LACRIMAS PROFUNDERE: Lay Me Down O Silent Fear

Nyolc éve, az akkoriban még csak a húszas éveiben járó, mexikói származású énekes, Julian Larre csatlakozása új fejezetet nyitott az éppen negyedszázados jubileumát ünneplő német Lacrimas Profundere történetében. Bár az új frontember orgánuma tökéletesen passzolt a zenekar korai korszakának melodramatikus, a mostaninál sokkal egyértelműbben gótikus metal világához, a váltással mégis új elemek jelentek meg a Lacrimas Profundere zenéjében. Kvázi akkor indultak el a modernizálódás útján, amit a 2026-os nagylemezükkel még egyértelműbbé tettek, mint közvetlen elődeivel, a már szintén Larre közreműködésével készült 2019-es Bleeding the Stars vagy a 2022-es How to Shroud Yourself with Night című albumaikkal. A jelenkori Lacrimas Profundere stílusa egyszerre ápolja saját múltja gótikus örökségét, s nyit az olyan dallamos doom/death zenekarok nevével fémjelzett jóval súlyosabb irányzat felé, mint a Swallow The Sun, a Wolfheart vagy a Daylight Dies, miközben metalcore elemekkel is színesítik mindezt. Ebből a stíluskavalkádból hol egyik, hol másik elem ad karaktert a daloknak, így a Lay Me Down O Silent Fear címet kapott albumot akár izgalmasnak is nevezhetjük, de változatosnak mindenképpen. Mindez már rögtön az album elején megmutatkozik, hiszen a hangsúlyos, dübörgő basszusainak köszönhetően a Type O Negative munkásságát is megidéző, a maga karcos riffjeivel, modern hangmintáival, valamint a dühödt hörgésből tiszta énekhangra történő váltásaival egyértelműen egy új Lacrimas Profundere zenekart mutató Days of Doom című albumnyitó tételt egy olyan múltba merengő, szívbemarkoló melankóliával átitatott tipikus gothic rock sláger (Nevermore) követ, amit az egykori HIM zenei örökségét továbbvivő Ville Valo buja, mélyen búgó hangjára emlékeztető ének tesz emlékezetessé, de még a hollókárogás is ott figyel a dal legvégén, hiszen toposzok nélkül ugyebár a darkok nem létezhetnek.

Ez a változatosság az egész albumon tetten érhető. Paradise Lostra jellemző, zakatoló ritmusok keverednek dallamos refrénekkel, érzelmileg túlfűtött, könnyed témák ágyaznak meg a súlyos, de mégis melodikus skandináv dallamos death metalból átemelt paneleknek, vagy éppen metalcore-elemek sújtanak le pusztító erővel fülbemászó témákra. A (relatíve még mindig új tagnak számító) énekes, Julian pedig valósággal lubickol ebben az Oliver Nikolas Schmid gitáros által komponált zenei közegben, rendkívül ügyesen lavírozva a tiszta gótikus éneklés és a doom/death-jellegű hörgések között, de olykor (lásd A Sinful Desire) még Corey Taylort is megidézve. Amit például az O Silent Fear című dalban művel, az egyenesen elképesztő. Ennyire mesteri módon létrehozni egy kaotikus elegyet az említett éneklési módokból, ehhez nemcsak adottságok szükségesek, hanem egyfajta elhivatottság is. Fel is keltette az érdeklődésemet, szívesen megnézném koncerten, hogy képes-e mindezt élőben is produkálni. Sajnos, a dalszövegek, pontosabban azok témái már nem hozzák ezt a változatosságot, maradnak a gótikus klisék (elmúlás, gyász, mentális szorongás) témakörein belül. A Lay Me Down O Silent Fear a Lacrimas Profundere tizennegyedik, s egyben az egyik legjobb albuma. Egyszerre kalauzolja el a hallgatót egy sötét tónusú, gótikus elemekkel átszőtt bánatmetal világba, s villant meg olyan modern hatásokat, aminek köszönhetően egy fiatalabb közönségréteg számára sem tűnik majd feltétlenül avíttnak. A német zenekar ezzel a nagylemezzel egyértelműen jelzi, hogy több mint három évtized után is képes megújulni, de azt, hogy ez ösvény hova vezet, s hogy a progresszió meddig tart ki, csak ennek a tíz dalnak hallatán nagyon nehéz lenne megjósolni. x x x „Nézzük a receptet: HIM + Paradise Lost + Dimmu Borgir + Bring Me The Horizon, mindez felrázva, nem keverve = Lacrimas Profundere.” – György Zoltán / 7 pont „Alapvetően a német piaccal kompatibilis gótos rock/metal. Vannak úgymond modernebb, kortársabb behatások is itt-ott, a cucc jól szól, és néhol egészen harapós, míg másutt szégyentelenül slágeres. Tökéletesen értem, hogy akinél beüt, azoknál miért teszi ezt, nekem azonban mégsem igazán áll össze, illetve néhol irritálóan modorosnak találom.” – Schmidt Péter / 5 pont

Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!

megtekintés     »     lacrimas profundere