FIVE FINGER DEATH PUNCH: Legacy

Húsz év. Rengetegszer rá kellett már csodálkoznom, milyen könyörtelenül, megállíthatatlanul múlik az idő – és mennyi minden történik közben. Ma már inkább csak tudomásul veszem. A Five Finger Death Punch nemrég még egy feltörekvő amerikai banda volt, ami itthon sokunknak talán azért volt érdekes, mert egy magyar származású gitáros is játszott benne. Aztán idővel globális méretű produkcióvá váltak, nemrég pedig egy olyan karrierponthoz érkeztek, ahol egy új album már többet jelent egyszerű megjelenésnél. A Legacy nem csupán a 5FDP tizedik stúdiólemeze, hanem a zenekar húszéves pályafutásának esszenciális összegzése: egy súlyos, mérges, mégis érzékeny anyag, amely a tervek szerint egyszerre idézi fel a korai évek harapósságát és a későbbi, stadionokra szabott, profi – vagy mondjuk úgy: kommersz – megszólalást. Az „esszenciális Five Finger Death Punch-album” elkészítése mellett az is tudatos cél volt, hogy hangzás tekintetében legalább valamelyest újat mutasson. Ezért Kevin Churko helyett most először dolgoztak másik producerrel, Drew Fulkkal (Asking Alexandria, Motionless in White, I Prevail stb.). Fulk kiváló választás: modern, de nem kísérletező; súlyos, de nem extrém; friss, mégsem idegen. A Legacy így nem radikális váltás, csak finom elmozdulás — ugyanazt adja, de másképp. A banda ezzel a lépéssel nemcsak ráncfelvarrást adott a hangzásnak, hanem frissítette a brandet, kicsit fiatalabb közönség felé is nyitott, miközben szinte semmit sem kockáztatott. A lemez minden pillanata azt üzeni, hogy a zenekar nem enged a megszokott nívóból, és a bevált receptből is csak annyit módosít, hogy kevésbé legyen túlrendezett. A Legacy Churko keze alatt maximálisan rádióbarát metal-pop hibridként teljesen más karakterű matéria lenne, Fulk „a kevesebb több” megközelítése viszont nagyon jól működik: kevesebb réteg, több él; kevesebb műsor, több feszesség; kevesebb ballada, több groove; kevesebb csillogás, több súly. Ráadásul Fulk nemcsak producer volt, hanem aktív kreatív partner, aki a dalok szerkezetébe is belenyúlt. A Legacy súlyos, energikus, jól megírt album, amely „papíron” a zenekar teljes pályáját leképezi. Tényleg gondosan összeállított katalógus működő dalokkal, nagy refrénekkel, kiváló teljesítményekkel. Az a fajta zsigeri, ösztönös erő viszont, amely a banda korai legjobb pillanatait meghatározta, a kockázatok kerülése miatt kissé aránytalanul került a kivonatba, ráadásul minden elem ugyanúgy patikamérlegen kimértnek hat, mint nagyjából a Got Your Six óta mindig. A súly és az agresszió ott van, de nem abban a nyers, ösztönös formában, amely például a The Way of the Fistet vagy a War Is the Answert meghatározta. Ezt a harapósságot nagyon gondosan adagolták, hogy illeszkedjen a banda stadionmetalos, slágeres identitásához. A Legacy így leginkább a profi ligás Five Finger DNS-ét szekvenálja. Ha ezt az albumot tovább redukálnám, nálam a Nails in the Coffin-, a Scapegoat- és az Eye of the Storm-féle 5FDP maradna vissza. A diszkográfiában valahol az American Capitalist és az AfterLife között érzem ezt a lemezt: súlyosabb, mint az utóbbi, de jóval kontrolláltabb, mint a korai anyagok. Akiktől távol áll a zenekar világa, azoknak a Legacy sem fog új kaput nyitni, de a profizmusa mindenképp tiszteletet parancsol. Inkább visszatekintő-összegző album ez, mint új korszak nyitánya, de a rajongók számára egyértelműen méltó jubileumi mérföldkő.

Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!

megtekintés     »     five finger death punch