SAVATAGE: Madness Reigns From The Gutter (1990)

Az időzítés nyilván nem a véletlen műve – ezt a 19 dalos, épp másfél órányi, dupla CD-s kiadványt kétségkívül a már egy ideje zajló visszatérő koncertsorozat megtámogatására hozta ki a kiadó és a zenekar. A felvétel, amint azt címe is sejteni engedi, 1990-ben került rögzítésre, és egy hollywoodi fellépés teljes anyagát tartalmazza. A Savatage a korai anyagain ekkorra már letudta a direktebb, nyersebb US power alapvetéseket, és a Hall Of The Mountain King, majd még inkább a Gutter Ballet albumokkal ráfordultak egy – Paul O'Neill producer kezei nyomát erősen magán viselő – nagyszabásúbb, epikusabb vonalra. A brigád Chris Caffery csatlakozásával ötfős, kétgitáros felállásra váltott, a frontember Jon Oliva pedig szükség esetén a billentyűs hangszerek kezelését is magára vállalta. Ez a koncertfelvétel ennek a korszaknak egy kitűnő lenyomata, amin egy ereje teljében lévő, kreativitástól duzzadó, céltudatos zenekar a legjobb formájában mutatja meg magát. A móka néhány igazi Sava power-bombával indul: a City Beneath The Surface-t a White Witch és az Of Rage And War követik, majd pedig rácsodálkozhatunk, hogy a She's In Love itteni verziója mennyire bika lett a maga kissé felgyorsított, megpörgetett tempójával. A zongora első ízben a Mentally Yours kapcsán kerül elő – később persze lesz aztán When The Crowds Are Gone és Gutter Ballet is, naná! Meg még olyan, a metaltársadalom kollektív tudatába talán kevéssé beégett szerzemények is előkerülnek itt, mint pl. a Legions, a Holocaust, a Hounds vagy a Thorazine Shuffle – ezek igazi kincseket jelentenek ezen az amúgy minden egyéb szempontból (hangzás, csomagolás, stb.) is kitűnően sikerült kiadványon. Az olyan Sava-alapkövek mellett persze, mint a Sirens, a Strange Wings, a The Dungeons Are Calling, a 24 Hrs. Ago vagy a Power Of The Night. A zenekar addigi anyagai közül egyedül az ősrajongók által anno némileg szájhúzogatva fogadott Fight For The Rock korongról nem került elő itt semmi. Ha bármit kifogásolhatok, akkor az ennyi, ugyanis szerintem különösebb gond azzal a lemezzel sem volt, a maga némileg dallamosabb-rádiósabb mivolta ellenére sem. De ennél nagyobb problémám sose legyen, nem igaz? Amint korábban írtam, a Sava ekkoriban tényleg csúcsformában nyomult, ami egyként igaz mind a hangszeres szekcióra (szegény Criss Oliva zsigeri zsenialitására folyamatosan rá kell csodálkozni!), mind pedig az énekes Jon Olivára, akinek dallamérzékeny énekstílusa és ezzel egyidőben harapós-karcos-hisztérikus orgánuma hamar iskolateremtőnek bizonyult. Még Jonnal a mikrofonnál, de már Caffery nélkül aztán még egy stúdióalbum (Streets, 1991) és egy turné adatott meg nekik, hogy hamarosan súlyos fekete felhők árnyékolják be az eget a zenekar fölött, és hozzanak lényegi változásokat a felállást és a Savatage további működését illetően – beleértve ebbe Criss Oliva 1993-ban bekövetkezett, tragikus és értelmetlen halálát is. Mindez egy komplett új fejezetet nyitott a csapat életében, azonban ezt nem itt és nem most kell elmesélni. A lényeg, hogy ez a felvétel méltó módon örökíti meg a Sava pályájának első csúcsidőszakát, szép emléket állítva egyben Criss zsenialitásának és fiatalon derékba tört életének is. Ami pedig a jövőt illeti, nos, én kíváncsian várom a további fejleményeket, és erősen bízom egy új album elkészültében is. A háttérben mindvégig a Sava mögött dolgozó Jon Oliva puttonyában a hírek szerint nem kevés friss matéria van összeállóban... LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. októberi számából.

megtekintés     »     savatage