AMON AMARTH: The Allfather Awakens

A skandináv mitológia legfőbb istene, Mindenek Atyja, az ászok és Ásgard uralkodója, maga Odin áll az Amon Amarth tizenharmadik albuma középpontjában, s ugyancsak az ő alakja látható a borítón is, önfeláldozása után, midőn a bölcsességért cserébe kivájta saját szemét. A The Allfather Awakens ennek ellenére nem konceptalbum, bár Odin személye összeköti a dalokat, amelyek a viking sagák történeteit tálalják a XXI. század emberének. Az Amon Amarth ötösfogatát gyakran éri olyan kritika, hogy önismétlővé, kiszámítható vált, ami egy bizonyos pozíciót felvéve igaz is. Ragaszkodnak saját dalszerző metódusukhoz, a bevált panelekhez, azokhoz a megoldásokhoz, amelyek kidolgozásába elég sok időt, energiát fektettek. Ám ha fordítunk egyet a kockán, akkor akár úgy is megfogalmazhatnánk mindezt, hogy olyan kiforrott, markáns zenei világgal és hangzással rendelkeznek, amely alapján bármikor felismerhetővé, és mindenki mástól megkülönböztethetővé vált a zenekar. Akár így, akár úgy ítéljük meg, egy biztos: a The Allfather Awakens sem hoz sok újdonságot, viszont a dalokat a saját zenei világukon belül mesteri módon csiszolták tökélyre. Az egyik legszemléletesebb példája ennek a lemezt nyitó tipikus Amon Amarth-himnusz, a Gjallarhorn, amely fülbemászó gitárdallamaival és monumentális kórusaival azonnal megteremti azt az epikus atmoszférát, amire a zenekar nevének kiejtésekor vágyunk, de ugyanezt az érzést adja az Iron Maiden galoppozó stílusát követő, hagyományosabb, középtempós Eight Legs of Thunder a maga szemérmetlenül slágeres gitárszólójával, vagy a menetelős We Rule The Waves, amely bizonyos szempontból a 2022-es Put Your Back into the Oar szellemiségét viszi tovább. Ezek a dalok amúgy mind megjelentek kislemezként / videóklipként is, az Amon Amarth tehát semmit sem bízott a véletlenre, mint ahogy a címadó dalt is leuralja az a kissé negédes melodeath-szemlélet, ami a színtér csúcsára repítette őket.

Kislemez készült ugyanakkor az album legkülönlegesebb tételéből, az Upphafból, az Amon Amarth első akusztikus dalából is. A zenekar itt lép ki igazán a komfortzónájából, elhagyva a death metal minden vadságát, hogy Johan Hegg védjegyszerű hörgésével kísérve olyan harmóniával álljon elő, amit kis túlzással a nyolcvanas évek hard rock nagyágyúi is bedobhattak volna. Maga a dal azt is jelzi, hogy az Amon Amarth minden szilajsága ellenére dallamorientált zenekar. Persze, az Upphaf a viking hagyományokhoz is tökéletesen passzol, csak nem úgy, ahogy azt megszoktuk. A dalt azonban ma már mindezzel együtt sem nevezném váratlan húzásnak, hiszen hetek óta hallható, amitől el is szállt a meglepetés ereje az album megjelenésének idejére. A The Allfather Awakens természetesen súlyosabb témákat is tartalmaz, s ezek zömében az album második részében találhatóak. A Die with a War Cry és a lendületes Oden’s Hunt a sodró északi death metal gitár­témákat hozza vissza az Amon Amarth eszköztárába, a Raven God szintén a zenekar múltbéli megoldásaihoz tér vissza, az albumot záró Ascending Like an Eagle epikussága, valamint a folk és death metal keveredéséből született Kvasir’s Blood pedig abszolút érzékletesen illusztrálja, hogy miért is kapta ez a zene a viking metal jelzőt. Az album brutál hangzást kapott, az utóbbi albumok kissé sterilebb hangzásából visszakanyarodtak egy organikusabb megszólalás felé. A The Allfather Awakens ennek köszönhetően nyersen, de mégis gyönyörűen szól, ám ezen a szinten ez már alapkövetelmény, mint ahogyan az egyéni teljesítmények megbízhatósága is. Hegg éneke pedig továbbra is az Amon Amarth egyik fő erőssége. A The Allfather Awakens az emlékezetes témáinak köszönhetően egyértelműen jobban sikerült, mint közvetlen elődei. Őszintén szólva, én még a kiszámíthatóságot is elnézem, hiszen bár kevés igazán meglepő húzással szolgál a lemez, ám végig konstans minőséget képvisel, minden bizonnyal megtartva ezáltal a csapat piacvezető pozícióját is. A színpad előtt összegyűlő ezrek ugyanis egészen biztosan imádni fogják ezeket a dalokat. x x x „Bár Amon Amarth-fan sosem voltam, azért alapvetően mindig bírtam a dolgaikat – egészen az előző albumig, ami nálam bizony nagyon-nagyon mellément. Az új eresztés azonban jobbára visszateszi a félrecsúszott szerelvényt a sínre. A produkció már a tescósított promóverzión is szakít, ami pedig még fontosabb, újra vannak igazán jó dalok, sőt – fura leírni – szolid kísérletezések is. Jobb lett, mint vártam.” – Schmidt Péter / 8 pont „Ez ugyanaz a bazári höjjáhöjj, ami az elmúlt húsz évben jellemezte a zenekar diszkográfiáját. Ha eddig szeretted, most is fogod, ha pedig te is a Fate of Nornsig bezárólag tudsz kötődni, akkor már úgyis hallgatod a Fimbul Winter dalait.” – Bali Dávid / 5 pont

Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!

megtekintés     »     amon amarth