FIRTAN: Helios

Németországban működik egy igencsak kiterjedt black metal-hálózat, a csapatok zöme az AOP Records égisze alatt működik, s amelyek valamennyien a ’90-es évek északi black metaljából nőttek ki. Olyan bandák, mint az Ellende, az Imperium Dekadenz, a Heretoir, a Karg vagy a Firtan. Lemezeiken megfigyelhető egy alapvetően erős színvonal, azonban igazán kiemelkedő produktumra még nem figyeltem fel tőlük az utóbbi egy-másfél évtizedben. Leginkább talán a Mosaic nevű csapatot említeném, amely azonban zeneileg változatosabb és számomra izgalmasabb is, mint a felsoroltak. Valamennyire elmondható sok idesorolható formációról, hogy igyekeznek színesíteni a zenét, a black metal eleve adott extrémitását kicsit kidíszíteni, folkos, szimfo- és egyéb dolgokkal „feldobni”. Így tesz a 2010-ben alakult Firtan is. A felfoghatatlan/feldolgozhatatlan lemezmennyiség közepette csak rémlik, hogy a Firtan korábbi lemezei sem voltak rosszak, ám közös pontjuk – legalábbis számomra –, hogy akár négyszer-ötször is meghallgathatom őket, nem erősek az impressziók. A Helios esetében is az a helyzet, hogy konstatálom a zenekar hangszerkezelési felkészültségét, a komponálásba belevitt energiát, az elképzelések, ötletek mennyiségét, a változatosságra való törekvést; azt, hogy a bősz black metalt kontrasztba kell állítani finomabb dolgokkal, női énekkel, vonósokkal, dallamos vokálokkal, torzításmentes részekkel, a tempók variálásával, azonban valami az én füleimben nem áll össze egy olyan képpé, amihez a későbbiekben is érdemesnek tartanám, hogy visszatérjek.

A Helios számos dalában találok szép, vagy más módon jól „működő” részeket – ilyen pl. az Ascension a maga vonós témáival -, de az összkép valamiért nem akar „funkcionálni”. Ha az elemeket nézem, nem rosszak, ám nem „gyilkosak”, „lehengerlőek”, hogy elcsépelt, ám a lényeget talán érzékeltetni képes jelzőket alkalmazzak. Talán az lehet még gond, hogy a lemez, legyen mégoly műgonddal kivitelezett is, eléggé összemosódik rengeteg hasonló jellegű és kvalitású csapat megannyi kiadványával. Nem használ az sem, hogy 63 perces az album. A terjedelem örök vitapont. Feltételezem, hogy a zenekar minden hangot fontosnak tart, amit a stúdióban felvett, ám én lenyestem volna belőle 20 percet. Pontosan azért, mert nem érzem annyira kimagaslónak. Hozzá kell tennem, hogy a záró Bathory-feldolgozás (Man Of Iron) alatt érezhetően komolyan megemelkedik a színvonal. Megvan a súlyosság, megvannak a szép elemek, adott a „pogány”-érzés, a kortársjelleg úgyszintén, a zenélés készsége sem hibádzik, ám valami hiányzik. Nem könnyű megmondani, mi az, azonban rálelni sorsdöntő pillanat lehet. x x x „Hatalmas hangulatú konceptuális black metal-anyag, érettebb, súlyosabb, változatosabb és dallamosabb, mint az elődei voltak, sőt, picit még hosszabb is. A Bathory-dalt is szépen magukra tudták húzni.” – Kánya Ferenc / 9 pont „Az atmoszféra végre nem csak a stílus nevében van: hegedű, analóg szintetizátorok, rituális énektémák, akusztikus hangszerek… Finom, sokrétű anyag, bár a lemez hossza miatt nem könnyű egyből befogadni.” – György Zoltán / 8 pont

Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!

megtekintés     »     firtan