TESLA: Homage

2026. 07. 26. 07:41   »   kritika   »   U2609

kiadó: Frontiers Music   
»   szöveg: György Zoltán

Hát végül a Tesla is kikötött a Frontiersnél. Lassan tényleg olyan lesz ez a kiadó, mint valami exkluzív nyugdíjasklub, ahol az egykoron szebb napokat látott rockzenészeknek az ottani a dögös, fiatal énekesnők (Chez Kane, Cassidy Paris) adnak ihletet. De ne legyünk gonoszak, a szörnyű MI borítók mögött néha igazi kincsek rejlenek (pl. Confess) és a Tesla azért túl nagy név ahhoz, hogy egy kézlegyintéssel elintézzük ezt a leigazolást. Ők is azon csapatok garmadáját erősítik, akik hatalmas elánnal törtek be a ’80-as évek végén a dallamos hard rock színpadára, és az az első két lemezük valóban hatalmasat ment (Mechanical Resonance és The Great Radio Controversy), ami aztán a kor divatjának megfelelően egy unplugged albumban csúcsosodott ki (Five Man Acoustical Jam) amiről az MTV a Signt annyit játszotta, hogy az is ismeri a csapatot, aki azt hiszi, hogy nem ismeri. Aztán jött a grunge… Hányszor, hány bandánál leírtuk már ezt a mondatot?! A Tesla is a nagy vesztesek közt van, akik ráadásul még saját magukat is beskatulyázták kicsit az akusztikus cover banda dobozába. Jó pár albumot kihoztak az elmúlt 30 évben, amin vagy akusztikus koncertet vagy feldolgozásokat hallunk vagy ezek keverékét. Én is elengedtem őket, talán a 2007-es Real To Reel volt az, amit utoljára hallottam tőlük, ott is csupa feldolgozások szerepeltek. És most közel 20 év után itt van az akkori dupla adag harmadik része, tovább víve azt a vonalat és hangulatot. Tulajdonképp Real To Reel 3 is lehetne az album címe, bár ez az adag ezúttal – mily meglepő! –, sokkal akusztikusabb lett. Mondhatnám, hogy unalmas, ezerszer lerágott csont ez, de ez is olyan, mint egy jó húsleves. Ugyanaz a recept, de mégis minden vasárnap hatalmas élvezettel kanalazod be a tényérnyi adagot. Ráadásul a Teslának ez a stílus a kisujjában van, és felfoghatjuk ezt egyfajta kör bezárulásának is, hisz a csapat még a ’80-as évek elején coverbandként kereste meg a betevőt Kalifornia éjszakai klubjaiban. 14 szám van a lemezen és egyből az első egy új, saját dal. A Never Alone Ízig-vérig klasszikus Tesla-sláger, azonnali dallamtapadó refrénnel, és örömmel konstatáljuk, hogy Jeff Keith hangja alig kopott valamit. Mondanám, hogy már ezért megérte, de a feldolgozások között egyből a harmadik track a Queen Spread Your Wings-e, amivel teljesen levesznek a lábamról! Egyik kedvenc Queen-dalom, és iszonyat jól áll a Teslának. Nem tesznek sokat hozzá a dalhoz, Keith nem akar Freddie lenni, egyszerűen csak eljátsszak a saját stílusukban, azt viszont olyan őszinte természetességgel teszik, ami miatt ez a feldolgozás magasan kiemelkedik a többi közül. Szóval itt van az a pont, ahol azt mondom, hogy már megérte, ha a teljes lemez nem is, ez a két dal biztos, hogy sokat fog még a nyáron pörögni. A fennmaradó 13 dalban már nem érik el ezt a magasságot, és valójában a minőség is hullámzó. Vannak nagyon jól eltalált interpretációk, mint pl. a Temptations (I Wish It Would Rain), Bob Seger (Night Moves), a Supertramp (Give A Little Bit), a Creedence Clearwater Revival (Have You Ever Seen The Rain) és Etta James (I'd Rather Go Blind) dalai, de olyanok is vannak, amiket kár volt erőltetni, pl. James Brown (I Got You) vagy Elvis Presley (If I Can Dream). A többi (Sam Cooke, Badfinger, Hank Williams, stb) inkább középszer, bár lehet csak azért, mert ezeknek nem ismertem az eredetijeit. Többet vártam a Teslától, viszont nem tudom nem szeretni őket. Ez a csapat is a tinikorom egy szelete, és maga zenekar még mindig a toppon van, sőt Keithen kívül az eredeti felállásból még Frank Hannon és Brian Wheat is itt van. Ráadásul akár nagyot is durranhat a lemez, mert most indul a csapat turnéra a Mötley Crüe és az Extreme társaságában, és ezeket a dalokat aztán valóban betéve tudja az amerikai közönség. Aztán ha tényleg bejön, akkor legközelebb remélem már nem Real To Reel 4-ről, hanem a The Great Radio Controversy 2-ről írunk. Az Underworld magazin 2026. szeptemberi számából.

megtekintés     »     tesla