és támogatója vagyok, talán pont ezért sokkal kritikusabb is vagyok ezekkel, mint az átlag amerikai szuperhős vonallal. Számtalanszor találkozok olyan füzetekkel, amiknek csak egy külső szem, egy szerkesztő kellene, hogy siker...
kritika