HALESTORM – Ahol a zene a legfontosabb

2025. 11. 28. 08:49   »   interjú   »   U2511

szöveg: Gyuricza Tamás Marcell   
»   fotó: Gyuricza Ferenc

Első headliner koncertjét adta november elején Budapesten az énekes-gitáros Lzzy Hale, a gitáros Joe Hottinger, a dobos Arejay Hale, valamint a basszusgitáros Josh Smith alkotta amerikai rockzenekar, a Halestorm. A Pennsylvania állami Red Lionból indult négyes – amely korábban olyan világsztárok előtt léphetett fel hazánkban, mint az Alter Bridge, a Three Days Grace, a Black Veil Brides, vagy legutóbb az Iron Maiden – így már önállóan bizonyíthatta, hogy képes jelentős létszámú tömeget megszólítani. A Barba Negrában tartott közel telt házas koncertjük kapcsán Lzzy Hale és Joe Hottinger válaszolt kérdéseinkre. Ez a hetedik magyarországi koncertetek, de főzenekarként most először láthat benneteket az itteni közönség. Éreztek emiatt bármiféle nyomást is?  Lzzy Hale: „Nem nevezném nyomásnak az érzést, ami olyankor tölt el, ha első alkalommal lépek fel headliner turnéval egy városban vagy országban, inkább úgy fogalmaznék, hogy ilyenkor még izgatottabbak vagyunk. Eddig nem rajtunk volt annak terhe, hogy behozzuk a koncertterembe a közönséget, most azonban nekünk kell bizonyítanunk, hogy meg tudunk tölteni csarnokokat.” Joe Hottinger: „Amikor főzenekarként lépsz fel, akkor már valóban csak azok mennek el megnézni, akik rád kíváncsiak. Érdekes élmény személyesen megtapasztalni azt, hogy adott országban mekkora a rajongótáborod, vagy mennyi a követőd, például Magyarországon. Sok mindenből lehet következtetni erre. Egészen jó eszközök vagy módszerek vannak arra, hogy folyamatosan nyomon követhesd a rajongótáborod alakulását, a Spotify például arra is képes, hogy megmutassa, mennyi követőd van egy adott országban. Annál reálisabb képet, pontosabb visszajelzést azonban sehol sem kapsz, mint hogy mennyien veszik meg a belépőjüket a koncertedre. „Nagyon jó érzés azt látni, hogy vannak olyan elhivatott rajongóink, akik minden koncerten ott akarnak lenni.” A magyar közönség kapcsán az az eddigi tapasztalatunk, hogy nagyon elkötelezettek. Elég sok olyan magyar rajongónk van, akik egy turné több állomására is eljönnek megnézni bennünket. Vannak köztük olyanok is, akik legalább 15-20 koncertünkön ott vannak. Van egy lány, aki legutóbb az összes európai koncertünkön ott volt, ami nagyon durva. Ezek a rajongói megnyilvánulások természetesen bennünket is inspirálnak. Ezért is van például az, hogy folyamatosan variáljuk a műsort. Próbáljuk minden nap cserélgetni, más sorrendben előadni a dalokat, hogy minden nap egy kicsit más legyen a program. LH: „Headliner zenekarként erre nyilván több lehetőségünk van. Úgy vagyunk vele, ha már vannak olyan emberek, akik több koncertünkre is eljönnek, akkor valami módon háláljuk meg nekik ezt a szívességet. Lehet, hogy azért jönnek el megnézni bennünket ilyen sok helyre, mert vágynak arra, hogy így meghallgathatják egy régóta nem játszott dalunkat. Talán abban bíznak, hogy ha a saját városukban nem, de egy másik helyszínen bekerül a programba. Mivel főzenekarként hosszabb a műsoridőnk, illetve megvan az a szabadságunk is, hogy a programot bármikor meg tudjuk variálni, miért ne kedvezzünk