HÆNESY: Esentia

A Hænesy nevű budapesti zenekart a 2021-ben megjelent Garabontzia-albummal ismertem meg, s azonnal megragadott a zene sodrása és a zene által közvetített egyedi hangulat. A 21. századi atmoszferikus black metal, vagy éppen a blackgaze, a „cascadian black metal” nem szűkölködik komoly produkciókban, művészi teljesítményekben, azonban a Garabontzia e széles spektrumot felölelve is különleges hangzást képviselt. A debütalbumot (Katruzsa) ezt követően hallgattam meg. A zenekar kedveli a más csapatokkal közös kiadványokat, több spliten is szerepeltek az elmúlt években, azonban a legfontosabb, hogy most megjelent a harmadik Hænesy-album. A Garabontziával magasra helyezte a lécet a zenekar, amit az Esentia nem vert le, mégis, más lett az anyag elődjéhez képest. Az előző lemezen a gitárok hangulata, az általuk keltett dallamok hangulata, a zuhatagszerű áradat, amit keltenek, leginkább az ragadott meg. Mihelyt elindul az Esentia nyitószáma, a Pæan To Reverie, egy másik világ tárul fel az ismerős hangszeres megoldásokkal, a dallamos gitár jellegzetesen effektelt megszólalásával. Már ebben az első dalban mintha kiterjesztette volna a zenekar azt a monumentális hangzást, ami a Garabontzián jelen volt. Az intenzív, black metalos részeket gyakorta szakítják meg torzításmentes, finom részletek. A főtéma miunduntalan vissza-visszatér... A zenekar az interjúban (októberi számunkban! – a szerk.) kitér ilyesmire, de magam is úgy érzem, mintha ez az anyag valamivel emelkedettebb lenne a Garabontziánál. A black metal nyilvánvalóan egy komor, vészjósló aurájú zenei világ (még akkor is, ha már elég régen ezer ágra szakadt), de a Hænesy zenéjét inkább finom melankólia jellemzi, ami nem taszítja le a hallgatót a földre, inkább elgondolkodtatja a létezés, az elmúlás örök, egyben legfontosabb kérdésein. Azért (is) nagyszerűek az effajta zenék, mert az embert képesek túlemelni a hétköznapi lapos banalitások szürke zónáján. Ez nem közönséges, mezei rockzene (már elnézést), hanem a komoly művészeteknek megfelelően csatornákat nyithat meg a földies szférákon felülemelkedve. A kettes dal (The Glimmering Expanse) hallatán megemlítenék egy zenekarnevet, amely minden alkalommal eszembe jut, amikor ideérek a lemezhallgatással: ez a Windir. Vélhetően indirekt a hasonlóság, de a dallamfűzés, a magasan szárnyaló atmoszféra a gyors részeknél a rendkívül tehetséges, néhai Valfar (RIP) felejthetetlen zenekarát juttatta eszembe. A Pæan To Qualm továbbgördíti a sejtelmes hangulatok szinte nem evilági áramlását. A Hænesy zenéjét annyira áthatja, átitatja a vázolt atmoszféra, ami el sem választható magától a hangszeres játéktól, hogy fel sem merülhet, hogy az ének kapcsán bármilyen hiányérzetünk legyen. Pap Márton extrém énekstílusa, black metalos sikolyai együtt vonulnak, kondulnak, vágtatnak a zenefolyammal, annak kiegészítőjeként, szerves részeként, láthatatlan, virtuális narrációjaként. Öröm látni, tapasztalni, hogy ilyen tehetséges zenekarok működnek hazánkban. Az Esentia kiváló teljesítmény, dicséret illeti az alkotókat. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. októberi számából.

Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!

megtekintés     »     hænesy