GRIEF COLLECTOR: The Death Of All Dreams

Az énekes Robert Lowe neve először még a nyolcvanas évek végén, az akkortájt induló Solitude Aeturnus kapcsán épült be a nemzetközi metalszíntér kollektív tudatába. Később a Candlemass frontjára is ő került, akikkel három nagylemezen, egy EP-n és egy rakás egyéb hanghordozón (élő albumok/DVD-k, single és split kiadványok) szerepelt közösen. Azt már kevesebben tudják, hogy a Concept Of God zenekar 2007-es egyetlen albumán (Visions) is ő énekelt, illetve a jelen írás tárgyát képező Grief Collector korai anyagain – From Dissession To Avowal (2019) és En Delirium (2021) – ugyancsak ő vokalizált. Aztán ahogy fordult az idő kereke, emberünk a papírforma szerint mai napig is aktív Concept Of God kivételével az összes imént citált formációból kikerült – ezennel tehát engedjük el mi is a kezét, és lássuk közelebbről a már nélküle üzemelő Grief Collector jelenét. Hasonlóan a még Lowe hangjával készült első két kiadványhoz, a német Julian Küster énekessel felvett 2023-as In Times Of Woe epikus doom mércével mérve újra csak kifejezetten jól sikerült, annak idején rendesen meg is dicsértem. Ennek világához képest a The Death Of All Dreams hozott bizonyos változásokat – szerencsére egyáltalán nem a minőség rovására, hanem más egyéb szempontokból. A viszonylag hosszú, 56 perces, kilenc saját dalt és egy feldolgozást (The Moody Blues: Nights In White Satin) rejtő lemezanyag megközelítése és hangzásvilága összességében valamivel szellősebb és – ha úgy tetszik – pszichedelikusabb lett elődeinél, azzal együtt, hogy az általános atmoszféra jottányival sem lett napfényesebb vagy könnyedebb. A súlyosabb, riffelősebb részek mellé szép számmal érkeztek be torzítatlan és akusztikus gitáros, sőt vonós hangszeres, elszállósabb témák, amik ugyanakkor csak hangzásukban finomabbak, ám ezek célja ugyanúgy a komor tónusok, sötét színek felfestése (pl. Cosmic Loneliness, Agony Eater, Nightmares Wide Awake). Talán még a szürke és fekete ötven árnyalata is felvonul itt. A borító és az albumcím ugyancsak önmagukért beszélnek. A Lowe-t az előző lemeznél váltó Julian Küster teljesítményét és adottságait már a múltkor is méltattam, és róla most sem tudok másként nyilatkozni: nála méltó kezekbe került az elődje által képletesen hátrahagyott mikrofon. Egyértelműen a hangulat irányából érdemes ráközelíteni az albumra, és ha elkapod a fonalat, akkor tuti, hogy nem ereszt a Grief Collector új – szerintem legjobb – opusza. Első hallgatáskor ugyan még nyolc pontot mutatott nálam a metallométer, de ahogy jobban elmerültem a dalokban, felkúszott kilencre. Nagyon erős anyag ez, főként az epikus doom vonal híveinek ajánlom. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. októberi számából.

megtekintés     »     grief collector