nekik ezzel? Nagyon jó érzés azt látni, hogy vannak olyan elhivatott rajongóink, akik minden koncerten ott akarnak lenni. Az amerikai turnénk során, Montanában beszélgettem erről az egyik rajongónkkal, aki azt mondta: ő valóban ott akar lenni az összes Halestorm-koncerten, hiszen látni szeretné, hogy mi közöttük a különbség. Azt mondta: ott akar lenni, amikor egy koncerten elmegy az áram, hogy lássa, mit csinálunk majd akkor! Tiszta őrület ez az egész!” (nevet) Azért is nagyon izgalmas, amiről beszéltek, mert a zenei világ nem ebbe az irányba tart. A legtöbb zenekar precízen kidolgozott, szinte másodpercre pontos programmal, s ahhoz kapcsolódó látványvilággal, vizuális tartalommal és egyéb show-elemekkel lép színpadra, így esetükben az ilyesfajta spontaneitás elképzelhetetlen… JH: „Igen, ez valóban így van, mi viszont semmi olyasmit nem használunk a színpadon, ami ilyen módon bekorlátozná a lehetőségeinket. Nálunk nincs semmilyen háttértámogatás, nincs géppel készített zene, csupán az a zaj van, amit mi négyen csinálunk. Néha egy kicsit káosz is lesz belőle, de azt sem bánjuk, hiszen az is hozzátesz valamennyit, hogy ne ugyanolyan legyen minden egyes este.” LH: „Számunkra sem teljesen érdektelen, hogy milyen legyen a színpadkép, ezért van pár speciális látványelem, amiket magunkkal hoztunk a turnéra, de a Halestorm továbbra is egy olyan rock and roll banda, ahol a zene a legfontosabb.” JH: „Igen, ezt én is hasonlóképpen gondolom. Az is fontos, hogy jó színpadképünk legyen, illetve egy kis fényshow-val is megtámogassuk a műsort, de a látvány csak egy dolog. Az emberek nem azért vették meg a belépőiket, hogy fényműsort nézzenek, hanem azért, mert a zenét akarják hallani. Ahogy Lzzy is mondta, mi mindig is rockzenekar voltunk, és azok is maradunk!” Eltelt már néhány hónap a legutóbbi nagylemez megjelenése óta. Hogyan látjátok ma az Everest albumot? LH: „Továbbra is nagyon büszkék vagyunk rá. Nagyszerű érzés volt a koncerteken megtapasztalni azt, hogy együtt éneklik velem az emberek a dalszövegeinket. Nemcsak a régieket, az újakat is ismerik. Már a turné kezdetétől így volt, s azóta végig elkísér bennünket ez a jelenség, ami meg speciálisabbá teszi a koncertjeinket. Találkoztam olyan rajongóinkkal is, akik idézeteket tetováltattak magukra valamelyik új dalunk szövegéből. Ez nagyon meglepett, de egyben nagyszerű érzés volt látni. Azt gondolom tehát, hogy az Everest mindenképpen az egyik legjobb albumunk, és hatalmas előrelépést jelent számunkra. Szerintem Joe nemcsak az eddigi legjobb riffjeit hozta most, de a szólói is nagyszerűek. Tudod, Joe nem olyan típus, aki nagyon sokat beszél a munkájáról, de én szeretem piszkálni vele, mert olyankor mindig fel tudom spanolni.” (nevet) JH: „Az a legnagyszerűbb ebben az albumban, hogy bármelyik dalát elő tudod venni a koncerteken. Bármelyiket is játszod, a közönség szívesen fogadja. Ezért is döntöttünk úgy, hogy estéről estére cserélgetjük majd a dalokat. Persze, nekünk is jó ez, hiszen így nem válik rutinná a zenélés, és sokkal könnyebb fenntartani magunkban a lelkesedést, ha nem mindig ugyanazokat a dalokot kell eljátszanunk. Amikor elkezdtük a turné programját összerakni, valami okból eleinte szinte csak a lassú