ÆNIGMATUM: Infinitude’s Passage

A portlandi Ænigmatum a progresszív, technikás, és közben mégis klausztrofób módon disszonáns death metal színtér egyik leghatásosabb újkori képviselője, akik augusztusban, derült égből villámcsapásként adták ki harmadik lemezüket. A 20 Buck Spin, napjaink egyik legjobb extrémzenei kiadója természetesen így sem bízott semmit a véletlenre, és szeptembertől fizikai formátumban is elérhető lesz a négyes harmadik albuma. Ugyanakkor ez a gesztus is méltóképp igazolja, hogy az Ænigmatum nem hisz a promóciós zaj teremtette megmérettetésben, zenéjére nem termékként tekint, és ami még fontosabb, továbbra is úgy követeli meg az odafigyelő, lemezszintű hallgatást, hogy az önmagával támasztott minőségből sem enged. Az Infinitude’s Passage már a borítója alapján is árulkodóan az idő múlásával foglalkozik, a témaválasztás pedig nagyszerűen illik a zenekar felkavaró, mégis hipnotikusan magával ragadó világához, ahol a nem ritkán hat és nyolcperces dalok folyamatos, belső változáson keresztül nyerik el végső hatásukat. Az Ænigmatum, bár progresszív, nem annyira kozmikus, mint a Timeghoul vagy a Blood Incantation, ugyanakkor a folyamatosan áramló gitártémákra épülő dalszerkezetek mégis a The Chasm aranykorának hatásáról tesznek tanúbizonyságot, miközben a szokatlan közök és ritmikai váltások a Gorguts hagyatéka előtt tisztelegnek, míg a lebegősebb dalszerkezetek hallatán joggal jut az ember eszébe a Demilich vagy az Atheist is. Az Ænigmatum mindemellett tekintélyt parancsolóan bölcsnek hat az új dalain keresztül. Az előző lemez óta eltelt öt évben hallhatóan az volt a legfontosabb dalszerzői gesztus, hogy az okosan megírt dalokban ne az agresszió és a düh legyen a központi szervezőerő, így a meglepően dallamérzékeny tételek is megannyi hangulati-érzelmi váltáson mennek keresztül. Az Infinitude’s Passage pedig annyira érett módon lett lemezzé komponálva, hogy technikás, folyamatos és kitartó figyelmet megkövetelő megoldásai ellenére sem céltalan tűzijáték a sok tempó- és témaváltás, valamint az azt körülölelő szólózások, és amikor a négyes további hangszereket von be a hatás kedvéért – például szaxofont vagy vonósokat –, azok sem válnak manírossá. Ezt a hatást pedig talán az erősíti meg a legjobban, hogy az album megírásába, az egyes dalok témáinak kibontásába minden tag hallhatóan belevitte saját érzéseit és közlésvágyát is, aminek köszönhetően az Ænigmatum alkotóközösségként is egy változatos, mégis mindvégig magas színvonalú lemezzel térhetett vissza. Az Infinitude’s Passage nem lesz széles közönség hirtelen felfedezése, de a 2026-os death metal megjelenéseket nem listázhatja senki anélkül, hogy ne venné figyelembe az Ænigmatum öt éve várt visszatérését. A zenekar harmadik nagylemeze úgy magaslik ki az idei extrémzenei megjelenések közül, hogy hatásai tényleg csak hatások maradnak, és az album dalai sosem érik be azzal, hogy mások árnyékában próbáljanak érvényesülni. Ezt pedig egy ennyire szélsőséges hangzásban csak igazi karakterek mondhatják el magukról, akik maguk is aktívan formálják a műfaj fennmaradását és jövőjét, az Ænigmatum pedig pontosan ilyen produkció. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. szeptemberi számából.

megtekintés     »     ÆNIGMATUM