KRALLICE: Scour Order

Nem tanulmányoztam A-tól Z-ig a Krallice diszkográfiáját, de jó néhány lemezt többször is meghallgattam, például a 2020-as Mass Cathexis albumot, amelyen Dave Edwardson, Neurosis-bőgős vendégszerepelt. A Krallice magasan képzett zenészek gyűjtőhelye, kissé olyan a formáció, mintha zenész-bölcsészek álltak volna össze extrém (black) metalt játszani. Valamennyien mesterei hangszerüknek, vagy inkább hangszereiknek, de Colin Marston gitáros/billentyűs nevét külön ki kell emelni mint zenész/producert, aki rengeteg lemezen működött közre, s projektjeinek se szeri, se száma. Már elég régóta az a helyzet, hogy ha meghallok egy klisékből összeollózott „melodic black metal” vagy „old school death metal” lemezt, az egész metalműfajtól elmegy a kedvem; ellenben, ha egy Krallice-féle csapat anyagát hallgatom, fellvillanyoz, hogy mégis vannak lehetőségek az extrém gitárzenében, talán még mindig nem játszottak el minden hangot. A Krallice tökéletesen formabontó zenekar, s ugyan nem vagyok beleőrülve a zenei disszonanciákba, amelyek hosszabb távon összegubancolják az idegeket, bámulatosnak tartom, amit ez a csapat művel, még akkor is, ha kis adagokban történő fogyasztás javallott. Ahhoz képes, hogy milyen zenei labirintusépítés zajlik a Krallice albumain, sűrűn adnak ki lemezt, előfordul, hogy kettőt is megjelentetnek évente. A Scour Order a 2007 óta létező zenekar tizenötödik albuma. Kisebb-nagyobb hullámzások, hullámtörések folyamatosan történnek a Krallice lemezein, de ez egy permanensen kísérletező csapatnál alapállás. Ez a zene eleve nehéz, vagyis leginkább arról beszélhetünk, hogy melyik album mennyire befogadható a „nehézségen” belül. Első hallásra egy ilyen album rettentően megterhelő lehet a felkészületlen fülek számára, én azonban néhány nekifutás után kezdem bogozgatnia szálak egy részét. Más út nincs, természetesen, ha valaki képes elviselni az efféle zenei próbatételeket. A disszonáns, atonális dallamképződmények ugyan fárasztóak lehetnek, még leginkább ezek jelentenek fogódzót a masszív, szövevényes riff- és gitáráradatban. Ahogy kivettem, a produkció nem lett túlbonyolítva, elég organikusnak tűnik, emellett arányosnak – a basszusgitár szépen döngeti, duruzsolja méhkasszerű témáit, és a dobok is hasonlóan mániákusok, mint a többi hangszer, és az ezek által felrajzolt szürreális kép. A legkevésbé az éneket gondolták túl – nyers hörgések, ordítások, de Nicholas McMaster gitáros/frontember nem vállalja túl magát ezen a téren. A zene akkora bűvészmutatványokkal van teletűzdelve, hogy aligha tudná bármely típusú ének tartani vele a lépést. A 13 perces záró címadó kompozíció nagyon komoly opus, tele jobbnál jobb témákkal, nagy hangulatokkal. A Scour Order a Krallice mércéjével mérve valamelyest hallgathatóbbnak tűnik, megvan a black metalos sodrás is – persze progresszív köntösben –, valamint kiemelt pontok az egyes dalokban. Várom a pesti koncertet. x x x „A vége felé kezdett csak idegesíteni, addig tetszett, egyelőre ennyit tudok mondani.” –Uzseka Norbert / 8 „Olyan, mintha a Meshuggah felvenne egy black metal albumot. Nem mondom, hogy tetszik, de kíváncsivá tett, és már ez is több, mint amit sok mai lemez elmondhat magáról.” –György Zoltán / 6

Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!

megtekintés     »     krallice