REZN: Cycles in the Infinite Dream

A chicagói Rezn azon lassan égő produkciók közé tartozik, akik nagyon folyamatos pályaívvel, lemezről-lemezre emelik a tétet, miközben saját hangzásuk is egyre markánsabbá, magával ragadóvá válik. Márpedig egy olyan telített műfajban, mint a pszichedelikus stoner/doom, az ember már aligha vár olyan teljesítményt, ami egyből a székhez kötözhetné, viszont a Cycles in the Infinite Dream, a zenekar hatodik nagylemeze olyan szintlépést hoz a zenekar életébe, amivel remélhetőleg már az undergroundon kívül is képesek lesznek megmutatni magukat szélesebb közönség számára. Félreértés ne essék: a Rezn eddig is bőven túlmutatott az egyszeri, ígéretes zenekarokon, és legutóbbi lemezfolyamuk, a Solace és a Burden kimondatlan duplalemez-természete is azt igazolta, hogy a négyes olyan hangfolyamokban gondolkodik, ahol maguk az albumok is egymással való diskurzusban születnek meg. A ’Cycles azonban olyan tartalmi és formai érést hoz a zenekar életébe, amivel elkülönül a többi kiadványtól: egyfelől a dalszövegek és a lemezkoncepció mélysége sosem volt ennyire kompakt és magával ragadó. Eközben pedig zeneileg továbbra is olyan arányban jelennek meg a kilencvenes évektől megörökölt, grunge-os énekdallamok, a toolos páratlan ütemekre érkező váltások, az Isistől elsajátított, utaztató hangulat és a Russian Circles-féle rétegzett dalszerzés, hogy abban minden hangszer különálló elemként is önálló életet él, és közben a lemez egyszer sem válik közhelyessé vagy önismétlővé. Sőt, hangszerelés tekintetében szaxofont, hegedűt és csellót is találunk a lemezen, és egyik ilyen pillanat sem válik öncélúvá vagy magamutogatóvá. A Cycles in the Infinite Dream lemezként olyan teret hív életre, amiben az álom egyfajta második valóságként válik az életünk részévé, és ebben a dalfolyamban megjelenik a keleti filozófia az identitás ciklikusságán és az újjászületés gondolatiságán keresztül, miközben a zenekar bevallottan szeretett volna reflektálni a lynchi álomstruktúrára – ez pedig messze túlmutat a lebegtetés élményén. Az album így egy olyan szabadon adaptálható, ha úgy tetszik, meditációs teret hoz létre, amiben maradéktalanul megjelenik a tagok bölcsessége is, és az, hogy az elmúlásra nem valaminek a lezárásaként tekintenek. Ha pedig ráérzel az ebből fakadó nyugalomra, megérted, hogy a Rezn új lemeze már messze túlmutat azon, hogy négy chicagói zenész szeretne versenyképes produkcióvá válni. Ez az a fajta életszemlélet, amiben nincs is helye megmérettetésnek, és ahogy a technikás death metalban a Cryptic Shift hozta el az év albumát azzal, hogy sajátos formanyelvében csak befelé figyel, úgy ez hatványozottan igaz a Reznre. A Cycles in the Infinite Dream jó eséllyel lesz az év legmélyebb és legjobb progresszív-pszichedelikus stoner/doom megjelenése, amiben azok is el fognak tudni mélyedni, akik alapvetően nem érzik magukénak ezt a hangzást. Abban pedig már most biztos vagyok, hogy a zenekar következő koncertjéhez kicsi helyszín lesz már a Robot. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. szeptemberi számából.

megtekintés     »     rezn