TEMIC: Ceiba

A progresszív metal nálam jóval túlmutat az alkalmi hallgatáson, így a Temic felfedezése kisebb villámcsapásként ért. Az év albuma nálam eddig egyértelműen Devin Townsend The Moth lemeze, szorosan mögötte pedig a The Neal Morse Band L.I.F.T.-je áll, ezért amikor utánanéztem, kikből is áll ez a formáció, pillanatok alatt irreális magasságokba került a mérce: a nemzetközi progresszív metal szupercsapatban Diego Tejeida billentyűs és sound designer (Devin Townsend, Mike Portnoy’s Shattered Fortress, ex-Haken), Eric Gillette gitáros és énekes (The Neal Morse Band, Mike Portnoy’s Shattered Fortress), Fredrik Klemp énekes (Maraton, 22), Simen Sandnes dobos (Shining, Arkentype), valamint Miguel Pereira basszusgitáros (Withem, Big City) játszik együtt. A Ceiba központi témája a veszteség, és annak számtalan formája: kapcsolatok, barátságok, szerettek, saját lelkünk és identitásunk részei bármelyik pillanatban elveszhetnek, és a félelem, a frusztrált düh és az elszigeteltség ezeknek a lenyomatai. A lemez címét adó Ceiba-fa a maja kultúrában a mennyeket, a földet és az alvilágot köti össze, találó szimbóluma az élet és a halál, az emlékezés és a felejtés pólusainak. Egy elképesztően dinamikus album, amit rögtön az Asunder és az Ashes nyitópárosa egyértelművé tesz: robbanásszerű villámcsapás, baljós csend, majd hatalmas zúzás. A zenével párhuzamosan a veszteség feldolgozását a lemez újra és újra körüljárja, más szögekből tekintve azt. Az Ashes, a Broken és az Alone a félelem, a magány és a múlt terheivel küzd. A Beyond the Voice a gyötrő belső hanggal vetekszik, míg a See Myself az önreflexió zenéje. A lemez elején a Ceiba a veszteség elszenvedőjeként áll, majd fokozatosan hidat emel aközött, ami eltűnt, és ami mindennek ellenére tovább növekszik. A Parting the Waves Inside jege és esője már az újrakezdés lehetőségét hordozza, a Night of Veils eggyel spirituálisabb síkon közelít az elmúlás elfogadásához. Végül a záró As Long As We Last dalban a veszteség a megújulás részévé is válik. Ezt az érzéki utazást az albumborító is szépen összefoglalja. A Ceiba hatalmas gyökerei a földbe kapaszkodnak, lombkoronája az éjszakai ég felé nyúl, miközben egyik oldalát még a naplemente fénye megvilágítja, a másikat elnyeli a sötétség. Villám hasítja ketté a fa törzsét, a gyökerek körül gyertyák égnek, a fa mégis állva marad. Egyszerre van jelen pusztulás és élet, sötétség és fény, ugyanazok az ellentétek, amik zeneileg is végigvonulnak a lemezen.

Eric Gillette-re mindig is egyfajta második John Petrucciként tekintettem: technikás és precíz a gitárjátéka, a lemez egyik kiemelkedő pillanata a lemezzáró szólója is. Emellett ráadásul lágyabb, karakteres énekhangja is újabb dimenziót nyit. Diego Tejeidával különösen jól működik a páros. A gitár és a billentyűk hol kitöltik egymás körül a teret, hol kérdés-válasz játszmában táncolnak. Tejeida elektronikus textúrái érdekesen addiktívak, Simen Sandnes és Miguel Pereira pedig végig stabilan biztosítják az alapot. A mix végig hatalmas, mégis gyönyörűen tiszta. Fredrik Klemp érzelmes hangszíne és előadásmódja rögtön egy másik norvég progresszív metal legendát, Einar Solberget juttatta eszembe. Technikailag kifogástalan, nálam inkább maguk az énekdallamok jelentik a lemez gyengepontját. A lemez második felére sok helyen sablonossá válnak, és Klemp érzelmes előadásmódja ellenére sem tudják fenntartani ugyanazt a figyelmet, mint amit az instrumentális részek végig hoznak. De mivel progresszív metalról beszélünk, benne van a pakliban, hogy ezek a dallamok egyszerűen csak több időt kérnek, és még néhány hallgatás után át fognak kattanni. Szimpatikus a lemez gondolatisága, és rengeteg potenciált látok ebben a zenekarban, viszont egyelőre nálam az év legjobbjai közé nem tudott gyökeret ereszteni. x x x „A túlcsorduló emóciókkal telített modern prog és a 'drímtítörös' virtuozitás kevercse. Szép, mint egy sokmilliós, csúcsszuper villanyautó. Nem tudom, ki mondta ezt először, talán népzenész lehetett, de »tábortűznél meghalna«. ” – Uzseka Norbert / 7 pont „Valahogy pont annyira maníros, hogy mindig kizökkent abból, hogy rá tudjak hangolódni. Pedig tele van jó ötletekkel, de nekem mégsem áll össze, holott megvan a kötelező óraszámom Dream Theaterből és Evergreyből is.” – Bali Dávid / 6 pont

Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!

megtekintés     »     temic