TYGERS OF PAN TANG: Electrifyed

A brit heavy metal történetében jó néhány olyan makacs zenekar van, amely következetesen kitart a saját identitása mellett. A Tygers Of Pan Tang ezek között is különleges helyet foglal el: a NWOBHM hajnalán három olyan albumot adott a műfajnak, amelyek megmutatták, hogy a brit heavy metal lehet egyszerre nyers, ösztönös és édeskésen dallamos, még AOR-os ízekkel is. A Wild Cat adta a harapós energiát, a Spellbound a brit melodikus metal kifinomultságát, a Crazy Nights pedig a refrénközpontú megközelítést. A nyersesség, a dallamosság és az érett megoldások már ekkor a Tygers lényegévé váltak. A klasszikus felállás szétesése után a zenekar hosszú évekre eltűnt, majd az ezredforduló környékén Robb Weir – az egyetlen ma is aktív alapító tag – újraindította a bandát. A modern korszak fokozatosan építette újra a Tygers identitását: a Mystical és a Noises From the Cathouse még kereste az irányt, az Animal Instinct és az Ambush viszont már egyértelműen kijelölte azt a brit dallamvilágú, énekközpontú hard’n’heavy karaktert, amely a reboot védjegyévé vált. A 2021-es Majors & Minors válogatás – Marco Angioni remaszterével – összefoglalta ezt az új korszakot, és nem véletlen, hogy az Animal Instinct is újra megjelent Angioni keze alatt. Az Electrifyed is vele készült, ami már önmagában jelzi, milyen irányba tart a banda. A 2024-es Live Blood koncertalbum fele-fele arányban tartalmaz dalokat a korai klasszikusokból és a 2022–2024 közötti időszakból. A felvételek alapján lejön, hogy a brit veteránok feszesen, energikusan viszik a boltot, semmi nyoma a fáradt, öreguras megoldásoknak. Ez az attitűd az Electrifyedon is jelen van, még ha a lemez összképe nem is annyira heavymetalos, mint amennyire a 2026-os új jelszó: „the heavier, the better” sugallja. Nincs „kapuzárási pánik keménykedés” vagy „NWOBHM-korabeli lelet” érzés, tényleg megfogható a Tygers Of Pan Tang fejlődése: az Electrifyed a Bloodline logikus folytatása, egy spontán visszatérés a Wild Cat ösztönösebb metaljához, de megőrzi azt a dallamos szívet is, ami a Spellbound és Crazy Nights óta jellemzi a csapatot. A modern Tygers már évek óta ebbe az irányba tartott, és az Electrifyed ennek a törekvésnek a legújabb lépcsőfoka. A riffek – és néhol a tempók – itt-ott tényleg felidézik a korai idők nyers heavy metalosságát, de nem ez a karakterformáló, hiszen a brit melodikus metal és a hardrockos-felnőttrockos világ érzésem szerint markánsabban van jelen. Néha felsejlik a Thin Lizzy, a Def Leppard, a Saxon vagy Ozzy képe is, de visszatekintés nincs: az anyag túlnyomó része a modern Tygers megoldásait mutatja karcos gitárokkal, kifinomult dallamvezetéssel, nagy refrénekkel, nagy énekléssel. A Bloodline már korábban megmutatta, hogy a zenekar tud hozni tényleg metalos témákat (Back for Good, A New Heartbeat, Fire in the Horizon), és ott a Madsen-féle produkció is harapósabb, nyersebb volt. Az Electrifyed modernebb, tisztább, polírozottabb hangzást kapott, ami jól áll, de egyáltalán nem érzem metálosabbnak. Jacomo éneke kétségtelenül erőteljesebb, direktebb – különösen a The Powers That Be, az A Shadow On Fire és a Dark Skies dalokban –, de ez inkább hab a tortán, mintsem az albumot meghatározó tényező. Dilemmás volt a döntés, de számora továbbra is a Bloodline a modern Tygers legjobbja: ott a súly, a hangzás és a dalok karaktere is egységesebb. Kihagyom azt a frázist, hogy ezzel az albummal a Tygers odaállhat a fiatal trad metal bandák mellé, mert – bár van feszültség benne, nem csak a címe miatt – ennek a lemeznek nem a feszméregetés a célja. Az Electrifyed vitathatatlanul jó lemez, a Tygers Of Pan Tang lényegének erős és mai összegzése: egy friss és energikus album. TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. szeptemberi számából.

megtekintés     »     tygers of pan tang