Koncertajánló:
09.08. Hollywood Vampires
09.12. Wall Of Sleep
09.13. The Rumjacks
facebook
instagram
youtube
bluesky

FIVE FINGER DEATH PUNCH: Legacy

8

2026. 08. 05. 15:53   »   kritika

kiadó: Better Noise Music   
»   szöveg: Kánya Ferenc

Húsz év. Rengetegszer rá kellett már csodálkoznom, milyen könyörtelenül, megállíthatatlanul múlik az idő – és mennyi minden történik közben. Ma már inkább csak tudomásul veszem. A Five Finger Death Punch nemrég még egy feltörekvő amerikai banda volt, ami itthon sokunknak talán azért volt érdekes, mert egy magyar származású gitáros is játszott benne. Aztán idővel globális méretű produkcióvá váltak, nemrég pedig egy olyan karrierponthoz érkeztek, ahol egy új album már többet jelent egyszerű megjelenésnél. A Legacy nem csupán a 5FDP tizedik stúdiólemeze, hanem a zenekar húszéves pályafutásának esszenciális összegzése: egy súlyos, mérges, mégis érzékeny anyag, amely a tervek szerint egyszerre idézi fel a korai évek harapósságát és a későbbi, stadionokra szabott, profi – vagy mondjuk úgy: kommersz – megszólalást. Az „esszenciális Five Finger Death Punch-album” elkészítése mellett az is tudatos cél volt, hogy hangzás tekintetében legalább valamelyest újat mutasson. Ezért Kevin Churko helyett most először dolgoztak másik producerrel, Drew Fulkkal (Asking Alexandria, Motionless in White, I Prevail stb.). Fulk kiváló választás: modern, de nem kísérletező; súlyos, de nem extrém; friss, mégsem idegen. A Legacy így nem radikális váltás, csak finom elmozdulás — ugyanazt adja, de másképp. A banda ezzel a lépéssel nemcsak ráncfelvarrást adott a hangzásnak, hanem frissítette a brandet, kicsit fiatalabb közönség felé is nyitott, miközben szinte semmit sem kockáztatott. A lemez minden pillanata azt üzeni, hogy a zenekar nem enged a megszokott nívóból, és a bevált receptből is csak annyit módosít, hogy kevésbé legyen túlrendezett. A Legacy Churko keze alatt maximálisan rádióbarát metal-pop hibridként teljesen más karakterű matéria lenne, Fulk „a kevesebb több” megközelítése viszont nagyon jól működik: kevesebb réteg, több él; kevesebb műsor, több feszesség; kevesebb ballada, több groove; kevesebb csillogás, több súly. Ráadásul Fulk nemcsak producer volt, hanem aktív kreatív partner, aki a dalok szerkezetébe is belenyúlt. A Legacy súlyos, energikus, jól megírt album, amely „papíron” a zenekar teljes pályáját leképezi. Tényleg gondosan összeállított katalógus működő dalokkal, nagy refrénekkel, kiváló teljesítményekkel. Az a fajta zsigeri, ösztönös erő viszont, amely a banda korai legjobb pillanatait meghatározta, a kockázatok kerülése miatt kissé aránytalanul került a kivonatba, ráadásul minden elem ugyanúgy patikamérlegen kimértnek hat, mint nagyjából a Got Your Six óta mindig. A súly és az agresszió ott van, de nem abban a nyers, ösztönös formában, amely például a The Way of the Fistet vagy a War Is the Answert meghatározta. Ezt a harapósságot nagyon gondosan adagolták, hogy illeszkedjen a banda stadionmetalos, slágeres identitásához. A Legacy így leginkább a profi ligás Five Finger DNS-ét szekvenálja. Ha ezt az albumot tovább redukálnám, nálam a Nails in the Coffin-, a Scapegoat- és az Eye of the Storm-féle 5FDP maradna vissza. A diszkográfiában valahol az American Capitalist és az AfterLife között érzem ezt a lemezt: súlyosabb, mint az utóbbi, de jóval kontrolláltabb, mint a korai anyagok. Akiktől távol áll a zenekar világa, azoknak a Legacy sem fog új kaput nyitni, de a profizmusa mindenképp tiszteletet parancsol. Inkább visszatekintő-összegző album ez, mint új korszak nyitánya, de a rajongók számára egyértelműen méltó jubileumi mérföldkő.