vagy közepes tempójú dalokat vettük elő. Aztán rájöttünk, hogy ez így nem lesz jó. Azt éreztük magunkban, hogy zúzni szeretnénk. Teljesen újragondoltuk a programot, átírtuk a dallistát, mert olyan koncerteket akartunk, amit szétfeszít az energia. Persze, így is van néhány ballada a műsorban, de azok ugyanúgy hozzá tartoznak a zenekarhoz.” LH: „Minden koncertnek más a hangulata, mindenhol másfajta energiák szabadulnak fel. Ezért is fontos, ha tudod a dalok sorrendjét variálni, hiszen úgy jobban tudsz alkalmazkodni a közönséged reakcióira. Meg tudod nekik adni, amit várnak tőled. Az új album ehhez nagyon jó alapanyag, hiszen nagyon sok különböző karakterű dalt tartalmaz.” „Előfordul, hogy már beleuntál egy dalba, de tudomásul kell venned, hogy az nemcsak a te dalod, hanem a rajongóidé is.” Bele lehet unni egy dalba? Van úgy, hogy egy sláger azért kerül ki a programból, mert már nem szeretnétek ezredik alkalommal is előadni a színpadon?  LH: „Velem már előfordult, hogy éreztem ilyesmit egyes dalok kapcsán. Azokkal szokott megtörténni, amiket folyamatosan, minden egyes turnén játszunk. Igen, volt olyan pillanat a színpadon, amikor hatalmába kerített az érzés, hogy ezt már nem akarom. Tudod, amikor ránézel a setlistre, és az villan be, hogy »ó, már megint ez a dal következik?« A közönséged felé azonban nem mutathatod ezt. Teljesen mindegy, hogy mit érzel, vagy mire gondolsz, a színpadon mindig a maximumot kell nyújtanod. Előfordul, hogy már beleuntál egy dalba, de tudomásul kell venned, hogy az nemcsak a te dalod, hanem a rajongóidé is. Amikor a színpadon állva azt látom, hogy ott ugrálnak előttem az emberek, s együtt énekelnek velem, akkor már egyáltalán nem fontos, hogy mit érzek, vagy mit gondolok magamban az adott dalról, hiszen nekik játszom, s nem saját magamnak.” JH: „Sokkal jobban bele lehet unni egy dalba akkor, amikor készülsz a turnéra. Napokon keresztül próbálsz, egymás után többször is lejátszod a teljes programot. Ha valamiről nem érzed azt, hogy tökéletes, akkor azt újra és újra eljátszod. Ez sokkal fárasztóbb, ráadásul ott közönség sincs, akiktől válaszreakciókat kapj. Amikor azt látod, hogy a közönséged jól érzi magát a koncerteden, az rád is hatással lesz. Az a sok mosoly, azok a csillogó szemek teljesen elvarázsolnak. Közönség előtt mindig sokkal jobb érzés zenélni.” Az Everest album dalszövegei tele vannak személyes jellegű utalásokkal. Fontosnak tartjátok, hogy megosszátok a saját érzéseiteket olyan emberekkel is, akiknek valójában nincs túl sok köze hozzátok azon túl, hogy szeretik a zenéteket? LH: „Nos, ez egy igen izgalmas kérdés. Az egyik első fontos tapasztalásom a zenével kapcsolatban ugyanis éppen az volt, hogy meg tudom osztani másokkal azokat az élményeket, amiket átéltem. Szerintem sokkal jobb dolog, ha őszintén énekelek a saját érzéseimről, mintha megpróbálnék eljátszani valami szerepet, vagy olyasmiről írnék a dalaimban, amik valójában nem is foglalkoztatnak. Kapok leveleket, amiben arról írnak a rajongók, hogy nagyon együtt éreznek bizonyos dalokkal. Hogy ugyanazt élték át ők is, amiről énekelek. Hogy mennyire róluk szólnak azok a szövegek. Ezekből megerősítést kapnak, hogy nincsenek egyedül a világban, kapaszkodót ahhoz, hogy