WRONG MAN: Here’s That Feeling

A belga Wrong Man bemutatkozó lemezének valószínűleg a tagok korábbi zenekarainak rajongói örülnek igazán, ugyanis a genti formációt a Rise and Fall, a Blind To Faith és az Oathbreaker tagjai hívták életre. Ám az anyazenekarokhoz képest a Wrong Man zenéjében nem a frusztráció különböző megnyilvánulásai érhetők tetten, hanem már a kezdetektől fogva a protopunk, a kilencvenes évek poszthardcore-jának és az alternatív gitárzene kultúrájának elegyítése volt a cél. A zenekar 2023-as bemutatkozása, a Big Plans egy olyan projektet mutatott, amelyik a zajban talál megváltást, és az évek múlásával ez a képlet valamelyest letisztult. Ennek következő, egyben eddigi legfontosabb állomása a Here’s That Feeling című bemutatkozó album, ami ügyesen adagolt, hatásos melankóliájával képes korokon és hangzásokon átívelő, egységes lemezélményt nyújtani. Az alig félórás, kilencdalos felvétel akkor a legerősebb, amikor a hangulatteremtésben megjelennek mindazok a sodró, feszült dalszerzői eszközök, amelyek az effekteken és az elfojtott gitározáson keresztül úgy működnek igazán, hogy bevonják a hallgatót ebbe a zárt világba. A Wrong Man emiatt semelyik inspirációjától sem a hangerőt leste el, hanem magát a figyelemirányítást. A dalok a szokásos ritmus- és gitárvezérelt szerkezetekkel szemben nagyban támaszkodnak a frontember, Bjorn Dossche karizmájára és orgánumára, aki sajátos hangszínével végig uralja a játékidőt, dacára mondjuk Jeremy Bolm közreműködésének is. A Here’s That Feeling ezért olyankor működik a legjobban, amikor a Drive Like Jehu, a Fugazi, a The Jesus Lizard vagy a Wipers hagyatékából merít hangszerelésben és a feszültség széthúzásában, de olyankor a legnehezebb tartani vele a lépést, amikor az MC5 vagy a Stooges-féle, kicsit talán jammelősebb, nem annyira alaposan megírt zenei részekben várna az ember valamilyen irányra. Ez főleg a lemez csúcspontjának szánt dupla zárótételben érhető a legjobban tetten, ahol a zenei textúrák szánt szándékkal csúsznak szét, ez pedig meglehet, hogy sok hallgatónak adja majd fel a leckét. De igazából ha a Fugazinak is belefért a Repeater + 3 Songs, akkor én is áttételesen tudom kezelni ezt a lemezzárást, mert az oda vezető út viszont tényleg parádés, egyben a Wrong Man eddigi legjobbja. A Wrong Man ezzel a lemezzel, attól tartok, nem fog tudni belépni abba a topligás, nemzetközi alternatív gitárzenei körforgásba, amit a Fontaines DC, a The National vagy az Interpol határoz meg irányadó hangként – ahhoz a kiadóválasztás is kijelölt egy olyan ösvényt, ahol egy meglévő közönség tekintheti majd ezt „a másik zenekarnak” az anyabandákhoz képest –, viszont aki rászánja az időt, igazán szerethető szerzői teljesítménnyel találkozik majd. Üde színfolt az idei megjelenések között. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. októberi számából.

megtekintés     »     wrong man