Koncertajánló:
11.15. The Answer Lies In T...
11.17. Redzed
11.18. ALLT
facebook
instagram
mastodon
bluesky

NEKRODAWN: Covenant of Carnage

8

2026. 10. 15. 06:02   »   kritika

szöveg: Kánya Ferenc   
»   kiadó: War Anthem Records

Amikor először találkozom egy új névvel, ha bármilyen szinten érdekel a produkciójuk, kicsit utánuk olvasok. A svéd Nekrodawn biója izgalmasan kezdődött. Nem a semmiből jöttek, hanem a svéd underground szín egyik központi alakja, Jonas Kjellgren gitáros-producer (olyan bandák lemezein dolgozott, mint a Sabaton, a Hypocrisy, az Immortal, az Amorphis vagy a Bloodbound) alapította és lényegében egy svéd underground death metal szupergrupp: a banda olyan muzsikusokkal áll fel, akik a műfaj veteránjai, a Grave, a The Crown, a Centinex, a Scar Symmetry és a Demonical egykori tagjai. A Nekrodawn azzal a határozott zenei jövőképpel jött létre, hogy old school gyökerű, de nem feltétlenül régisulis, viszont abszolút kompromisszummentes death metalt játsszon. Első lemezük, a 2024-es Sculpted by Torture még Kjellgren erre az egy megjelenésre alapított kiadójánál jött ki. Ahogy hallgattam, tartották magukat az alapelvhez: a ’90-es évek elejének old school death metalja az irány, nagyjából földrajzi lokációk nélkül. Mivel svédek, a produkciónak – mondjuk úgy – jegye van a stockholmi és a göteborgi járatra is, viszont a láncfűrészes és a darázsfészkes hangzást ügyesen kerülték, inkább a klasszikus brit tank felé húz a megszólalásuk, de a megközelítésükben sok a párhuzam a tengerentúli death metal kurrensebb áramlataival is, tehát egy modern köntösbe öltöztetett nyers és agresszív nosztalgiát képviselnek. A Covenant of Carnage egyenes folytatása ennek és pontosan azt hozza, amit egy ilyen stáb és ilyen előzmények alapján várni lehet - minden előnyével és minden korlátjával együtt. Ez a lemez több ponton hoz középtempós, sötét, komor brit karaktert és némi rideg, fekete fémes hangulatot is, ugyanakkor határozottan jelen van a dallamosság, de nem „melodikus death metal” értelemben, hanem hideg, gonosz, moll skálás, disszonáns hangközös, atmoszférateremtő dallamívekkel. A szólómunkában más a helyzet: ez valóban szépen komponált dallamokból építkezik, nem technikás villantásokból és nem zajos kitörésekből. A dalok kidolgozottabbak, mint a Sculpteden és merészebben nyúlnak a műfajban nem kanonizált megoldásokhoz, a megszólalás pedig vastagabb, korszerűbb, Másképp, de még mindig nyers és organikus. A dalok többsége azonnal támad: tremolók, blastbeatek, mélyre hangolt, gonosz tónusú gitárok, minden pillanat death metal. A lemez erőssége ez a következetesség: nincs mellébeszélés, nincs felesleges atmoszféra, nincs öncélú művészkedés. Ezek az arcok tudják, hogy az a zene, amit játszani akarnak, nem attól működik, ha túlgondolják, hanem attól, ha súlyos, ha fenyegető, ha komor, ha rideg - bármilyen sorrendben vagy kombinációban. Ezeknek az arcoknak a death metal inkább rutin, mint kihívás. A gyengeségek is ebből fakadnak: a Covenant of Carnage minden jósága ellenére nem igazán egyedi album, nemigen lép ki abból a keretből, amit a svéd death metal valaha is kijelölt, nem mutat új irányt. Van viszont egy olyan érzésem, hogy ez nem is volt cél. A dalok jók, mégha nem is mind hagy nyomot, de együtt koherens albumként működnek: szétszórtság, üresjárat, mélypont nincs – és ez ma már önmagában érték. TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. októberi számából.

megtekintés     »     nekrodawn

— hirdetés —
SILVERTOMB: The Interpretation of Nightmares
A Peter Steele 2010-ben bekövetkezett halálával, illetve zenekara, a Type O Negative végleges földbe állásával keletkezett űr betöltésére több próbálkozás is történt az elmúlt bő másfél évtized során a gótikus doom metalnak nevezett színtéren. A legautentikusabb kísérle... kritika

SILVERTOMB:
The Interpretation of Nightmares

A Peter Steele 2010-ben bekövetkezett halálával, illetve zenekara, a Type O Negative végleges földbe állásával keletkezett űr betöltésére több próbálkozás is történt az elmúlt bő másfél évtized során a gótikus doom metalnak nevezett színtéren. A legautentikusabb kísérle...

kritika

IRON SAVIOR: Deathbringer
Igen erős aktivitást mutat az utóbbi időben a tipikusan germán gyökerű, sebességmániás, dallamos euro-power metal műfajának egyik alapcsapata, az énekes-gitáros Piet Sielck vezette hamburgi Iron Savior. Machine World címmel mintegy másfél éve jelentették meg az egészen korai, Noi... kritika

IRON SAVIOR:
Deathbringer

Igen erős aktivitást mutat az utóbbi időben a tipikusan germán gyökerű, sebességmániás, dallamos euro-power metal műfajának egyik alapcsapata, az énekes-gitáros Piet Sielck vezette hamburgi Iron Savior. Machine World címmel mintegy másfél éve jelentették meg az egészen korai, Noi...

kritika

HATEBREED: Fatal Paradox
Hat év csendjét töri meg a connecticuti Hatebreed a Fatal Paradox kiadásával, de egy kilencedik sorlemez esetében ez nem kell, hogy bizonyítási vággyal társuljon. Szerencsére Jamey Jastáék sem feszültek rá erre a kérdésre különösebben, ami azért örömteli, mert a Fatal Paradox ... kritika

HATEBREED:
Fatal Paradox

Hat év csendjét töri meg a connecticuti Hatebreed a Fatal Paradox kiadásával, de egy kilencedik sorlemez esetében ez nem kell, hogy bizonyítási vággyal társuljon. Szerencsére Jamey Jastáék sem feszültek rá erre a kérdésre különösebben, ami azért örömteli, mert a Fatal Paradox ...

kritika

RUIN AND REVERIE: The Seed Of Chaos
Ray Alder is azon énekesek – nem túl népes – társaságát gyarapítja nálam, akiknek ha csak a nevét meghallom egy-egy új kiadvánnyal kapcsolatban, máris elementáris erejű kíváncsiság horgad fel bennem. A Ruin And Reverie debütalbumához is Ray neve vezetett el, és ahogy korább... kritika

RUIN AND REVERIE:
The Seed Of Chaos

Ray Alder is azon énekesek – nem túl népes – társaságát gyarapítja nálam, akiknek ha csak a nevét meghallom egy-egy új kiadvánnyal kapcsolatban, máris elementáris erejű kíváncsiság horgad fel bennem. A Ruin And Reverie debütalbumához is Ray neve vezetett el, és ahogy korább...

kritika

»   az oldal tetejére       »   a címlapra


Underworld.hu
© Posta János
v6.1105