EMPTINESS: Nowhere Speaks

2026. 07. 13. 14:24   »   kritika   »   U2607

kiadó: Season Of Mist   
»   szöveg: Milán Péter

A Belgiumban alkotó Emptiness 1998-ban alakult, egy olyan időszakban, amikor az ezredforduló közeledtével a zenei világban is változások következtek. Mondhatjuk, hogy változások mindig voltak ezen a téren is, ám a 21. század minden szempontból markáns eltéréseket mutat a '90-es évek színtereihez képest. A drasztikus iránymódosulások mindig is szerves részét képezték az Emptiness múködésének. A csapat az első lemezeken nagyjából death metalban mozgott, ott sem teljesen „tisztán”, de a 2010-es évektől kezdve olyan radikális hangzáskép-módosításokba kezdtek, hogy szinte felismerhetetlenné vált a csapat korai nyomvonala. Ha egyáltalán nyomvonalról beszélhetünk az Emptiness kapcsán. A tagok nyilván érezték, hogy a 2021-es Vide albummal határponthoz érkeztek. Az egy teljesen pőrére vetkőztetett, csupasz anyag volt, torzításmentes, szinte rockmentes, roppant furcsa mű, bizarr hangulatú anyag, ami valaminek a végét jelentette, s abba az irányba már nem vezetett út. Talán lehetne mondani, hogy a Nowhere Speak anyagával a belgák hátraarcot produkáltak, de amilyen bizarr ez az album (is), én ezt semmiképpen nem nevezném visszalépésnek, önismétlésnek. A promólap olyan neveket említ az új Emptiness-albummal kapcsolatban, mint Deathspell Omega, Portal, Ulcerate, Neurosis, amiben van is igazság, meg nem is, mert ezek a nevek legfeljebb azt jelezhetik, hogy az Emptiness is olyan szinten járja a maga útját, mint a felsoroltak. Ugyanis továbbra sem nagyon lehet mihez hasonlítani az Emptiness művészetét. Kísérleti death metalnak éppúgy titulálhatnánk, mint drone/doom/death metalnak, de javaaslom, hogy fejezzük be a címkegyártást. Zene, ének, hangkép annyira egyedi ebben a csapatban, hogy kár lenne összehasonlítgatásokkal, dobozba pakolásokkal bíbelődni. Akinek a Vide sok volt (vagy éppen kevés), örülhet, hogy a 2026-os Emptiness világába visszatért a lávafolyamszerű hangképzés, az olvadt fém súlya, a torzítás sűrű, áthatolhatatlan gázfelhője, valamint a hörgő suttogás mint ének, de a lemez élvezetéhez elengedhetetlen, hogy valaki el tudjon távolodni a konvencionális metal-hangzásoktól, megközelítésektől, és ez esetben sok extrémnek nevezett metal is konvencionális. A kép nagyon ritkán tisztul ki annyira, hogy konkrét riffeket, hangsorokat érzékeljümk, de ez nem azt jelenti, hogy kontrollálatlan káosszal állunk szemben. A rövid One Must See All például egy hangulatos atmoszferikus black/death-betét, de a hallgatások során van lehetőség arra, hogy fokról fokra megismerjük az Emptiness furcsa világát. Amennyire metal alapú zene experimentális lehet, az Emptiness az, de bámulatos, milyen érzékkel fest hangulatokat a zenekar. Úgy játszanak metalt, úgy művelnek súlyos gitárzenét, mintha riffekkel, disszonáns gitártémákkal, vaskos basszussal, dobokkal kreálnának ambient-hangképeket. Egyedülálló művelet; totálisan formabontó, amit az Emptinesstől hallunk. Nyomasztó, ridegnek tűnő zene, ugyanakkor van benne valami rejtélyes vonzerő, sőt sajátos szépség. Bátraknak való vidék. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. júliusi számából.

megtekintés     »     emptiness