ZAN/CODY: Beautiful ’N Damned

Féltem, hogy mit kapok ettől a lemeztől. A Shotgun Messiah iszonyat nagy kedvencem volt a ’90-es évek elején, különösen a harmadik lemez (Violent New Breed, 1993), amin két favorit stílusomat a sleeze/dirty rock és electro industrial elemeket vegyítették, abszolút korszakalkotó módon. Tim Skold azóta is nagy kedvencem – ráadásul pont a napokban láthattuk itthon is ismét Manson oldalán –, az album másik agytrösztje Harry K. Cody viszont szinte teljesen éltűnt a zenei életből. Épp ezért volt számomra az év egyik legizgalmasabb zenei híre, mikor áprilisban felröppent a hír, hogy Cody visszatér, ráadásul az eredeti énekessel, az első Shotgun Messiah lemezen éneklő Zinny Zannal. Zan se volt túl aktív az elmúlt évtizedekben, néha kiadott egy azonnal a feledés homályába is vesző szólólemezt, de az albumot hallgatva kicsit sajnálom, hogy nem kaptunk belőle többet. Szerettem a klasszikus glames, nyávogós, nyegle hangját az első SM-lemezen, amit így közel 40 év kihagyás után nehéz is lenne reprodukálni, viszont egy nagyon kellemes, erős, kicsit rekedtes rock torka lett mára, amit sanszos, hogy tudatosan közelebb is vittek Skold orgánumához. De nézzük mit is kapunk a párostól így közel 40 év kihagyás után. A múlt és pont a nagy kihagyás miatt elkerülhetetlen az összehasonlítás a SM világával, és már az előzetes dal (Damn) alapján lejött, hogy ez sokkal inkább a Second Coming világa lesz, mint a Violent New Breedé. Jelen van ugyan finoman, jelzés szinten az elektronika, de ezek sokkal inkább az első két lemez dalaihoz illeszkedő dalok. Aztán a lemezt indítva, minden egyes dalnál megerősítik ezt, viszont ami sokkal fontosabb, hogy minden egyes dalnál múlik is a prekoncepció, egyre inkább kezd megállni a lábán önállóan is a lemez. A nyitó Sever, egy feszesebb hangszereléssel simán lehetne egy Rammstein-, de minimum egy Emigrate-dal is, aztán ha kicsit jobban fülelsz, egyre inkább előjönnek Cody finom gitártémái, azok az apró kis nüansznyi különbségek, amik anno kiemelték a Shotgunt is a tömegből. Nem rossz nyitó dal, de még nem győzött meg teljesen, ahogy még az I Am The Shit sem (érdemes figyelni a szövegére!), bár itt a refrénnél már elégedetten bólogatok, kezdenek visszatérni a régi hangulatok, dallamok. A Ride or Die-nál kezdek megtörni, egy iszonyat jól eltalált partihimnusz a dal. Végül érdekes, hogy pont a lírai Suffer Citynél adom meg magam (beugrik mekkora sírós/szakítós dal volt anno a Living Without You!) a She Walks With Violence gonosz nyitányával pedig már teljesen elkap a fogaskerék. Csont egyszerű dal, és valójában nem is ez a legjobb a lemezen, de mire ide érünk Codynak köszönhetően annyi zenei emlék felgyűlik, hogy nem lehet nem szeretni az anyagot. Sokszor csak egy hang vagy egy kiállás az, ami emlékeztet a régi dalokra, de az pont elég ahhoz, hogy nagyon tudjuk szeretni az albumot. A maradék öt számot már nem is sorolom, végig tartja a szintet és a minőséget. Pont olyanok ezek a dalok, amikért megőrültem a ’80-as évek végén, amik hallatán pár pillanatra még egy borsodi kis kocsmát is oda tudtunk képzelni a Sunset Stripre. Feltétlen ki kell hangsúlyoznom: Cody egy zseniális gitáros, kegyetlen jó témái vannak, amit nagyon ízesen tud játszani. Sokkal de sokkal nagyobb és elismertebb névnek kéne, kellett volna lennie, hogy miért nem így lett, arra csak ő tudna választ adni. Egy biztos sem játéka, sem a dalszerzői képessége nem kopott meg. És hogy hiányzik e Skold? Naná! Ha nagyon szőrös szívű akarnék lenni, akkor azt mondanám, jobban örültem volna egy Skold/Cody-albumnak, bár abban is biztos vagyok, hogy az egy nagyon más zenei anyag lett volna. Különleges kémia volt anno Skold és Cody között, de Cody önállóan is bőven megáll a lábán, abszolút van olyan markáns dalszerző, hogy elviszi egyedül is a lemezt, ami egy pillanatra sem izzadtságszagú vagy erőltetett. Ez bizony egy nagyon feszes, dögös rockalbum, ami a múlt ismerete nélkül is teljes mértékben megáll a lábán. Csak azt a rettenetes MI-alapú borítót tudnám feledni. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. szeptemberi számából.

megtekintés     »     zan/cody, shotgun messiah