EXUMER: Death Mask Messiah

Most van az a korszak, amikor a metalnak az én generációmat meghatározó alapművei nemcsak klasszikussá értek, hanem túlélve a trendeket megkerülhetetlen referenciává is válnak, egyik a másik után. Nem időssé, hanem időtlenné lesznek: örök darabokká, amelyeket minden generáció újra felfedez. Az Exumer a teuton thrash első vonalának perifériáján álló, de stílusformáló banda volt. Negyven év telt el bemutatkozó albumuk, a Possessed by Fire megjelenése óta. A zenekar úgy döntött, hogy az évfordulót nem nosztalgiával ünnepli, hanem egy friss csapással. Legutóbbi albumuk, a Hostile Defiance precíz, energikus, régisulin álló, de modern thrash volt, amely jól illeszkedett az Exumer újkori korszakába. Sajnos megturnéztatni már nem volt mód: a Covid az Exumer terveit is kukázta, a lezárás szétszórta a tagokat földrajzilag, és a zenekar gyakorlatilag hibernált állapotba került. Innen kellett 2024-ben újjáépítkezni. A Death Mask Messiah egy friss ritmusszekciót mutat be, amelyben a dobos a kreatoros Ventor fia, Jerome Reil. Jerome a Destroy Them nevű bandából érkezett. Ők az a csapat, akik a Become Immortal klipjében a fiatal Kreatort játszották. A friss tagok új energiákat hoztak, amit Menshéknek időbe telt integrálni, de nem is akartak elkapkodni semmit. Nem egy gyors, „kötelező album” volt a cél, hanem egy tudatos, jubileumi visszatérés: ösztönös, arcba mászó visszakanyarodás a teuton thrash hőskorához, ugyanazzal a harapóssággal és ugyanazzal a penge gitársounddal, mint ’86-ban. Semmi erőlködés, semmi különösebb modernkedés. Ez szinte maradéktalanul teljesült. A nyaktörő thrasher Blinding Skies, a hardcore-osan agresszív Fratricide, a sűrűn folyó riffeket teuton rámenősséggel elegyítő Ravishing Waste, vagy az abszolút régisulis Sin Bleeder mind a Possessed by Fire korszakát idézik. Az Allocated Savagery pedig egyenesen 1985-re céloz: a dalba mintha átszivárgott volna az Exodus A Lesson in Violence szólójának lezáró témája alappal, tempóval együtt – ez nem túl elegáns, de hát a Kreator is kölcsönvette anno a Strike of the Beast refrénjét a Total Deathbe. Fátylat rá. A korszerűbb Exumer-vonal is jelen van: a rideg, Destruction-szerűen riffelő címadó, a gyors-középtempós groove/thrash Eradication, vagy a tremolós, death metalos Frozen Ground mind azt mutatják, hogy a banda visszanéz ugyan, de a teljes négy évtizedre. A Death Mask Messiah produkciója nem retro, hanem retroérzékeny modern hangzás. Ez a kettősség nagy erénye a lemeznek: a tónus pengeéles, harapós teuton thrash, a hangkép azonban vastag, fókuszált, modern. Nem akarja újraépíteni a ’86-os hangzást, de emlékeztet rá. Azt gondolom, hogy az album az Exumer modernkori inkarnációjának az eddigi legjobbja, legalábbis azt hozza a legszebben, amiben a legerősebbek. Nem kockázatmentes negyven év után ugyanazzal a harapással támadni, de úgy tűnik, hogy van még hozzá tesztoszteron és vannak hozzá fogak is – a küzdelmet pedig nem bízták a véletlenre. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. szeptemberi számából.

megtekintés     »     exumer