VILLAGERS OF IOANNINA CITY: Venceremos

A görög csapat 2007-ben alakult, és ha jól számolom, ez még csak a harmadik albumuk. Az előző 2019-ben jelent meg Age of Aquarius címmel, még Lénárd Laci mutatta meg, jól sejtve, hogy imádni fogom. Az egy olyan kiforrott, egyedi anyag volt, hogy nem is vártam jelentős változást a Venceremostól. Konceptalbum, így talán kissé koncentráltabb, de nem kevésbé színes. Viszont, bár vannak rajta slágerszámba menő dallamok, a helyes hozzáállás a hallgatásához az, ha az agyadat repülés üzemmódba kapcsolod (ahogy a mobiltelóddal tennéd), hogy ne legyél elérhető, és hagyod, hogy vigyen a zene. Nem baj, ha elkalandozik közben a figyelmed, csak engedd hatni a muzsikát. Mert tény, hogy belefeledkezős, hosszas dalok teszik ki az anyag egy óráját, sok hipnotikus résszel, elkalandozós vagy épp repetitív témával, így ez nem gyorsfogyasztásra való cucc. A percnyi sincs intró után pl. egy majd’ 10 perces dal jön, a Home, ami nekem nem is annyira az otthont, mint inkább a hazaút hosszú zarándoklatát idézi fel. Jó keresztmetszetét adja a VIC zenéjének, hiszen a hosszan ismételt, meditatív témák, a stonerbe hajló riffek és a népzenei hatások (és hangszerek, élükön a dudával) egyaránt itt vannak. A két következő dal viszont az album kulcsa, amennyiben könnyebben emészthetők (és látványos, a koncepciót is kidomborító klipek is készültek hozzájuk). A Ghosts in the Sky igézően kezdődik, ám idővel jön rá riff, de olyan, hogy azzal a világ végére is el lehetne gyalogolni. Vagy táncolni. Mesterien fokozzák, s közben átmegyünk ’80-as évekbeli Rush/Pink Floyd-rokon témákon, magával ragadó refrénen, olyan duda részen, ami rokona a Thy Catafalque Köszöntsd a hajnalt c. dalában hallhatónak, és úgy felfokozzák a végére, hogy ha nem dobog ettől a torkodban a szíved, akkor… Akkor majd az érkező címadótól, ami gyakorlatilag a szabadság himnusza. 2026 egyik leginkább lelkesítő szerzeménye ez. Ahogy halad tovább az album, csomó más hatás, párhuzam jut még eszembe, a Tooltól a Kyusson át a Maidenig és így tovább, de egy ponton feltűnik, hogy minden változatosság mellett is eléggé hasonló témákból és hasonló módon építkezik a csapat. Bár a címéhez illő Requiem (benne tán még Hammond orgonával is) felteszi a koronát a Venceremosra, összességében úgy érzem, akármilyen magával ragadó album is ez, filmzenés és sokáig kitartott, fölös részek nélkül még jobban hatna. Úgy általában. Mert amikor viszont csak rá koncentrálok, akkor nem is kell semmi más. x x x „Lassan bontakozik ki, hogy mi is folyik itt valójában, de nincs ’történjen-már-valami’ érzés, mindvégig leköti a figyelmet. Pszichedelikus stoner/posztrock fúvós‑központú balkáni hangzásokkal, jellegzetes balkáni melankóliával. Nem siet, nem kapkod, lassan épít, rétegez, és hagyja, hogy a dalok maguktól nőjenek monumentálissá. Nagy hangulat, erős megszólalás, tele mindenféle energiával és érzelmileg felszabadító feszültséggel. Kár, hogy eddig lemaradtam róluk!” – Kánya Ferenc / 9 „Meglepően jól sikerült albummal rukkolt elő ez a furcsa nevű, progresszív hatásokkal is erősen felvértezett görög stoner/folk-metal formáció. A Venceremos az a posztrock-mestermű, amely hallgattatja magát, s ha eközben sikerül megragadnia a lelked, akár örökre a rabjává tehet. Akár egy pillanat alatt beszippanthat, s még az is előfordulhat, hogy olyan hangulatos utazásra visz magával, aminek dallamemlékei életed végéig ott zakatolnak majd a tudatalattidban.” – Gyuricza Ferenc / 8

Hallgasd meg a zenekar Spotify-oldalán!

megtekintés     »     villagers of ioannina city