8
GYF
7
GYM
7
GYZ
8
KD
8
KF
5
MP
6
PJ
6
SP
7
UN
8
VS
8
GYF
7
GYM
7
GYZ
8
KD
8
KF
5
MP
6
PJ
6
SP
7
UN
8
VS

LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. szeptemberi számából.

Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!

megtekintés     »     five finger death punch

— hirdetés —
RUSSIAN CIRCLES: Nine
Közel 20 évnyi közös zenélést követően, a kilencedik nagylemezhez érve aligha lehet reális elvárás egy zenekarral szemben, hogy meghökkentsenek vagy megváltoztassák a róluk kialakult képet. A chicagói Russian Circles pedig nem is tett mást, mint pontosan azt hozta, amit érdemes e... kritika

RUSSIAN CIRCLES:
Nine

Közel 20 évnyi közös zenélést követően, a kilencedik nagylemezhez érve aligha lehet reális elvárás egy zenekarral szemben, hogy meghökkentsenek vagy megváltoztassák a róluk kialakult képet. A chicagói Russian Circles pedig nem is tett mást, mint pontosan azt hozta, amit érdemes e...

kritika

TYGERS OF PAN TANG: Electrifyed
A brit heavy metal történetében jó néhány olyan makacs zenekar van, amely következetesen kitart a saját identitása mellett. A Tygers Of Pan Tang ezek között is különleges helyet foglal el: a NWOBHM hajnalán három olyan albumot adott a műfajnak, amelyek megmutatták, hogy a brit heavy... kritika

TYGERS OF PAN TANG:
Electrifyed

A brit heavy metal történetében jó néhány olyan makacs zenekar van, amely következetesen kitart a saját identitása mellett. A Tygers Of Pan Tang ezek között is különleges helyet foglal el: a NWOBHM hajnalán három olyan albumot adott a műfajnak, amelyek megmutatták, hogy a brit heavy...

kritika

JESS BY THE LAKE: Human
A szóban forgó Jess nem más, mint Jasmin Lempinen, aki a kb. 15 évvel ezelőtti okkult/retro rock-hullám egyik figyelemreméltó zenekara, a Jess And The Ancient Ones énekesnője volt 2025-ig. A zenekar több remek albumot, EP-t jelentetett meg, de a 2021-es Vertigo óta nem adtak ki semmit, l... kritika

JESS BY THE LAKE:
Human

A szóban forgó Jess nem más, mint Jasmin Lempinen, aki a kb. 15 évvel ezelőtti okkult/retro rock-hullám egyik figyelemreméltó zenekara, a Jess And The Ancient Ones énekesnője volt 2025-ig. A zenekar több remek albumot, EP-t jelentetett meg, de a 2021-es Vertigo óta nem adtak ki semmit, l...

kritika

KILLER: The Grand Finale
A trióban üzemelő belga Killer (annak idején nem sokat agyalhattak a névválasztáson) hazája rock/metal szcénájának egyik legrégebbi motorosa, akik számára az új albummal érkezett most el az önkéntes búcsú ideje. Közel fél évszázadnyi működésük és kitartásuk ténye még ... kritika

KILLER:
The Grand Finale

A trióban üzemelő belga Killer (annak idején nem sokat agyalhattak a névválasztáson) hazája rock/metal szcénájának egyik legrégebbi motorosa, akik számára az új albummal érkezett most el az önkéntes búcsú ideje. Közel fél évszázadnyi működésük és kitartásuk ténye még ...

kritika

»   az oldal tetejére       »   a címlapra


Underworld.hu
© Posta János
v6.95