2026. 08. 17. 18:44 » kritika
kiadó: BLKIIBLK Records
»
szöveg: Kánya Ferenc
A Nunslaughter negyven év után is az underground extrém metal egyik legmakacsabb túlélője. Rengeteg kult kiadvány fűződik a banda nevéhez – demók, splitek, kislemezek és EP-k – teljes nagylemezből viszont mindössze hat. A legfrissebb Satanic Chaos Legions igazából júniusi megjelenés, ráadásul máris követi egy új kislemez, de úgy gondoltam, hogy mindenképp beszélnünk kell róla. A lemez több szempontból is korszakhatár. Egy hosszú Hells Headbangers-időszak után a Nunslaughter most új kiadónál, az olasz Frontiers egyik szubjánál, a BLKIIBLK Recordsnál jelent meg. Egy ilyen váltás mindig újdonságokat és új lendületet hoz, de a banda die-hard rajongói ne essenek kétségbe, nagy változások azért nincsenek. A 2016-os reboot óta ez a második teljes Nunslaughter-album, és az első, amelyen már a ’22-ben csatlakozott bőgős, Malum is szerepel. Első abban is, hogy valódi csapatmunka eredménye. Az alapító frontember Don négy évtizeden át gyakorlatilag egyedül írta a dalokat, a többiek meg játszották, amit hozott. A Satanic Chaos Legions felülírja ezt a szokásjogot, de az irány maradt. A felvételeket is új helyen készítették, ezúttal a 2014 óta Don mellett harcoló Tormentor saját stúdiójában dolgoztak, aki a gitár mellett a produceri feladatokat is vitte. Az alapötletekhez mindenki hozzáadta a maga elképzeléseit, és több demó is készült a dalokból – talán találkozunk is majd később egyik-másikkal. Mindez olyan egységes, tudatosan felépített dalstruktúrákat eredményezett, amilyeneket korábban nem biztos, hogy hallottunk Nunslaughter név alatt. A hangzás a zenekar történetében talán a legvastagabb, de biztosan a legprofibb megszólalás – természetesen koszos és agresszív, ahogy kell. A dalok rövidek, azonnal hatnak, viszont jobban felépítettek, mint a korábbi albumokon. Már a Ripping Death is ebbe az irányba igyekezett, de itt még kevesebb az egyriffes primitívség, több a visszatérő motívum, a refrénszerű csúcspont, a tudatos szerkesztés. A címadó tétel valódi esszenciadarab: ez foglalja össze azt a zenei világot, ami tematikusan végigvonul a lemezen. A három perc körüli nótákban – mint az Unsacrament, a Christian Ruse, a Peukharist, az In the Flames of Inferno, a Lucifer the Light vagy a Cathedral of Stench – is változatosabb muzsika jelenik meg, mint bármikor korábban, a kevés híján négyperces Heavenless pedig talán a „legdalabb” formátumú darab, amit a Nunslaughter valaha írt. A szövegek továbbra is groteszk, antikeresztény képeket mozgatnak. Don ezekkel kapcsolatban először beszélt arról, hogy mindegyik mögött konkrét vizuális történet áll, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak is egymáshoz. Azt meg tudja, aki tudja, hogy ez a sátánkodás nem komoly ám… Az apokaliptikus borítón visszatér a korai idők „egysoros” logója, ami nagylemezen utoljára a Hexen volt látható. A logók használata meglehetősen kaotikus a Nunslaughternél, de ez a vizuális döntés talán tudatos volt: ez a töviskoszorú jellegű, „blackmetalosabb” logó jobban illik a zene okkultabb, démonikusabb, apokaliptikusabb hangulatához. A muzsikát tekintve – mint mondtam – sok újdonsággal nem kell számolnunk: ugyanazt a fajta arcba mászó, crustos, thrashes, enyhén black metalos ős-halálfémet kapjuk, amit eddig, csak kívül-belül kiforrottabb formában. Az egész talán most először alkot valódi, egységes albumélményt. Igaz, a Satanic Chaos Legions nem új irány, nem változtat, nem modernizál, de egy olyan zenekartól, amely sosem akart fejlődni, ez a fajta összefogottság meglepően erős. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. szeptemberi számából.
megtekintés » nunslaughter
RUSSIAN CIRCLES:
Nine
Közel 20 évnyi közös zenélést követően, a kilencedik nagylemezhez érve aligha lehet reális elvárás egy zenekarral szemben, hogy meghökkentsenek vagy megváltoztassák a róluk kialakult képet. A chicagói Russian Circles pedig nem is tett mást, mint pontosan azt hozta, amit érdemes e...
kritika
TYGERS OF PAN TANG:
Electrifyed
A brit heavy metal történetében jó néhány olyan makacs zenekar van, amely következetesen kitart a saját identitása mellett. A Tygers Of Pan Tang ezek között is különleges helyet foglal el: a NWOBHM hajnalán három olyan albumot adott a műfajnak, amelyek megmutatták, hogy a brit heavy...
kritika
JESS BY THE LAKE:
Human
A szóban forgó Jess nem más, mint Jasmin Lempinen, aki a kb. 15 évvel ezelőtti okkult/retro rock-hullám egyik figyelemreméltó zenekara, a Jess And The Ancient Ones énekesnője volt 2025-ig. A zenekar több remek albumot, EP-t jelentetett meg, de a 2021-es Vertigo óta nem adtak ki semmit, l...
kritika
KILLER:
The Grand Finale
A trióban üzemelő belga Killer (annak idején nem sokat agyalhattak a névválasztáson) hazája rock/metal szcénájának egyik legrégebbi motorosa, akik számára az új albummal érkezett most el az önkéntes búcsú ideje. Közel fél évszázadnyi működésük és kitartásuk ténye még ...
kritika