JOHN CARPENTER: Cathedral

Carpenter neve biztos, hogy be van betonozva minden idők legnagyobb horrorrendezőinek pantheonjában. Időtlen klasszikusokat készített: Halloween, A dolog, A köd, A sötétség fejedelme, Az őrület torkában… Soroljam még? Kitörölhetetlen filmemlékek, amelyeknél az is a mester zsenijét emeli, hogy nem csak a sztori vagy a rendezés az ő munkája, de kezdetektől legtöbbször ő készíti filmjei zenéjét is. Gondoljunk csak a Halloween ikonikus fő témájára… Hátborzongató remekmű! Az utóbbi bő 15 évben viszont jórészt visszavonult a filmezéstől, és inkább a zenei karrierjére koncentrál. Fia, Cody Carpenter segítségével hívta életre a Lost Themes sorozatot, amiben az elmúlt tíz évben négy albumon és számtalan remixen keresztül mutattak be nekünk fiktív filmek aláfestő zenéit. Carpentertől sosem állt távol az elektronika, így ezek is inkább ezen a vonalon mozogtak a dark ambienttől a synthwave-ig. Viszont tavaly Carpenternek volt egy (rém)álma, amiből született egy forgatókönyv, és amihez már nem csak egy egydalos aláfestő zene kellett, hanem egy teljes album, így született meg a Cathedral projekt. Végül a történet rendhagyó módon nem filmként, hanem képregényt jelent meg, nem is akárhogy, hanem egy gyönyörű 132 oldalas graphic novel formájában, amit Federico de Luca és Luis Guranga készített. Szóval az új album ennek a sztorinak a zenéje, de maga Carpenter is úgy gondolta, hogy ide most kevés a szintetizátor sound, így segítségül hívta a Karma to Burn egykori gitárosát, Daniel Davist is. Nem újkeletű a munkakapcsolat, Davis többször is kisegítette már a párost, viszont soha ennyire nem került még előtérbe a gitár, mint ezen az új lemezen. Korábbi albumain és filmzenéin Carpenter erősen épített a minimalizmusra, fő témáit legtöbbször csak egy néhány hangból álló, de emlékezetes dallamra építette. Ezzel némiképp most szakított, soha ennyire nem voltak még dalai valóban dal jellegűek. Ugyan az emblematikus analóg szintetizátor hangok itt is szinte minden dalban fellelhetőek, sokkal nagyobb teret adott fiának és Davisnek, ami azt eredményezte, hogy szinte az összes dal önállóan is megáll a lábán. Jó példa erre pl. a Lord Of The Underground c. tétel, mely simán felférne bármelyik kortárs gitáros (pl. John 5) szólólemezére is. Viszont további dalt nehéz lenne kiemelni a lemezről. Egyrészt valóban érezhető rajta egy ív, hogy ez egy történetet mesél el, másrészt a hangzásnak és a markáns stílusnak köszönhetően kicsit össze is folynak a tételek, amiknek a minősége azért némiképp hullámzó. Rossz dal nincs ugyan a lemezen, de egyben az egész nem egy könnyű hallgatni való, néha-néha kacsingatunk a next gomb felé. Mindezek ellenére Carpenter-fanoknak kötelező a lemez, és tény, hogy soha ennyire nem volt még közel a klasszikus heavy metalhoz sem. De ezen túl is többször átmerészkedik pl. a dungeon synth területére is, és vicces módon beugrik annak a Carpenter Brutnak a munkássága is aki nevét (és stílusjegyeit) pont a mestertől kölcsönözte. Egy biztos, üdítő színfolt az album, de most már jöhetne is valami film is a 78 éves rendezőtől! LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. szeptemberi számából.

megtekintés     »     john carpenter