kimásszanak a gödörből, vagy megküzdjenek a saját személyes válsághelyzeteikkel. Szerintem az őszinteségre szükség van a világban. Néha én is éreztem azt, hogy egyedül vagyok, s nekem olyankor az segített, ha ezt a fájdalmamat kiírhattam magamból. Amikor egy-egy ilyen dalom megjelent, mindig sok olyan üzenetet kaptam rajongóktól, hogy ők is hasonlóképpen érzik magukat, csak nem tudják oly’ módon elmondani, ahogyan én. Ezek szerint tehát azt is le tudom írni szavakkal, amit mások éreznek, és ez egy óriási ajándék mind nekünk, mind azoknak, akik azonosulni tudnak a szövegeimmel.” A színpadi előadásmódod is rendkívül érzelemdús, ez egyben azt is jelenti, hogy nagyon erőteljesen énekelsz. Nem félsz attól, hogy tönkreteszed a hangodat, és úgy jársz, mint Axl Rose, Vince Neil vagy Sebastian Bach, akik már régóta nem képesek kiénekelni azokat a hangokat, amiket régen?  LH: „Hmm, már közel 30 éve énekelek, s eddig egyáltalán nem tapasztaltam ilyesmit. Szerintem nagyon megdolgoztam azért, hogy képes legyek erre a teljesítményre. Sokat gyakoroltam, edzettem a hangomat, tanultam énektechnikát, s folyamatosan odafigyelek arra is, hogy ne sebezzem meg, és ne károsítsam a hangszálaimat. Járok specialistához is, azaz időnként még orvos is megvizsgál. Szerintem nagyon is felelősségteljesen viszonyulok ehhez a kérdéshez, s egyáltalán nem tartok tőle, hogy problémáim lehetnek emiatt. Lehet, hogy kívülről nézve úgy tűnik, mintha meggondolatlan vagy figyelmetlen lennék, de ez nem igaz. Mindent, amit csinálok, nagyon tudatosan és odafigyelve teszem, s egyenlőre minden rendben a hangommal. Semmi jel nem utal arra, hogy én is úgy járnék, mint ezek az általad is említett énekesek, de majd amikor hetvenéves koromban készítesz interjút velem, kérlek, tedd fel ezt a kérdést újra, hogy kiderüljön, sikerült-e megóvnom magam.” (nevet) Egy női előadó esetében időről időre felmerülhet a kérdés: mi a fontosabb számára, a család vagy a karrier. Te hogyan viszonyulsz ehhez a témához? LH: „Nos, a Halestorm egyik fő előnye, hogy egy zenekarban vagyok a tesómmal, így sosem éreztem azt, hogy távol lennék a családomtól. Persze, a turnézás hosszabb időre elszakít az otthontól, és ezért lehet, hogy a szüleimet én például ritkábban látom, mint az emberek többsége, de amikor csak lehetséges, Arejay-jel együtt igyekszünk meglátogatni őket. Szerencsére jól vannak, s igyekeznek elfoglalni magukat, ha éppen nem vagyunk otthon. Legközelebb karácsonykor megyünk hozzájuk, ami már nincs olyan messze. A többiek nevében is mondhatom, hogy mindannyiunknak nagyon elfogadó a családja, sosem éreztük azt, hogy választani kellene köztük és a zenei karrier között.” JH: „Az is hozzátartozik ehhez a kérdéshez, hogy a Halestorm olyan, mint egy nagy család. Mondhatni, hogy ez a zenekar a mi választott családunk. Nagyon jó dolog olyanokkal közös karriert építeni, akiket szeretsz, és akikkel szinte minden kérdésben ugyanúgy gondolkodsz. Ebben a zenekarban van egy testvérpár, Lzzy és Arejay, de valójában mindig úgy éreztük, mintha mindannyian testvérek lennénk.” TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2025/11. számából.

Bezár

Bezár

Bezár

megtekintés     »     halestorm, lzzy hale, joe hottinger