2026. 07. 27. 06:57 » kritika » U2607
6 / 10
kiadó: Nuclear Blast Records
»
szöveg: Bali Dávid
Mindig nehéz azzal szembesülni, amikor egy veterán produkció elveszíti a lépést a világgal, és benne ragad egy olyan buborékban, amely miatt úgy tűnik, mintha öregemberként veszekedne az égen gyülekező felhőkkel. Az egyik legrosszabb forgatókönyv azonban mégis az, amikor korosodó zenészek kéretlenül próbálnak tanítani az élet nagy dolgaira, vagy olyan tanácsokat osztogatnak, amelyekben senki sem kért tőlük iránymutatást. Ez a tradicionális hardcore/punkban akár normatív szerzői hozzáállás is lehet, mert joggal feltételezhetjük, hogy a hallgató és az előadó osztozik bizonyos gondolatokban, értékekben és tettvágyban. Ugyanakkor ez a valahová tartozás érzése mára sajnos nem áll fenn a Madball esetében, akik karrierjük feltehetően legrosszabb lemezével rukkoltak elő nyolcéves kihagyást követően. A Not Your Kingdom már a borítójával is a nosztalgiára játszik rá: a klasszikus logó használata a fekete-fehér képen, valamint a kék szín szimbolikus alkalmazása az első két, mindmáig meghatározó album identitásával szeretné összemérni magát. A valóság azonban az, hogy az évek óta Floridában élő Freddy Cricien elvesztette a kapcsolatot a NYHC-színtérrel, és azzal is, hogy a Madball mint korszakalkotó produkció elsősorban a hagyatékából, nem pedig a jelenéből él. A lemez egésze identitásában és felszínes, infantilis dalszövegeiben sem egy hirtelen minőségromlás eredménye: ha őszintén a szívünkre tesszük a kezünket, nem ördögtől való korszakhatárt húzni a 2000-ben megjelent Hold It Downnál, mert az azt követő kiadványok vagy a zenekar múltjára igyekeztek rájátszani, vagy olyan közhelyekre épültek, amelyek mögött már nem állt valódi állítás, szerepvállalás vagy vezető szerep. Ezen a Not Your Kingdom sem változtat. Az első, Hoya nélkül elkészített nagylemez két-három perces dalai arra az újkori Madball-hangzásra épülnek, amely a NYHC vélt formanyelvére próbál rájátszani. A lemezt közjátékok és átvezetések is tarkítják, a gyorsabb tempók és a kórusok azonban inkább hatnak erőlködésnek, Mike Gurinari gitáros középtempós, lefelé pengetett riffjei pedig sokszor középszerű, félgőzzel megírt dalokat szolgálnak ki. A legaggasztóbb mégis az, hogy az albumnak van egy, a legrosszabb értelemben vett rockos kisugárzása: Cricien többet próbál énekelni, mint valaha, a dalok pedig annyira levegősek, mintha azt feltételeznék, hogy ezzel szélesebb közönséget lehet megszólítani. Valójában azonban az is kérdéses, hogy egy ilyen albumnak van-e egyáltalán megtartóereje, mert a létjogosultsága meglehetősen csekély. Őszintén szólva több esélyt is adtam a Not Your Kingdomnak, de azon túl, hogy a Rebel Kids a zenekar valaha volt legrosszabb dala, maga az album is jó eséllyel a legfeleslegesebb darab a NYHC-legenda életművében. Az első négy album hatását és erejét nem képes koptatni semmi, még egy ilyen hangfelvétel sem, de amíg más veterán produkciók képesek méltósággal öregedni, mint a Terror, a Converge vagy az All Out War, addig ez nem adatott meg a Madballnak. Azt még el tudom hinni, hogy a német fesztivál- és koncertpiacon ennyi elegendő, New York visszafoglalásához azonban ez már nagyon kevés lenne. × × × „Kicsit összefolynak a dalok, és valójában többet is vártam egy ilyen nagy múltú csapattól, de azért így is vannak rajta erős tételek (pl. Rebel Kids, The Ride). A rövid 30-40 mp-s dalokat meg az S.O.D./M.O.D. óta kifejezetten jó gegnek tartom, és ezek most is rendre visszahoznak, amikor elkalandozik a figyelmem. Nem lesz klasszikus, de pár meghallgatás még van benne mielőtt elfelejtem.” – György Zoltán / 7 pont „A Madball esszenciáját hozza: rövid, tömör, utcai hardcore - viszont a hitelesség, a lendület, a két vállra fektető őszinteség és kompromisszum nélküliség tekintetében nem érzem a 100%-ot...” – Kánya Ferenc / 7 pont „Amilyen odab*szós tudott lenni év elején az új Clawfinger, úgy teszi oda magát most a Madball is. Baromi élvezetes hallgatni.” – Tóth Tamás / 9 pont (Underworld Klub)
Hallgasd meg a zenekar Spotify-oldalán!
megtekintés » madball
IN THROES:
Sink Towards The Light
A kétezres évek posztmetal-hullámának halálához nagyban hozzájárulhatott az a törés, amikor a zenekarok egyfajta vélt igény kielégítését hajszolva megpróbáltak a zenéjükkel tudatosan gyönyörködtetni. Ehhez a képzettségük és a technikai hátterük is adott volt, ugyanakkor ...
kritika
BLACK SITES:
For Eternity
Metal. Így, bármiféle jelző nélkül. Ezzel az egy frappáns szóval lehet talán a legjobban körbeírni ennek a chicagói kvartettnek a muzsikáját, amelyben nagyjából azonos arányban olvadnak eggyé a heavy, a thrash, a progresszív és a doom metal bizonyos stílusjegyei. A Mark Sugar é...
kritika
ÆNIGMATUM:
Infinitude’s Passage
A portlandi Ænigmatum a progresszív, technikás, és közben mégis klausztrofób módon disszonáns death metal színtér egyik leghatásosabb újkori képviselője, akik augusztusban, derült égből villámcsapásként adták ki harmadik lemezüket. A 20 Buck Spin, napjaink egyik legjobb extré...
kritika
JUDAS PRIEST:
Sad Wings Of Destiny (remastered – tour edition)
Épp negyedszázaddal ezelőtt, 2001-ben került sor a Judas Priest teljes CBS kiadós szériájának remaster újrakiadására – ez ugye a Sin After Sintől a Painkillerig tartó időszak albumait ölelte fel, a később becsődölt Gull Records égisze alatt megjelent első két korong viszont a...
kritika